Most múlik pontosan

JUHÁSZ KATALIN

Az általam látott legjobb koncertekről majd külön értekezek, ma (azaz tegnap) éjjel ugyanis további három-négy zenekarnak van esélye felkerülni a listámra. Most inkább essék szó az atmoszféráról és a benyomásokról. Úgy érzem, a Sziget mára egy multikulturális vurstlivá alakult át.

Nem olyan ez már,

mint a régi szép időkben...

...szokták mondogatni a régi szép idők tanúi a fiataloknak, akik akkoriban születtek, amikor elkezdődött ez a közép-európai sikersztori. És hogy miért nem? Talán, mert a mostani fesztivál már nem ránt ki minket olyan elemi erővel a való világból. A fogyasztói társadalom, amelyből kimenekülünk egy számunkra ideális, zenével, kultúrával teli helyre, folyamatosan ott van körülöttünk. Minden harmadik ember ordítva hallózik a mobiljába, a koncerteken nemcsak a kezek lendülnek a magasba, hanem a digitális fényképezőgépek és okostelefonok is, sőt, megfigyeltem, sokan magukat, egymást örökítik meg, háttérben a színpaddal, hogy aztán szaladhassanak a netsátorba kiposztolni a fészbukra: látjátok, ott voltam! A szolgáltatók nagy erőbedobással szolgáltatnak, a büfések szemérmetlen árakon kínálják az ételt-italt, inkább a külföldi, mint a magyar közönségnek. És a pulthoz lépve rögtön angolul üdvözölnek, hiszen elővételben a hetijegyek 80-85 százaléka külföldön kelt el. Azért hallani magyar szót is a sátrak körül, ám egy átlagos fiatal már nem engedheti meg magának, hogy egész hétre letáborozzon itt. „Az egy hét szigetből egy nap sziget lett” – mondja a HÉV-en egy pesti fiatalember, aki a napijeggyel és a fogyasztással együtt húszezer forintot szán a hajnalig tartó napra. Jól számolsz, tényleg kábé ennyi lesz, bólogatok, mire közli, hogy a tavalyi „számadatokból” indult ki.

A mai közönség már

jól fésült

A fővárosiak egyébként mind egyszerre szeretnek érkezni, öt óra után. Ilyenkor hosszú sorok állnak a beléptetésnél, mert a motozás alapos: vadásznak az alkoholos italokra, egyetlen dobozos sört sem lehet bevinni, hiszen az bent is kapható hétszáz forintért. Egy holland lánytól előttem vesznek el egy ecetes uborkát – a veszélyesnek számító üveg miatt. Kap egy cetlit, jelentkezhet érte hazafelé menet.

A mai közönség már jól fésült, alig néhányan vetkőznek ki magukból, vedlenek át állampolgárból fesztiválozóvá, hogy külsejükkel is demonstrálják korlátlan szabadságukat. Inkább a külföldiek vetemednek mezítlábaskodásra, testfestésre, kreatív fejfedők készítésére újrahasznosított hulladékból. Sehol sincsenek már például az első évek „alkalmi punkjai”, akik odafelé menet betértek a fodrászhoz, leborotváltatták a fejüket, hogy csak középen maradjon egy csík. Ez persze rövidebb volt a rendes punktaréjnál, úgyhogy elég viccesen nézett ki, de a fesztivál után gyorsan le lehetett borotválni, így már kopaszon érkezett haza az ember (A nagy meleg miatt, tudod, anyuci…). Ám elmondhatta magáról, hogy egy hétig igazi punk volt a szigeten.

Felfedeztem egy belga fazont (mondjuk, nem volt nehéz észrevenni), aki évek óta járja Európa fesztiváljait és gyűjti a karszalagokat, állítólag 108-nál tart. Igazi látványosság, sokan fényképezkednek vele, sőt többször meg is interjúvolták már. Azt mondja, kajára, piára nincs gondja, mindig van, aki meghívja egy élménybeszámolóért cserébe. A Szigetet ő is a kontinens legjobb fesztiváljának tartja – ideális helyszín, jó szervezés, változatos program –, pedig őt nem is kérdezték a nemzetközi ítészek, amikor odaítélték a tekintélyes díjat a tavalyi rendezvénynek. A huszadik évfordulót egyébként nem lihegték túl, nem volt elájulós öntömjénezés. Nincs is erre szükség, itt már minden önmagáért beszél. Szép, látványos faszobrok díszítették a tereket, színpompás alkalmi tákolmányok csábítottak megmászásra, ismét népszerű volt a Hungarikum Falu, ahol idén páros táncokat tanítottak a mezítlábas külföldieknek, páros kolbászt árultak, építettek fából egy hatalmas malmot, ahol a párosító bált tartották, és a karzaton is lehetett ülni, mint egy magyaros Globe Színházban.

Nem csak a zenéről szól

A Sziget szervezői szeretik hangsúlyozni, hogy a fesztivál nem csak a zenéről szól. Van táncszínház, cirkusz, utcaszínház, irodalom, beszélgetések, filmvetítések, képzőművészeti workshopok, megannyi kiállítás és látványosság. A magyar nyelvű eseményekre azonban egyre kevesebben kíváncsiak, és kevesen kezdenek el korongozni, társasjátékozni, szabni-varrni, hiszen a napijegy drága, ki kell használni az időt híres előadók megtekintésére. Ma este (tegnap) feltétlenül meg fogom kérdezni a szigetes könyvtár üzemeltetőitől, hányan kölcsönöztek náluk. Az igyekezet dicséretre méltó, de kétlem, hogy nagy sikert aratott volna. Aztán hátha megcáfolnak a kezdeményezők.

Tervezem még az óriáskerék kipróbálását. Mert egy igazi vurstliban ilyesmi is van, hogy fentről is lehessen fotózni. A dolog csak első pillantásra tűnik méregdrágának, úgyhogy lehet, hogy csinálok önöknek egy nagytotált 1500 forintért.