Mindenkinek a maga Duna-képe

Hálás téma, hiszen nemcsak az alkotóművészeknek, hanem a közönségnek is van Duna-élménye, így a találkozás a kiállítás anyagával meglehetősen személyes tud lenni. Nem bonyolult, elvont és nehéz a választott téma, hiszen valamennyi bemutatott alkotásban fel lehet fedezni egy olyan, a folyóval összefüggő momentumot, amellyel a néző érzelmileg-szellemileg azonosulni tud, vagy legalábbis kapcsolatot talál vele.  A Dunát az alkotók sokféleképpen „fogták meg” a műalkotásaikban. Feldolgozták valamely konkrét Duna-élményüket, esetleg ábrázolták a művészetből vett Duna-kapcsolódásukat: a folyó korábbi zenei vagy irodalmi megjelenését aktualizálták, értelmezték újra. Megjelenik a folyó nosztalgikus vonatkozásban – változó, átalakuló, emlékeket őrző tájként. Megjelenik természetvédő szemlélettel, és jelen van a Duna mint a népeket összekötő szimbólum.  A folyóról nemcsak tartalmilag, hanem formailag is sokféleképpen vallanak az alkotók. A különféle grafikai eljárásoktól kezdve festészeti megoldásokon és fotóalkalmazásokon át a különféle vegyes technikákig sok műfaj jelen van a kiállításon. Megtalálhatók a térbeli formák is, a szobrok és az objektek. A kiállításon a festészet képviselteti magát a legerősebben, ám ezen belül is széles a paletta stílusból és képmező-építési technikákból. Van több elemből álló – több kis képkockából összerakott – klasszikus, erősen realisztikus Dunatáj-ábrázolás. Van olyan alkotás, amely geometrikus elemekből, több kisebb képtérből (különálló téglalapokból) építi fel a képmezőt: főleg kék-piros színre alapozva a vízfelszín napfényjátékát, esetleg szennyezettségét. A folyó víztömegének leképezése több absztrakt vásznon megjelenik, ezeken lényegében a folyó erejének, morajlásának és mélységének érzékeltetése dominál. A vízfolyam ereje az örvény ábrázolásában vagy a jégzajlásban is jelen van. Van misztikus Duna-kép is: a vízi tündérek sejtelmes világának kivetítésével jelenik meg egy harmonikaszerűen szétnyitott, festett paravánon.  A kiállításon az is megfigyelhető, hogy a Duna témaként anyaghasználatban is gazdag lehetőségeket kínál. Van olyan térbeli mű, amelyet vesszőből font halászeszközökből komponált az alkotója, van a folyó élővilágának leleteiből (kagylókból) felépített vízmederkép. Ez a fajta anyaghasználat nemcsak vizuális érzékelést kínál, hanem valamelyest gyakorlati-tapasztalati átélést, kontaktusélményt is képes felidézni. Akárcsak az olyan alkotások, melyek a folyó természeti közegét – medrét, partszakaszát – képezik le: vagyis a képmezőn földrétegben (vagy földréteget imitáló anyagban) jelenik meg a motívumkódos üzenet.  A Duna című tárlat a Vermes-villában képes megszólítani a nagyközönséget. Azért is jó ez a csoportos kiállítás, mert a látogatók a saját Duna-képükkel rá tudnak hangolódni a művészek által megfogott és feldolgozott momentumokra és motívumokra.