Méterekkel az Oscar kapuja előtt

Nem új arc a filmesek között. Kilencévesen Xantus Jánossal, egy évvel az érettségi előtt Szabó Ildikóval forgatott. A Gyerekgyilkosságokban nyújtott alakításáért Genfben A holnap sztárja kitüntetést kapta. Egyik nap még Alain Delon és Sophia Loren társaságában vacsorázott, másnap újra gimnazista volt. Már első játékfilmjével, a Rózsaszín sajttal nagy feltűnést keltett, rövidfilmjei közül a Susotázs tavaly felkerült az Oscarért versenybe szállt tíz legjobb alkotás listájára. Hogy az Akik maradtak meddig jut, az nemsokára kiderül. Ami viszont már most is nagy eredmény: a világ rangos fesztiváljaira kapott meghívást a film, és neves forgalmazóra talált Amerikában. A forgatókönyv F. Várkonyi Zsuzsa Férfiidők lányregénye című könyve alapján készült, a felvételek pedig egy híján húsz nap alatt lezajlottak. Egy magányos férfi és egy árván maradt bakfis egymásba kapaszkodásáról szól a történet, kettőjük kapcsolata mögött súlyos történelmi-társadalmi problémát, a holokauszt rettenetes hozadékát tárgyalva. A háború végétől egészen Sztálin haláláig, 1953-ig kísérjük útjukon a szüleit még mindig hazaváró, öntudatra ébredő és nővé érő lányt, valamint a gyermekeit és a feleségét elvesztett negyvenes férfit. Megrendítő, ugyanakkor felemelő alkotás a film. Kerül minden klisét, a hatásvadászat leghalványabb jelei sem mutatkoznak benne. Nagyon mélyre ássa magát a néző lelkében. A fény felé fordítja azoknak az arcát, akik a múlt legszörnyűbb sötétségét élték meg.

Szabó István korai filmjeit idézte meg nekem az Akik maradtak, de eszembe juttatta Jiří Menzel egyik mondását is, hogy nem baj, ha egy film szól valamiről. Pályája legelején kik voltak azok az alkotók, akiknek a munkái erősen lekötötték a figyelmét?

Milos Forman korai filmjeit nagyon szerettem. Menzeltől Az én kis falum a nagy kedvencem. Abban ott érzem Svěrákék kézlenyomatát. Ők ketten, Jan és Zdeněk méltó folytatói a hatvanas évek cseh új hullámának. Forman hollywoodi filmjeit pedig azért is szeretem, mert csodálatosan mentette át az ő páratlan tehetségét a castinghoz, az életszagúsághoz. Nála az összes mellékszereplő csodálatos. Még az utolsó munkáiban is. De Forman mellett ott áll Chaplin és Woody Allen, nyilván azért is, mert ők színészként is ott vannak a filmjeikben. Vagy Clint Eastwood. Szabó Istvántól az Apát és a Bizalmat szeretem különösképpen. Utóbbit azért, mert egy férfi és egy nő van összezárva egy lakásban, ráadásul nem ismerik egymást annyira.
 

Hogyan akadt rá F. Várkonyi Zsuzsa regényére? A kezébe nyomták, vagy belelapozott egy könyvesboltban?

Megtörténik, hogy ajánlanak valamit, de amúgy is nagy olvasó vagyok. Szeretek könyvtárba járni, egyszerre akár nyolc könyvet kivenni. Egyre kevesebb filmet nézek, és egyre ritkábban visz el órákra a zene. Kamaszkoromban, az ágyban egész éjszakákat áthallgattam. Most már a könyv, az irodalom az abszolút szerelem. Valószínűleg ez a kíváncsiság vezérelt akkor is, amikor Zsuzsa könyvét hazavittem. Nem is kellett keresnem, hiszen ismerjük egymást a Momentán Társulatból, amelynek egyik alapító tagja vagyok. Az egyik előadásunkban Zsuzsa a pszichológus. A két karakter szerethetősége, gazdagsága, a kapcsolatok komplexitása ragadott meg annyira. A dialógok is fantasztikusak a könyvben.

Ki mögé állt a történet olvasása közben? A nőgyógyász vagy a bakfis érzelmi világa érdekelte jobban?

Sokat töprengtem azon, hogy mikor mi a fontosabb, kinek a története. Miután elolvastam a regényt, meg is kérdeztem az írónőt, hogy akkor ki áll a fókuszban? Aladár vagy Klára? És azt mondta: mindkettő. Ez volt a legnehezebb. Patikamérlegen kiporciózni a két figurát. Amikor írtam a forgatókönyvet, úgy éreztem, az inkább Aldo filmje lesz, vele kezdődik a történet, az ő életébe csöppen bele Klára. De amikor összeraktuk az anyagot a vágóasztalon, valahogy kezdett eltolódni a hangsúly Klára felé. Nekem ez mégis inkább Aldo filmje. Talán alkotóként is inkább rá koncentráltam, az ő érzéseire. A nézők többsége mégis inkább Klárát tekinti a történet központi alakjának. Talán mert a plakát is őt ábrázolja, első körben mindig róla kérdeznek. Ő az ismeretlen arc, a felfedezés, az új, a friss, a gyönyörű.

Jó szimattal választotta ki Szőke Abigélt Klára szerepére. Végig hiteles a szerepben. Kiválóan hozza egy dacos, lázadó kamaszlány mélységes magányát, a film végén pedig a már szerelemre érett, letisztult lelkű fiatal nőt. Hajduk Károly a nőgyógyász szerepében pedig egyszerűen zseniális.

Nézőként csodálom mindkettőjüket. Teljesen máshogy készültek fel a filmre. Károly iszonyúan magas energiaszint. Elég, ha csak a pislogására vagy a fejmozdulataira gondolok. Az első próbán elmondtam neki: ebből az emberből már minden kihalt. Görnyedt, lassú, megfontolt. Kértem őt, hogy beszéljen mélyebb hangon. Dörmöghet is. Kicsit rásegítettünk a hajára, a bőrén lett egy kicsi vágás, néhány folt, érháló. Reggelente egyórás munkát adott a sminkesnek. Nem hívtunk maszkmestert, csak öregbítettük egy picit. Kabáttal is megsegítettem őt. Betápláltam, mint egy csodálatos gépet, és onnantól kezdve minden felvételen tökéletesen hozta a figurát. Nem is emlékszem, hogy egyszer is mondtam volna neki, hogy ezt kicsit így, kicsit úgy. Az aggodalom, a szomorúság vegyes változatát szerettem rajta. Nagyon tetszik nekem is, amikor nézem az arcát, hogy milyen pontos a szerepben. Abigéllel más volt a helyzet, ő tapasztalatlanabb volt, és sokkal szélesebb regiszteren kellett játszania. Öt és hetven között bármilyen tud lenni, és azt jeleneten belül is változtatni tudja. Hol hisztizik, hol manipulál, hol leveszi az álarcát. Rengeteg sírós jelenete van. Nála mindig az volt, hogy fel az energiát, fel, még feljebb! Ő az életben sokkal nyugodtabb, érettebb, belőle a kamaszlányt kellett kihozni. Úgy osztottuk be a napjait, hogy a nehezebb jelenetei a forgatás második felére vagy a végére essenek. S azokat már egyre nagyobb bátorsággal oldotta meg.

A mellékszereplők sorából kiemelkedik Nagy Mari, a Klárát istápoló Olgi néni szerepében. Ő is rendkívül erős alakítást nyújt.

Neki csak annyit mondtam, hogy Olgi egyszerű asszony, de nem buta. Csak sem Klárát, sem Aldót nem tudja intellektuálisan kielégíteni. És ezt olyan jól csinálja! Mindig az események után kullog. Hagyta magát öregíteni, mert az életben Mari még mindig fiatalos nő. Kevés középkorú színésznő szereti, vagy hagyja egyáltalán, hogy hetvenest csináljanak belőle, pláne a film végén. Neki ez semmi problémát nem jelentett. Boldogan vállalta ezt is. A parókát, a ráncokat, mindent.

A film látványtervezője a nemrég elhunyt Rajk László. A regény többször is említi az édesapja perét, de ez a vonal kimaradt a filmből.

Aldo lakásának berendezése, a tóparti piknik kellékei, minden egyes kilincs, asztalterítő, de még a pléd is az ő választása, az ő kifinomult ízlése, az ő elképesztő szakmai tudása. Azok, akik visszajöttek a haláltáborokból, kényszerlakásokba kerültek. Oda rakták őket. Ezek nem voltak otthonos helyek, inkább szikár, viszonylag üres lakások. Hogy ez filmnyelven mégse legyen üresség, meg kellett tölteni egyszerűséggel, sivársággal. Rajk László és Marosi Gábor operatőr érdeme, hogy ez ilyen hitelesen hat.

Mikor érezte meg, hogy milyen jó filmet rendezett?

Amikor Mógor Ágnessel, a film vágójával először összeraktuk a jeleneteket. Elejétől végig ott volt előttünk a történet, nem hiányzott belőle semmi. Azt csak ketten láttuk, és mindketten megrendültünk tőle. S akkor elindultam az elrendeltséggel szemben, hogy ez ne csak tévéfilm legyen szerda este 11-kor, hanem mozifilm is, nemzetközi siker.

Amerika rangos filmes szaklapjai, a Hollywood Reporter és a Variety, de még a Wall Street Journal is a legnagyobb elismerés hangján írt a filmről.

Minden felgyorsult körülöttem. Szeretek naplót írni, sokat, hosszasan. Alig várom, hogy leírjam az első amerikai utamat. Coloradóban volt a film világpremierje, a Telluride Fesztiválon. Sok fontos ember volt a vetítésen. Elnökök, igazgatók. Sokan gratuláltak, elismerően beszéltek a munkánkról. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen pozitív visszhangja lesz a filmnek.

És azóta, hogy tudja, versenybe indult az Oscarért, milyenek az éjszakái?

Akkor aludtam nagyon nehezen, amikor a magyar Oscar-bizottság döntésére vártunk. Onnantól fogva, hogy amerikai forgalmazója lett a filmnek, és olyan sok helyre meghívták, már csak az van bennem, hogy jaj, még ne legyen vége! De már hátradőltem. Nagy baj már nem lehet. Egyébként irtó erős a verseny. Tavaly, december közepén, amikor ezt a lakást festettük a feleségemmel, ahol a nagyapám lakott, és tudtam, hogy itt lesz az irodánk, a kapu előtt álltak az újságírók. Akkor derült ki, hogy elindul a film Amerika felé. Az Akik maradtakot már most sokkal többen látták, mint a Susotázst, pedig annak is sok nézője volt.

Eredetileg ön is tolmácsnak készült. Miért?

Külkerre jártam. Apám franciatanár. Szigorú ember. Polgári foglalkozást akart nekem is. Az angolt és a franciát nagyon korán belém verte. A külkeren aztán elmélyítettem a tudásomat, és huszonegy évesen, az első diplomámnál már nagyon jól beszéltem a két nyelvet. Akkor indult az EU-tolmácsképző, és ebből a két nyelvből oda is felvételiztem, meg producer szakra is. Felvettek producernek, a tolmács szakra nem jutottam be. Aztán telefonáltak, hogy megüresedett náluk egy hely, ha akarok, menjek át. De én már akkor a színművé-szetire jártam, ahol a rendező szakot is elvégeztem.

És mihez kezd majd, ha minden lecsendesedik az Akik maradtak körül? Mi a következő filmterve?

Boszorkányos történet lesz. Könyves Kálmán idején játszódik, a 12. századi Magyarországon egy faluban, ahol fellázadnak a nők a sorsuk és a megbélyegzésük ellen. Véres akciófilm lehet izgalmas női szerepekkel. Ajtók még nem nyíltak előttem, de kilincseket látok már.

A szerző a Vasárnap munkatársa