Kultúra

Mit olvas Holocsy Katalin?

Holocsy Katalin, a Komáromi Jókai Színház színművésze
ÚJ SZÓ ONLINE

2018. március 25. 13:41

Holocsy Katalin
- Kiss Gábor Gibbó felvétele

Két kisgyerek édesanyjaként sajnos kevés időm jut a zavartalan olvasásra. Anyasági szabadságom öt éve alatt főleg a gyerekneveléssel kapcsolatos írásokat olvastam. Mikor nagyobbacskák lettek a lányaim, imádták, ha meséket olvasok nekik. S mivel a családi mesekönyvtárat hamarosan már fejből fújtuk, beiratkoztunk a könyvtárba. Így a lányaim kettő és négy éves korukra már rendszeres könyvtárlátogatók lettek. Két éve újra aktív tagja vagyok a Komáromi Jókai Színház társulatának. Mostanában főleg a szerepeimmel kapcsolatos irodalomnak próbálok utánajárni. Októberben kezdtük próbálni Dosztojevszkij Félkegyelműjét. Ekkor újra elővettem a regényt, amelyet főiskolás éveim alatt már elolvastam, de így is tudott újat adni. Utoljára Marlene Dietrich Tiétek az életem... című önéletrajzi könyvét olvastam, ugyancsak a munkám kapcsán, hiszen nemrég mutattuk be Pataki Éva Edith és Marlene című színdarabját. Az olvasáson kívül nagy előszeretettel hallgatok különböző hanganyagokat is. Takarítás, főzés vagy éppen edzés közben szívesen hallgatom Popper Péter vagy Bagdy Emőke előadásait. Ez utóbbi szerző Pszichológiai rejtelmek a művészetekben és életünkben című könyvét is nagy érdeklődéssel olvastam, mivel  témája, a költészet, a képzőművészet, a testszimbolika, a lelki gyógyítás, valamint a médiapszichológia nagyon foglalkoztat. Nemcsak mint egyszerű olvasót, hanem mint a testével és lelkével egyaránt dolgozó színészt is.

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Önnek ajánljuk
országos tesztelés

Országos tesztelés: Szükség lesz a személyire, az eredményt pár percen belül megkapjuk

Az év emberei

Az Új Szó megválasztja az év embereit

kórház

Telítődnek a kórházi ágyak Dunaszerdahelyen

parizs dugó

VIDEÓ: A francia lockdown következménye egy 706 kilométeres forgalmi dugó lett

caputova

Čaputová: Ne járjon büntetés!

covid pentek

Koronavírus: Innen származnak a csütörtökön regisztrált fertőzöttek

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.