Most öregedtem meg igazán

Pásztor Erzsi

Pásztor Erzsi Kossuth-díjas színművészt megrázta a koronavírus-járvány, de nem töltötte tétlenül az elmúlt másfél évet: két kisjátékfilmet, egy szkeccsfilmet, valamint egy egész estés játékfilmet is forgatott. Az ebben a hónapban nyolcvanötödik születésnapját ünneplő Pásztor Erzsi hamarosan egy új darabban is látható, a Fergeteges látogatás előbemutatóját a közelmúltban tartották.

Hogy viselte a világjárvány eddigi másfél évét?
Nagyon nehezen, a koromnál fogva már rettenetesen megvisel, ha szenvedést látok. Amikor a televízióban látok valami szenvedést, már azonnal kapcsolom másfelé, mert a szenvedésnek még a látványát sem bírom elviselni. Az, hogy féltem-e a koronavírustól, más lapra tartozik: rossz volt a közérzetem, aggódtam a szeretteimért és egy kicsit magamért is, ráadásul nem szeretek otthon ülni. Mégis, inkább azt mondanám, hogy megvisel, amikor más emberek keserűsége ilyen mértékben nyomul rám. Sajnos, a járvány és a gazdasági válság nem ért véget: elmondhatatlanul sokan váltak nyomorulttá, földönfutóvá.

Vesztett el hozzátartozót?
Nem, isten ments, de a kollégáim közül nagyon sokan koronavírusban hunytak el. Nem számít, hogy nem voltam közeli kapcsolatban velük, de hozzám képest Kelemen Csaba vagy Böröndi Tamás fiatalember volt. Mérhetetlenül együttérzek a sok özveggyel, a rengeteg árvával, akiket az elhunytak maguk után hagytak. Borzalmas és nyomasztó belegondolni, hogy harmincezer magyar életét követelte a járvány. Mindennap hálát adtam a Jóistennek, hogy az enyémek jól vannak, körbetelefonáltuk egymást a családdal. Az Olaszországból nemrég hazaköltözött gyerekem, az unokám és az öcsém családja még hozzám tartozik, meg azok a színészbarátnőim, akikkel napi kapcsolatot ápolok. Ugyanakkor ebben a kétségbeesett helyzetben némi boldogságra és vigaszra is leltem. Ilyen a természetem: mindig keresem a járható, a kitaposott vagy a derűsebb jövőt ígérő utat. Azt hittem, annál szörnyűbbet már nem tudok megélni, mint amilyen a második világháború volt, amely kilencéves koromban ért véget. A fodrászként dolgozó édesanyám elvitt a nagymamámékhoz, akik a villanegyedben laktak Újpesten. Az ottani pincébe költöztünk le Budapest hathetes ostroma alatt, ott vészeltem át azt a két hónapot. Tisztán emlékszem, hogy a háború befejeztével az apám, aki akkoriban a Beszkártnál (Budapest Székesfővárosi Közlekedési Részvénytársaság – a szerző megj.) dolgozott, már hazatért a frontól. Télvíz idején jártunk, és egyszer hazajött oda, egy szál alsónadrágban és mezítláb, mert lefosztották, nem a megszálló szovjetek, hanem a magyarok. Alig telt bele tíz év, jött az 1956-os forradalom, majd a megtorlás évei. Rémisztő volt számomra, hogy ilyen kataklizmák után most egy világjárvány borította fel az életünket. A koronavírus megint csak azt bizonyította, hogy egy pillanat alatt elveszíthetünk mindent. Mi, emberek az intrikának, a gonoszságnak, a pletykálkodásnak élünk, de az ilyen vízválasztó események könnyen elfeledtetik a mindennapi irigységet vagy a rosszindulatot. Ilyenkor csak az a fontos, hogy a mieink túléljék, és segíteni tudjunk egymáson. Úgy éreztem: most öregedtem meg igazán, annak ellenére, hogy már eddig is matuzsálem voltam. Most kezdek magamhoz térni.



Mi segítette a régi kerékvágásba történő visszatérésbe?
Volt egy előbemutatóm, a Fergeteges látogatás című négyszemélyes előadás ősbemutatóját a nyáron tartottuk meg a Zala megyei Egervári Várkastélyban. A Turay Ida Színházban csináltuk, de a bemutató szabadtéren volt. Nagy siker volt: a közönség is ki volt éhezve a színházra. Az élő, személyes, jelenléti előadásra. Ráadásul nekem még egy személyes örömforrást is jelentett, hiszen szeptember 10-én lesz a bemutatója a Turayban, két héttel a nyolcvanötödik születésnapom előtt.

Többször említette a Jóistent: egyszerű szófordulatról lenne szó, vagy hívőnek tartja magát?
Vallásos vagyok, de nem ülök folyton a templomban. Nekem a Jóistennel van egy beszélgetésem, ami akkor zajlik, amikor úgy döntök, hogy beszélgetnem kell vele. Például akkor, ha köszönetet mondok neki, vagy akkor, ha kérek tőle. Ez nem imádság, nem éneklés, nem fohászkodás, inkább egy baráti beszélgetés. Meglehet, hogy gyerekesnek tűnik, de az én hitem ilyen. Kislánykoromban nagyon vallásos voltam: állandóan gyóntam és áldoztam, rendszeresen bocsánatot kértem a szüleimtől, amiért csúnyán beszéltem, pedig a legrandább szó, ami kicsúszott a számon, a hülye volt. A gyónásom pedig mindig úgy kezdődött, hogy bevallottam: torkoskodtam, mert nagyon szerettem nassolni. Az ilyenfajta hitélet az utóbbi ötven-hatvan évben elmaradt, de máig igazi megnyugvást jelent, ha időnként betérek a templomba. Beülök a padba, nézelődök, elmélkedek és közben mondom a magamét. Megköszönöm egy felsőbb erőnek, hogy kirántott a végbélrákból, ami fél évet elvett az életemből, hálát adok neki, amiért nem vitt el a koronavírus. Megkérem, hogy vigyázzon a szeretteimre, és eltervezem, hogyan fog sikerülni a következő bemutatóm. Számomra a misére járásnál többet jelent, hogy adakozok. Nemcsak a hajléktalanoknak adok, hanem például ha az egyik barátnőmnek megtetszik egy pulóverem, megkérdezem tőle, hogy szeretné-e, mert ha igen, akkor neki adom. Pláne most, hogy ennyi idős lettem…



Mi az, amitől soha nem válna meg?
A családom tagjait és a kölcsönös barátságot nem adnám semmi pénzért. Nincsenek túlságosan értékes tárgyaim, de egyik-másiknak jelentős eszmei értéket tulajdonítok. Gyakran elmondom és sokszor kinevetnek érte, hogy Kossuth Lajosnak reggel és este is köszönök. Azóta, hogy 2012-ben a rangos állami díjként beköltözött hozzám, ott áll a könyvszekrény tetején a szobámban. Mellette sorban ott vannak a díjak, kitüntetések, amiket fadobozukban vagy bársonymappájukban tettem el. Angyalföldi lányként már hosszú ideje a Honvédkórház szomszédságában élek, ezért nagy öröm, hogy a 13. kerület díszpolgára lettem, de jó érzés ránézni a két éve átvett Tolnay Klári-díjra is. Nem azt mondom, hogy folyton az elismeréseimmel foglalkozom, de azért kifejezetten jó, hogy Lajcsinak elsírhatom, hogy milyen vacak napom volt, vagy elújságolhatom, hogy milyen boldogság ért.

Kik azok a kollégái, akikhez szoros barátság fűzi?
Elvesztettem a régi, jó barátnőimet: Schubert Évát és Temessy Hédit. Azt hittem, nekem már nem lehetnek ilyen barátaim, de tévedtem. Közel kerültem Zsurzs Katihoz, akivel nagyon jó barátok lettünk. Kovács Nórával, akivel azonos az ízlésvilágunk, rendszeresen telefonálunk, megbeszélünk mindent, és szinte hetente egyszer feljár hozzám. Bajza Viktória a Madách Színházból a barátnőm, de Viki mellett Menszátor Magdolnát is említhetném. Magdi távolabb van tőlem, de a baráti körömhöz tartozik, csakúgy, mint Balogh Erika. Sokan mondják, hogy engem mindenki szeret, de akadnak olyanok, akik nem bírnak. Azt viszont megerősíthetem, hogy nem dolgoztam olyan emberrel, akit ne kedveltem vagy ne szerettem volna a pályafutásom hatvan éve alatt.

Tavaly és idén is forgatott, legutóbb például Zsótér Indi Dániel videós újságíró, filmkészítő A Karantén Zóna című játékfilmjében. Miért vállalta el az utóbbi szerepet?
1959-ben végeztem a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, 2019-ben pedig már a Színház- és Filmművészeti Egyetemen vehettem át a hatvan év után járó gyémántdiplomámat. Még a főiskolai oklevelem átvételekor elhatároztam, hogy mindig segíteni fogom a pályakezdőket. Dani 2020 tavaszán felkért, hogy lennék-e a főszereplője az öt misztikus történetet elmesélő filmjének. Habozás nélkül igent mondtam, jó buli volt a forgatás, és nagyon érdekel, hogy az öt szkeccsfilm külön-külön vagy egybefűzve kerül-e a közönség elé. Pontosan ugyanezért mondtam igent Loósz Balázs Anyámért mindent című kisfilmjére, valamint Végh Vozó Zoltán nagyon fura ötletére, a Psycho zuhanyjelenetének újraforgatására. A Psycho 60 című miniprodukcióban hatvan magyar színésznő játszotta újra a sokkoló jelenetet. Nem igazán értettem, hogy mi volt a lényege, de megcsináltam. Törőcsik Mari, Nyertes Zsuzsa, Balázsovits Edit, Szulák Andrea, Ábrahám Edit, Martinovics Dorina, Gáspár Kata és még sokan vállalták, ennyien csak nem tévedhetünk. És most, nyár elején forgattam Szamóca első játékfilmes rendezésében, ami viszont pénzes meló volt.



Mit játszik Eperjes Károly Krisztus inge című történelmi drámájában?
Ez egy férfifilm, ami az 1950-es években játszódik, a hazai keresztényüldözés idején, amikor a kommunisták többnyire likvidálták a papságot, és elkezdték módszeresen elüldözni és feloszlatni a szerzetesrendeket. Egy kolostori házvezetőnőt játszottam. Nem nagy szerep, de lényeges a jelenléte. Nagyon kellemes munka volt, de hátborzongató volt, hogy napi tizenkét órát kellett lehúznom. Amikor játékfilmekben forgattam, még napi nyolc óra volt a munkaidő, most pedig már tizenkettő. Ráadásul nyolc napot forgattam, este hattól reggel hatig. Csak úgy, mellékesen jegyzem meg, hogy ennyi pénzért nem vállaltam volna el. Nem vagyok hozzászokva az alkudozáshoz, ezért elfogadtam a felkínált összeget. De most, utólag már meg kell mondjam, hogy csak a triplájáért csináltam volna meg.

Nem bírta jól a megpróbáltatásokat?
Nyolcvanöt évesen végigéjszakáztam több mint egy hetet. Nem a Szamócára haragszom, hanem a gyártásvezetőre, aki látta, hogy nem vagyok harácsolós, mégsem világosított fel, hogy napi tizenkét órás munka vár rám. Persze, soha életemben nem kérdeztem rá, hogy most mennyi a gázsi általában egy mozifilm esetében. Hát, most már tudom: nem annyi, amennyit kaptam.

Legközelebb majd rámenősebb lesz?
Nekem már nem lesz legközelebb; nemrég valaki felhívott, és megkérdezte, hogy elvállalnék-e egy kis szerepet a filmjében. Nemet mondtam, az idei és tavalyi forgatások bőven elegendők voltak. Noha a Krisztus inge összes szereplője fiatalabb nálam, én mégis Emil Zátopek voltam hozzájuk képest. A kiváló kollégáim többsége, például Nemcsák Károly, Tordai Teri vagy Derzsi János hol jobbra, hol balra kornyadozott. Én álltam a sarat, és csak magamban pufogtam a nyolcadik óra eltelte után.

Ha nem forgatókönyvet, akkor mit olvas most?
Annyit olvastam a karantén alatt, és olyan sok szerepet tanultam, hogy szabadságot adtam magamnak. Meg fog lepődni: a Hócipő új számát lapozgatom.

Navarrai Mészáros Márton

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?