Mitől zseniálisak a magyar tudósok?

Milyen okai lehettek ennek a kiugró sikernek? A Mindentudás Egyetemének legutóbbi előadásán Palló Gábor tudománytörténeti elmélkedésre invitálta a Kozma László terem hallgatóságát.

Tudománytörténeti mítosz, hogy a múlt század Amerikájában ki volt írva valami fontos iroda falára, hogy nem elég magyarnak lenni, érteni is kell valamihez. S bizony egyikünk sem látott még magyart a forgóajtón hamarabb kijönni, mint az előtte belépő. De azért ma is terjednek legendák a magyar tudósok, értelmiségiek különleges zsenialitásáról. Állítólag olyan gondolataik támadtak, melyek soha senkinek sem juthattak volna eszébe ilyen tökéletesen, ilyen szellemesen.

A tudománytörténetben kirajzolódó sajátos „magyar jelenség”-nek vannak felsorolható, egzakt jellegzetességei: A népesség számához viszonyítva igen sok magyar tudós ért el kiemelkedő eredményeket a 20. századi természettudományban. Ezek az eredmények a természettudományok markánsan újszerű ágaiban születtek. Eredményei révén néhány tudós fellépett a történelem színpadára, és rendkívüli ismertségre tett szert. A kiemelkedő eredményeket nagyobb részt azonban nem Magyarországon, hanem külföldön érték el, miután a legsikeresebb tudósok elhagyták az országot. Kezdeti impulzusaik, szellemi alaptőkéjük mégis innen származott. Külföldön élve többé-kevésbé laza, de jól definiálható csoportot alkottak; informális együttműködést alakítottak ki, amelyet kiterjesztettek a külföldön és itthon élő kevésbé prominens magyar tudósokra is.

A jelenség olyan tudóscsoport működésén tanulmányozható, amelynek alanyai magyarok voltak (vagyis gondolkodásukban világosan kimutathatóak a magyarországi szocializáció nyomai: az itteni hagyományokon, az itteni életvilágban nevelkedtek), és a tudós elithez tartoztak (Nobel-díjasok lettek, vagy a tudósok közvélekedése szerint a Nobel-díjasokkal azonos színvonalon álltak, vagy a befogadó országokban jelentős elismerést és pozíciót értek el.) A sokak által magyar Nobel-díjasnak tartott Robert Barany, Richard Zsigmondy vagy John C. Polanyi, sőt a határesetnek tekinthető Kemény János matematikus, a basic programnyelv kidolgozója sem magyarként szocializálódott. A némelyek által nem magyarnak tekintett német náci Lénárd Fülöp ellenben igen.

„EGYÉNI” VAGY „KOLLEKTĺV” ZSENIALITÁS?

Szeretjük föltételezni, hogy az eredményeket a tudósok egyénenként érik el. Hevesy György egyszer csak felismerte a radioaktív anyag alkalmasságát nyomjelzésre; vagy Wigner Jenő elmélyült munkával rájött a szimmetriák jelentőségére a mikrofizikában. A tudománytörténészek, a filozófusok és a tudományszociológusok jelentős része azonban inkább kollektívák számlájára írja a nagy eredményeket. A legnagyobb eredménynek is csaknem minden eleme, minden mozaiklapocskája létezett már az eredmény megszületése előtt. Hevesy a kémiai analízis és a radioaktivitás terén számtalan mások által létrehozott ismeretet mozgósított, amikor megtalálta a nyomjelzést, Wigner megértette a már kész matematikai csoportelméletet és fölismerte kvantumfizikai alkalmazhatóságát. A tudósok kortársaikkal és elődeikkel együtt, kollektívát alkotva érik el eredményeiket.

„PÁRHUZAMOS ÉLETRAJZOK” HELYETT: A ZSENIK NETWORK-JE

A magyar jelenség tudósai között az együttműködést semmilyen szervezet nem szabályozta: laza, informális hálózatot alkottak. Ennek magva Berlinben alakult ki Polányival és Szilárddal a középpontban. Lényege a folytonos vitatkozás tudományos, politikai és köznapi ügyekről. Nem számított, hogy ez Polányi laboratóriumában zajlott vagy Szilárd lakásán, vagy éppen Einstein statisztikus mechanika szemináriumán. A kávéház, ahol Szilárd elmondta Gábor Dénesnek, hogyan lehetne elektronmikroszkópot készíteni, vagy az állatkert, ahol Wigner a fizikai absztrakciókról elmélkedett Tellerrel, egyaránt alkalmas volt a beszélgetésre. A tudósok ilyenkor pesti életüket folytatták, hiszen ilyen informális körként szerveződött például a Galilei Kör, a Társadalomtudományi Társaság, a Szabadgondolkodók Magyarországi Egyesülete, vagy Polányi édesanyjának híres értelmiségi szalonja, ahol Pólya György Karinthyval beszélgetett, Ady Endre a kémikus Liebermann Leóval, Tangl Ferenc fiziológia professzor (Polányi Mihály kedvenc professzora) Jászai Marival.

Mi sem lehetett természetesebb a Zürichben tanuló Neumannak vagy a Lipcsében dolgozó Tellernek, a Breslauban doktoráló Kürtinek, mint az, hogy ha Berlinbe vetődött, gondolkodás nélkül csatlakozzon ott élő sorstársaihoz, külön nyilatkozat nélkül belépjen a hálózatba. Számos ügyben együtt, egymásra támaszkodva, vagy éppen egymással vitatkozva léptek fel, s ez fokozta hatékonyságukat, ismertté tette őket, nem csak egyenként, hanem együttesen is.

AMI KÖZÖS VOLT BENNÜK

A csoport tagjainak gondolkodásában számos közös vonás alakult ki, melyeket vissza is lehet vezetni magyarországi gyökerekre.

A magyar jelenséget képező tudósok a tudományos feladatokat tágas elméleti perspektívából közelítették meg, amit megkönnyített jellemzően kiemelkedő matematikai készségük. Nemcsak Neumann és a matematikusok rendelkeztek matematikai képességekkel, hanem például Wigner, Teller, sőt a mérnököknél ritka módon Kármán is, vagy a közgazdász Harsányi. E kiválóság öszszefüggött a századforduló táján Magyarországon kialakult matematikai (iskolán belüli és kívüli) oktatási, tehetség-kiválasztási rendszerrel, a Középiskolai Matematika Lapokkal és az évenként ismétlődő matematika- és fizikaversennyel, továbbá a Fejér Lipót és mások nevével fémjelzett jellegzetes magyar matematikai gondolkodással.

A csoportból meglepően sokan végeztek kémiai stúdiumokat, illetve műszaki egyetemet. Többen a kémiában érték el legnagyobb eredményeiket (Hevesy, Oláh), mások előbb vagy utóbb pályaelhagyókká váltak (pl. Neumann, Wigner). A magyar családok már a század elején kételkedtek Magyarország politikai, gazdasági jövőjében. Úgy gondolták, célszerű olyan fejben hordható tőkével rendelkezni, amely külföldön is hasznosítható: megélhetést is ad, de az intellektuális igényeket is kielégíti.

A csoport tagjai az újonnan keletkezett, modern szakterületeken (radiokémia, biokémia, röntgen-szerkezetvizsgálat, kvantummechanika, magfizika stb.) érték el legfontosabb eredményeiket. Mivel bevándorlók voltak, lényeges versenyhátránnyal indultak a helyben nevelkedettekkel szemben. Számukra a modern területek a nyíltabb verseny lehetőségét kínálták. Másfelől a szorongásteli hazai környezetből magukkal hozták azt az érzést, hogy a puszta túlélés föltétele a kiválóság, nem elég csupán jónak lenniük valamiben.

A csoport tudósai nagyon sokoldalúak voltak. A vegyész Hevesy elsőrangú eredményeket mutatott föl a szervetlen kémiában, a fizikai kémiában, az analitikában, a geokémiában. Polányi foglalkozott kolloidikával, közgazdaságtannal, röntgenkrisztallográfiával, reakciókinetikával. Többen vonzódtak a tudománytól távol eső más szellemi területek, például a különféle művészetek iránt: Teller, Orowan és Békésy egészen kiválóan zongorázott, sőt utóbbi kiemelkedő művészettörténész is volt.

A magyar jelenség tudósai szinte minden intellektuális probléma megoldása iránt szenvedélyesen érdeklődtek. Pólya és Lakatos magát a problémamegoldást fő kutatási témái közé sorolta. Legtöbben nagyon érdekes művekben fejtették ki filozófiájukat. Lénárd, Wigner, Teller vagy Szent-Györgyi saját szakmájával kapcsolatban fogalmazott meg filozófiai reflexiót, de önálló rendszer kifejlesztésére nem vállalkozott. Gábor Dénes, Orowan, Szilárd és Szent-Györgyi a társadalom jövőjét fürkészte nem kevés aggodalommal. Többségük gondolkodásmódját a szcientista pozitivizmus jellemzi. A tudomány és a tudósok kívánatos társadalomirányító szerepére vonatkozó nézeteik a racionalista optimizmust követték: a tudomány eszközeivel minden létező probléma elvben megoldható, beleértve a politikai, társadalmi problémákat, az emberiség ésszerű jövőjének meghatározását.

Lénárdot és Lakatos bizonyos korszakát kivéve minden tagot jellemzett a totalitarizmusellenesség, ami legmarkánsabban a második világháború alatti tevékenységükben nyilvánult meg: Kármán vezető szerepet vállalt az amerikai légierő fejlesztésében, Szilárd, Wigner, Teller és Neumann az atombomba létrehozásában. Magyarországon Szent-Györgyi antifasiszta pártvezető is volt. A forró és a hidegháború időszakának jelentős formálóivá váltak, még akkor is, ha Szilárd, Szent-Györgyi és mások a fegyverkezés és a szuperhatalmak közötti viszony ügyében más elveket képviselt, mint Teller, Wigner és Neumann.

MIKÉNT LESZ A TEHETSÉGBŐL SIKER?

Tévednénk, ha abból a tényből, hogy a magyar jelenség minden tudósa külföldre került, azt a következtetést vonnánk le, hogy csak az okos, aki egy tudományos centrumban dolgozik, aki itt marad, tehetségtelen. Nagy tehetségek maradtak Magyarországon is, csak nem váltak olyan sikeressé, mint a listán szereplők. A magyar tudós-zsenik sikere három önmagában is bonyolult történeti folyamat összjátékával magyarázható.

A tudománytörténeti tényező arra emlékeztet, hogy míg a század elején, éppen az iparhoz való közelsége miatt, a kémia volt a vezető tudomány, ezt a szerepet fokozatosan átvetette a fizika, majd pedig a biológia. Közben mindhárom diszciplína a lehető legmélyebben átalakult. A fizika elszakadt a mechanikai szemléletmódtól: a műszerek működését és az eredmények értelmezését, az adatok értékelését és egész gondolatrendszerét egyre inkább csak az absztrakt matematika nyelvén tudta kifejezni. A kiemelkedő elméleti készség, a kiváló matematikai tudás és képesség egyenesen kitárta a csak nagyon kevés tudós számára befogadható új gondolatokra nyíló kaput. Ez a tudománytörténeti környezet és a merőben új ágazatok születésekor támadó erős kompetíció otthonos helyzetet teremtett a versenyeken nevelkedett magyarok számára.

A modern tudomány másik jellegzetessége, hogy egyre növekvő szerepet játszik a gyakorlatban, kezdetben főként az iparban, majd a mezőgazdaságban, később egyre több területen. Az elektrotechnikából és szerves vegyiparból kiinduló folyamat a bennünket foglalkoztató időszak során az atombomba elkészítésében kulminált. Mára szinte minden jelentősebb piaci siker az áruban foglalt tudás értékétől függ. Márpedig a magyar jelenség tudósai kiváló matematikai készségük mellett gyakorlatiasan gondolkodni is megtanultak. Vegyészi, mérnöki, illetve orvosi képzettségük tudományos sikereik egyik forrásává vált. Legalábbis ezt mutatják az olyan eredmények, mint amilyeneket a katonai alkalmazás, kivált az atombomba előállítása terén mutattak fel, de Szent-Györgyi C-vitaminja, Hevesy radioaktív nyomjelzése, Neumann számítógépe, Gábor Dénes holográfiája vagy Kármán szuperszonikus repülői nem kevésbé.

Sokan a magyarországi iskolák kiválóságából vezetik le a magyar tudósok sikereit. Valójában ezek a gimnáziumok, még ha némelyikük csakugyan európai színvonalat képviselt is, annyira mégsem voltak jók, hogy megmagyarázzák a magyar jelenséget. Nem kielégítő a magyar jelenséget a zsidó szellemi hagyománnyal magyarázni csupán azért, mert a csoport tagjainak többsége történetesen zsidó volt. A jelenség inkább a magyarországi polgári középosztály (beleértve a felsőközéposztályt) történetével hozható összefüggésbe. A 19. században a fokozatosan liberalizálódó gazdasági és jogi lehetőségeket megragadták a nem hagyományos magyar osztályokhoz tartozók: zsidók, németek, szerbek, horvátok. Néhány évtized alatt ők váltak a társadalmi élet legdinamikusabb szereplőivé. Ehhez járult az ösztönző multikulturalitás, a társadalmi, gazdasági fellendülés, az élénk kulturális háttér és a családi, iskolai és iskolán kívüli neveltetés.

A tudománytörténeti magyar jelenség lényeges eleme a külföldi érvényesülés. Az itthon maradt Bródy Imre nem élte túl a holokausztot, Korodi Albert nagy nehézségekkel túlélte, aztán a Rákosi rendszert is, de már nem Einsteinnel vagy Szilárd Leóval dolgozott együtt, és nem világrengető problémákkal foglalkozott. A tudósok Magyarországon aligha láttak volna neki az atombomba kifejlesztésének vagy a számítógép gyártásának. Márpedig a sikerek alapvető eleme volt, hogy a Magyarországról hozott szellemi muníciót korszakos feladatok megoldására használhassák fel. Az elvándorlás juttatta a tehetségeket a centrumba, azaz a kiemelkedő kutatási eredményekhez szükséges anyagi, emberi és intézményi feltételek közé. Mert a 20. századot bizony nem Magyarországon csinálták, hanem Németországban, Amerikában és néhány más országban.

Készítette az M&H Communications szabad felhasználásra, a szerzői jogok korlátozása nélkül.

PALLÓ GÁBO tudománytörténész, filozófus

Az MTA Filozófiai Kutatóintézetének igazgatóhelyettese. Kutatási területei: tudománytörténet, ezen belül a 20. századi természettudomány története, különös tekintettel a magyar tudományra; tudományfilozófia, kémia- és fizikatörténet, a tudósok migrációja, a kognitív és intézményi aspektusok összefüggése, összefüggések a tudomány, a politika és a filozófia között.