Johann Sebastian Bach születésének 317.
MKKI HĺREI
Johann Sebastian Bach születésének 317. évfordulója tiszteletére az AP Projekt Művészeti Iroda kezdeményezésére a visegrádi országok kulturális intézeteivel társrendezésben Orgonazenei napok Visegrád 2002 címmel nemzetközi hangversenysorozat indul, melyen a Magyar Köztársaság Kulturális Intézetének vendégeként Bartus Helga, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója képviseli Magyarországot. A rendezvény különlegessége, hogy a koncerteken az évforduló napján a V 4-es országok fővárosában – Budapesten, Pozsonyban, Prágában és Varsóban – egy időben hangzik fel egy-egy Bach-mű a négy ország művészeinek előadásában. Pozsonyban a főrévi Evangélikus templomban holnap 19 órakor J. S. Bach, Vladimír Ruso, valamint Kodály Zoltán-Lehotka Gábor művei hangzanak fel. A nagyszombati Ferencesek templomában március 22-én 20 órakor J. S. Bach, D. Buxtehude, Kodály Zoltán, Vladimír Ruso és Liszt Ferenc műveit játssza Bartus Helga. Bartus Helga a Váci Zeneművészeti Szakközépiskola orgona szakos hallgatójaként érettségizett, majd felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem orgona szakára. Tanára Lehotka Gábor.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.