Művészeti kalauz

TB

Milyen kiállításokra, színházi előadásokra és koncertekre érdemes odafigyelni?
A hétvége és a jövő hét eseményeiből válogatunk.

MERÜLJÜNK EL EGY KÜLÖNLEGES VILÁGBAN
Török Biankát nem kell bemutatnunk, hiszen több alkalommal írtunk már a fiatal képzőművészről, akinek ötletei gyakran döntögetnek műfaji határokat. Legutóbb az In
Situ művésztelepen megvalósított szimbolikus performance-áról számoltunk be, mellyel a Duna megtisztításának sürgősségére hívta fel a figyelmet, de az érsekújváriak
emlékezhetnek arra a különleges kiállításra is, melynek helyszínéül a város erdőparkját választotta – az arra sétálók fák, bokrok tövében bukkanhattak rá nagy formátumú,
illusztrációs alkotásaira.
Török Bianka elsősorban illusztrátor, aki nem egy mesekönyvön hagyta már ott sajátos kézjegyét. Ilyenek például a hazai Pitypang kiadó kötetei, melyekben Kovács Barnabás történetei mellé teremtett egyedi képi világot, legutóbb pedig egy cseh kiadóval kollaborált – ennek gyümölcseként született a Kronika Lesa című kötet, mely ismét különleges élményt szolgáltat a kicsiknek és szüleiknek.
Török Bianka képeinek mindegyike egy-egy önálló műalkotás. Könyvillusztrációi azért is különlegesek, mivel nem a szöveg alárendeltjei, hanem a szöveges rész mellett egyenrangúan kísérik végig az olvasót a történeten. Manapság, mikor tucatjával kerülnek piacra a vizuálisan igénytelen mesekönyvek, Török Bianka képi világa tágítja
a kicsik fantáziáját. Formailag izgalmas megoldásokat alkalmaz, állatszereplőinek pedig megvan a maga személyisége.
A pénteken nyíló tárlaton ebből az illusztrációs munkából láthatunk válogatást. A kiállítást Aradský Richard nyitja meg.
A kiállítás megnyitója: április 12., péntek 18.30 – Somorja, Városi Művelődési Központ – a kiállítás április 30-ig tekinthető meg

FOCI A SZÍNPADON
Ismét egy ígéretes komédiát vitt színpadra három fiatal hazai színész, mely a foci világába kalauzolja a közönséget. A Sóska, sültkrumpli szerzője Egressy Zoltán. A darab bejárta már a magyar színházakat, de sikerrel játszották nemzetközi porondokon, sőt rádiójáték és film is készült belőle – hazai bemutatóját pedig pénteken nézhetjük meg
az Egressy Béni Városi Művelődési Központban, ahol a nagy érdeklődésre való tekintettel két időpontban is játsszák.
A darab az elejétől a végéig az öltözőben játszódik, a főszerepben egy futballbíró és két
partjelző. A bíró sikeres karriert futott be a pályán kívül – de hiába lett igazgató, szíve
szerint inkább a focipályán lenne sztár. A nemzetközi színtérre, az európai csodastadionok világára áhítozik: arról álmodozik, hogy egyszer FIFA-bíró lesz.
A színpadi darab időtartama stílusosan 90 perc, tehát egy meccsidő. A darabban Melecsky Kristóf, Tóth Károly és Béhr László István játszik, a rendező Hargitai Iván.
Mikor és hol: április 12., péntek 17.00 és 19.30 – Komárom, Egressy Béni Városi Művelődési Központ – belépő: 15 euró

BLUES ÉS ROCK KOMÁROMBAN
Úgy néz ki, hogy ezt a párost a közönség is igényli: a hazai Butchers és a magyarországi Tulpa tavalyi, dunaszerdahelyi koncertjét követően Komáromban is tartanak egy közös koncertestet. A Hushegyi András és Hushegyi János vezette Butcherst nem kell bemutatnunk, többször foglalkoztunk velük lapunk hasábjain: a blues-rock elemeiből kiinduló formáció évek óta arra törekszik, hogy minőségi zenét készítsen.
A progresszív elemekkel felfrissített rock vizein evező Tulpa néhány évvel ezelőtt állt össze zenei berkekben ismertnek számító zenészekből (Győri Attila a Trick egykori gitáros-énekese, Jáger Zoli ugyanennek a bandának volt a dobosa, Binges Zsolti a Fish! és a Storm The Studio bőgőseként került a csapatba). A frontember posztját betöltő negyedik tag elsőként Székely Marci volt (Ozone Mama, Superunknowst, Random Trip), távozását követően pedig végül női frontembert választott magának a zenekarnak
Galambos Dorina személyében, aki pár koncertes beugrást követően csatlakozott a csapathoz.
Mikor és hol: április 12., péntek 20.00 – Komárom, RÉV – A Magyar Kultúra Háza

VARIÁCIÓK EGY KÜLÖNLEGES HANGSZERRE
Egy méltánytalanul hanyagolt fúvós hangszer kerül a főszerepbe szombat este a somorjai Šup Šup Music Clubban. Elsőként a rézfúvós zenekarok szólóhangszere volt, majd a country műfajához kötötték, később – és ez mindmáig érvényes – a blues létfontosságú elemévé vált. A szájharmonika igencsak a háttérbe szorult az elmúlt évtizedekben, de a blues elterjedése tájainkon új löketet adott neki. Az utóbbi időben a professzionális jazz terén is megjelent, illetve a komolyzenei harmonikázás sem számít már szokatlannak.
A szervezők a szájharmonika köré építették az International Harp Session elnevezésű koncertet, melynek három – egy szlovák, egy magyar és egy Hollandiából érkező – vendége lesz. Szombat este tehát Erich Boboš Procházka, Pribojszki Mátyás és Big Pete mutatja be, milyen sokszínű dallamvilágot lehet előcsalogatni ebből a hangszerből.
Mikor és hol: április 13., szombat 20.00 – Somorja, Šup Šup Music Club – belépő: 17 euró

...és még néhány program röviden:

Nézzük meg Az ember tragédiáját Kassán. A Thália Színház idei évadának legnagyobb vállalkozása, hogy színre vitte a magyar drámairodalom egyik legfontosabb művét. A Rédli Károly rendezte, közel kétórás darabban a társulat valamennyi tagja feltűnik a
színpadon. Madách eredeti szövege Nádasdy Ádám friss, korszerű prózai fordításával
váltakozik. 
A darabot ezeken a napokon játsszák: április 11., csütörtök 19.00, április 12., péntek 19.00

A Kicsi Hanggal Tardoskedden ünnepelhetjük a költészet napját. A duó egyik tagja Lantos Borbély Katalin, aki egyébként a For You acapella együttesben a szopránszólamáért felelős. 
Április 12., péntek 18.00 – Tardoskedd, kultúrház

Hallgassuk meg a zeneoktatók koncertjét. Az Érsekújvári Művészeti Alapiskola pedagógusai adnak koncertet pénteken.
Április 12., péntek 17.00 – Érsekújvár, kultúrház

Ne hagyjuk ki Bödőcsöt. A humorista, négy kötetet jegyző író legújabb stand up estje
a Barbárglamour címet kapta. Hogy miről szól? Legjobb lesz, ha bemutatását magára Bödőcs Tiborra bízzuk: „az új, Barbárglamour című estemben a gyermekkori élményeimről készült vázafestményektől a hazafias és bordalokig sok minden
felbukkanhat. Várhatóan a világ eseményeit is érintem majd, meg sok mindent, amiket nem tudok nem érinteni. Forr az anyag, cikáznak a motívumok. Jöjjenek, ha van kedvük!”
Április 13., szombat, 20.30 – Komárom, Egressy Béni Városi Művelődési Központ –
belépő: 19 euró

Hallgassunk acapellát Pozsonyban. A szlovákul, magyarul és angolul is megszólaló
For You ezúttal a fővárosban ad koncertet.
Április 16., kedd 19.00 – Pozsony, Klarisky – belépő: 10 euró

Mucsiék is jönnek hozzánk. A Nézőművészeti Kft. Diósförgepatonyba hozza Tasnádi István darabját, Az evolúció bukása, avagy a fajok igazi eredete című vígjátékát. Az évek óta nagy sikerrel futó előadásban Mucsi Zoltán, Katona László és Thuróczy Szabolcs játszik, a darab rendezője Dömötör Tamás.
Április 18., csütörtök 19.00 – Diósförgepatony, a helyi kultúrház – belépő: 20-25 euró
(kizárólag elővételben a predpredaj.sk oldalon)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?