Művészeti kalauz

kép

Milyen kiállításokra, színházi előadásokra és koncertekre érdemes odafigyelni? A hétvége és a jövő hét eseményeiből válogatunk.

McDonagh-darab Pozsonyban

Látta már az Ottholt? Az abszurdba hajló fekete humoráról ismert angol-ír szerző, Martin McDonagh darabját a Kaptár Polgári Társulás vitte színre három fiatal hazai színművész, Tóth Károly, Béhr Márton és Katona Eszter, illetve a szintén hazai származású Rancsó Dezső előadásában. Az előadás számos helyszínen mutatkozott már be, most a pozsonyi közönség is megtekintheti.

Az Oscar-díjas McDonagh drámaíró és rendező, akinél a színház és a film elemei nem zárják ki egymást. A filmjeiből ismert egyedi cselekményvázak színházi darabjaiban is feltűnnek, máskor drámából készít filmet – mint például a tavalyi Oscar-jelölt produkciójában, A sziget szellemeiben. Szereplői különc figurák, a társadalom perifériájáról érkeznek, züllöttségük ellenére azonban képesek szembenézni azokkal a morális problémákkal, melyeket cselekedeteik vetnek fel. Az Otthol a szerző Connemara-trilógiájának része, melyek mindegyike az ír Leenane városában játszódik és valamilyen gyilkossági eset körül forog.

McDonagh darabját Csikmák Kati ültette át magyarra, a rendezést Rédli Károly jegyzi.
Mikor és hol: február 24., szombat 19.00 – Pozsony, V-Klub – belépő: 12 euró

Keljünk útra a Belauval: éteri elektronika az NFG-ben

A magyar elektronikus színtér egyik legizgalmasabb formációja, a Belau szombati dunaszerdahelyi koncertjét nem érdemes kihagyni, ha szeretnénk képben lenni a műfaj trendszettereivel. A Kedves Péter és Buzás Krisztián alkotta duó ambient elektronikus popot játszik, Island of Pro­mise című dalukkal 2016-ban robbantak be a köztudatba, a The Odyssey című első albumukkal 2017-ben kiérdemelték Az év legjobb elektronikus albuma Fonogram-díjat. Azóta két lemezt adtak ki: a Colourwave 2020-ban, az Apriori tavaly októberben jelent meg. Szombati lemezbemutató koncertjükön az utóbbi kerül fókuszba.

A Belau utazni hívja hallgatóit: egyrészt távoli kultúrákat idéző hangzásvilágával utaztat, másrészt a zene az önmegismerés felé vezető úton betöltött szerepét emeli ki a duó. A szombati koncertre ráadásul különleges látványvilággal is készülnek.

A Belau komoly sikereket könyvelhet el a nemzetközi színtéren is. Felléptek már a Primavera-n, az Electric Castle-on, a Eurosonicon, játszotta őket BBC és többek között a Billboard és a Rolling Stone is írt már róluk, dalaik pedig nem mellesleg több millió streamnél járnak.
Mikor és hol: február 24., szombat 20.00 – Dunaszerdahely, NFG klub – ajánlott belépő: 7 euró

Történelmi grafikák a Zmeták Ernőben
Aki szeret a művészettörténet kevéssé ismert mozzanataiban elmerülni, az ne hagyja ki a Zmeták Ernő Művészeti Galéria aktuális tárlatát. Az érsekújvári galéria 2018-ban fogott bele abba a feladatba, hogy megismertesse a nagyközönséggel névadója, Zmeták Ernő és Danica Zmetáková gyűjteményének grafikai alkotásait. Az idei tárlat az utolsó ilyen jellegű kiállítás: a tavalyi francia, flamand, vallon és holland mesterektől származó grafikákat követően most osztrák, cseh és morva mesterek munkáit tekinthetjük meg. Lényegében tehát azt követhetjük nyomon, hogyan alakult a grafika műfaja a hozzánk legközelebbi kulturális térségekben az elmúlt négyszáz évben.

A kiállítást bebarangolva megtudhatjuk például, hogy mit is jelent a reprodukciós grafika és miért kötődik olyan szorosan Bécshez, illetve milyen szerepet játszott a műfaj népszerűsítésében Mária Terézia. Megtekinthetünk jó pár alpesi tájképet, melyek a színes litográfiának köszönhetően vált közkedvelt műfajjá, és nyomon követhetjük a bécsi udvari portré trendjeinek változását.

A kiállításon szereplő alkotások zöme osztrák képzőművészektől származik. Kisebb halmazt alkotnak a cseh mesterek munkái, a morva alkotók pedig elszórtan képviseltetik magukat. A kurátorok időrendi sorrendet követnek, a legrégebbi alkotások a 17. századból származnak, a kiállítás a 18. és a 19. századon is végigvezeti a látogatót.
Az Osztrák, cseh és morva grafika Zmeták Ernő és Danica Zmetáková gyűjteményéből (Rakúska, česká a moravská grafika zo zbierky Ernesta Zmetáka a Danici Zmetákovej) című kiállítás március 23-ig látogatható az érsekújvári Zmeták Ernő Művészeti Galériában.

Ne hagyjuk ki Szászi Zoltán könyvbemutatóját. Hogy élte túl Kispityu az atomtámadást? Hogyan találkozik Kisnagypityu reinkarnálódó lelke Dzsézivel? A macskák a világ urai? És miért kell minden pénteken táncolni menni? A Füleki Vármúzeum szeretettel vár minden irodalomkedvelőt és érdeklődőt Szászi Zoltán 13 – Mesék, novellák, történetek című legújabb könyvének bemutatójára, amely tavaly jelent meg a pozsonyi Kalligram gondozásában. A mű cselekménye nemcsak a jelenünkben és a múltban, hanem a távoli jövőben is játszódik. A szerzővel Ardamica Zorán beszélget. 
Február 22., csütörtök, 16:30 – a Füleki Városi Könyvtár

Vigyük el a kicsiket gyerekkoncertre. Kalap Jakab népszerű gyerekelőadó tájainkon: ezúttal a párkányi közönség szórakozhat Áll a bál című zenés összeállításán. 
Február 24., szombat 16.00 – Párkány, kultúrház – belépő: elővételben 10, a helyszínen 12 euró

Hallgassunk világzenét. A San Borondon Cyclo Fanfaria egy magát nomád zenekarként jelölő formáció, mely a világ számos pontjáról meríti a zenei ihletet. 
Február 24., szombat 21.45 – Érsekújvár, a Béke moziban található Hollywood klub

Próbáljunk ki egy részvételi színházi előadást. A Belém égsz című előadás színész-drámatanárai Balla Richie, Kiss Tünde és Szántó Dániel, rendezője Szivák-Tóth Viktor. De mi is az a részvételi színház? Olyan előadás, amely megbontja a hagyományos határvonalat a színpad és a nézőtér között, amely bevonja a nézőket az előadásba, akik így passzív nézőkből a cselekmény aktív részeseivé válnak.
Február 25., vasárnap 18.00 – Dunaszerdahely, NFG klub – ajánlott belépődíj: 7 euró

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?