Mezítláb a tarlón

Két mesefilmje, a Bubu visszatér és a Három fivér után ismét komoly témába vág Jan Svěrák, a legfiatalabb Oscar-díjas cseh rendező. Kolja című alkotásával az Amerikai Filmakadémia elismerésének köszönhetően az egész világon ismertté vált, angol nyelvű filmet mind ez ideig mégsem forgatott.

Pedig ezt várták tőle. A Kolja világsikere után rengeteg ajánlatott kapott Amerikából, mégsem költözött Hollywoodba. Hívták, de nem ment. Mint mondja: „Nem sokkal az Oscar-díj átvétele után szinte özönleni kezdtek felém a felkérések. Az első évben vagy harminc forgatókönyvet kaptam, a következőben már csak tízet, aztán ötöt, majd egyet, végül már egyet sem. Nekem ugyanis egyik sem tetszett. Ha nem fog meg egy jelenet, ha nincs rám hatással az egész történet, nem tudok mit kezdeni vele. Elsőként engem kell, hogy megérintsen, belőlem kell érzéseket kiváltania. Ha ez elmarad, nem látom értelmét a munkának.”

Külföldi ajánlatok helyett maradtak tehát a szívéhez közelebb álló hazai témák. A második világháború idején Angliába szakadt cseh pilótákróĺ szóló Sötétkék égbolt, vagy a prágai lakótelepen „kalandozó” Csereüvegek. Hetedik filmje az ír Kevin Maher Mezők című regénye alapján született volna, végül azonban, mivel nem talált ízlésének megfelelő világsztárt a gyerekeket megrontó pap szerepére, dugába dőlt a terv. Ugyanarra a sorsra jutott, mint Saul Bellow Handerson, az esőkirály című regényének tervezett filmváltozata. Két évig dolgozott a mű forgatókönyvén, a film mégsem született meg. Az anyagi feltételek nem tették lehetővé.

„Nincs tökéletes recept egy jó filmre – vélekedik az ötvenegy éves alkotó. – De ha lenne, akkor sem árulnám el. Fontosak a színészek, a remek szereposztás, nagyon sok múlik a zenén, az operatőri munkán, ám az alap mindenképpen a jó forgatókönyv és a rendezés. A Kolja esetében sem vehettük biztosra a sikert. Már a film címével is sokat kockáztattunk. Nem sokkal a nyolcvankilences forradalom után egy orosz névvel kit fogtok becsalogatni a mozikba? – szegezték nekünk a kérdést. A forgalmazók is le akartak beszélni bennünket erről. De még az angol producerünk sem bízott abban, hogy ekkora elismerésben lesz részünk. 1997 óta azonban, amikor megkaptuk a legjobb idegen nyelvű filmért járó Oscar-díjat, nagyot változott a filmipar. És nemcsak nálunk, Csehországban vagy Közép-Európában. Amerikában is. A rendezés sokáig ugyanazt az örömet jelentette számomra, mint gyereknek a karácsonyfa alatt kanyargó játékvasút. Mára annyira bonyolulttá vált a filmek finanszírozása, hogy írni sokkal jobban szeretek, mint rendezni. Ahhoz nincs szükségem senkinek a támogatására. Ülök szépen a meleg szobában, főzök egy finom kávét, bekapcsolom a számítógépet, és fokozatosan beszippant a történet, amelyben boldognak érzem magam.”

Új filmjének forgatókönyvét édesapja, Zdeněk Svěrák írja. Pontosabban: újraírja. A Mezítláb a tarlón ugyanis tizenkét év után került elő a fiók mélyéről. Hogy miért váratott magára ilyen sokáig? Jan Svěrák, aki mindig elfogulatlanul, sőt szigorúan véleményezte édesapja írásait, most is egyértelműen fogalmaz: „Gyengének éreztem a szálakat a történet szereplői között. Mivel apám a családunk közeli és távoli rokonairól mesél, nehogy megsértsen valakit, végig a tényekhez ragaszkodott, s közben elhalványult a történet drámai íve. Kértem, írja meg ugyanezt regény formájában, hiszen annak más a felépítése. Így már minden működött, s a hiányzó láncszemek is megjelentek, a kész forgatókönyvet pedig most közösen csiszolgatjuk. A Mezítláb a tarlón a háborús időkben játszódik, korábban, mint az Általános iskola, de ugyanazokkal a főhősökkel. Apa, anya, kisfiú. Természetesen meg kell találnunk azokat az arcokat, amelyek hasonlítanak az Általános iskolában látható színészekhez. Vagyis keressük a fiatal Zdeněk Svěrákot és Libuše Šafránkovát, akik édesapám szüleit alakítják majd ifjú házasként. Nem lesz egyszerű a gyerkőc kiválasztása sem, hiszen ő a történet első számú hőse. Neki kell átállnia egy egészen új életformára, mivel a család a háborús események miatt a fővárosból vidékre költözik.”

Mivel a forgatás augusztusban kezdődik, a stáb már a helyszínkeresésnél tart. Kopidlno ugyanis, ahová Zdeněk Svěrák szülei költöztek a háború idején, mára annyira megváltozott, hogy ott ezt a filmet nem lehet leforgatni. A két Svěrák, apa és fia pedig ragaszkodik a külső helyszínekhez. A számítógépes trükkök alkalmazását azonban így sem zárják ki. Az Általános iskolában Zdeněk Svěrák az apát játszotta. Hogy kap-e szerepet fia új filmjében, egyelőre ő maga sem tudja. „Játszhatná a rossz nagypapát – mondja Jan Svěrák –, de akkor a nézők másra sem várnának, csak arra, hogy mikor fog megjavulni. Csalódást kellene okoznom nekik, mert soha. A nagypapa ugyanis eléggé elviselhetetlen figura. Lehetne apám a falu papja is, ahhoz viszont le kellene vágatnia a szakállát, amit mindig elutasít, ha egy szerep miatt erre kérem. Egyelőre tehát nem tudom, ki lehetne a filmben, de még van időm gondolkodni ezen. Legyen mindez meglepetés.”