Mivel foglalkozik az Immortal Polgári Társulás?

Csáder Alfréd, a somorjai társulás elnökségi tagja:
A polgári társulást 1992-ben alapítottuk, azóta a zeneiskola szomszédságában létrehoztunk egy emlékparkot a zene halhatatlanjainak tiszteletére. Az első dombormű Freddie Mercuryt ábrázolja, melyet a Queen Fan Club az énekes első emlékműveként jegyez.

Csáder Alfréd, a somorjai társulás elnökségi tagja:

A polgári társulást 1992-ben alapítottuk, azóta a zeneiskola szomszédságában létrehoztunk egy emlékparkot a zene halhatatlanjainak tiszteletére. Az első dombormű Freddie Mercuryt ábrázolja, melyet a Queen Fan Club az énekes első emlékműveként jegyez. Azóta elkészült John Lennon, Jim Morrison és Kurt Cobain domborműve is, 2000-ben pedig felállítottuk Szent István király életnagyságú szobrát – azóta minden augusztus 20-át megünnepelünk. Ezenkívül anyagi támogatást nyújtunk AIDS- és kábítószerellenes kiadványokhoz, valamint anyagiakkal és fellépési lehetőséggel támogatunk helyi és regionális kezdő zenekarokat.

Idén milyen programmal készültek?

Városunk talán legismertebb polgára, Bugár Béla tartja az ünnepi beszédet, majd Varga Zoltán, somorjai születésű, nyugatra emigrált fotós-képzőművész képkiállítását nyitjuk meg. A fő téren ezt követően utcabál lesz kizárólag magyar slágerekkel, amelyet a közönség külön kérésére rendeztük meg. Általában igazi koncerthangulat uralkodik ilyenkor a városban, annak ellnére, hogy nem együttesek lépnek fel, hanem lemezlovasok gondoskodnak a zenéről. Lesz tűzijáték és tombolasorsolás értékes díjakkal. A fődíj egy olaszországi nyaralás apartmanban négy személy részére, nyolc napra, de nyerhetnek majd gépkocsi-eredetvizsgálatot és jegyeket a Sparta–FTC futballmeccsre. (jom)

PROGRAM

Augusztus 20. (péntek)

Ünnepség Szent István király somorjai szobra leleplezésének negyedik évfordulója alkalmából az Immortal Polgári Társulás szervezésében; 12.00-tól pecsenye, üdítők, sör a Fő téren; 18.00: koszorúzási ünnepség a művelődési központ előtt; 18.30: a Varga Zoltán olajfestményeit bemutató In memoriam Öreg-Duna című kiállítás megnyitója a művelődési központ zöld termében; 18.30-tól utcabál a Fő téren; 21.45: tűzijáték a Fő téren; 24.00: tombola. (jom)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?