Mészáros Márta filmrendező ma 85 éves

Budapest |

<p>Nyolcvanöt éves&nbsp;Mészáros Márta&nbsp;Kossuth-díjas filmrendező, a Magyar Mozgókép Mestere.</p>

Kispesten született, édesapja Mészáros László szobrászművész volt, aki ösztöndíjasként több évet töltött Rómában. A művész, aki az 1930-as évek elején kapcsolódott be az illegális mozgalomba, családjával 1935-ben a Szovjetunióba költözött, és Frunze városában a kirgiz művészeti akadémia egyik alapítója lett. A sztálini tisztogatások idején koholt vádak alapján kivégezték, felesége nem sokkal később tífuszban halt meg, az árván maradt gyerekeket 1946-os hazatérésükig a magyar kolónia vette gondjaiba.

Mészáros Márta, akinek első filmélménye A dzsungel könyve volt, a moszkvai filmfőiskolát végezte el, ezután itthon és Bukarestben rendezett híradókat és riportfilmeket. 1958-ban feleségül ment Jancsó Miklós filmrendezőhöz, és a MAFILM rövidfilmrendezője lett. Készített népszerű tudományos és oktató filmet, valamint képzőművészeti kisfilmet is (Vásárhelyi színek, Tornyai János, Festők városa, Borsos Miklós).

1968-ban forgatta első játékfilmjét Eltávozott nap címmel, az állami gondozásban felnőtt, a maga sorsát határozottan irányító fiatal nő szerepét Kovács Kati énekesnőre bízta. További filmjeiben (Holdudvar; Szép lányok, ne sírjatok!) is a nők döntéshelyzetei és magatartásformái foglalkoztatták, tabukat döntögető témái, szemléletmódja itthon nem mindig talált elismerésre, ugyanakkor külföldön a feminista mozgalmak követői hivatkoztak rá. A témához az 1993-as A magzattal tért vissza, amelyben egy kétgyermekes anyát állít válasz elé újabb terhessége. Az 1998-as A szerencse lányai egy Lengyelországban szerencsét próbáló, végül prostituálttá váló orosz asszony drámája.

Az 1975-ös Örökbefogadásért, amely egy intézeti kislány és egy negyvenéves nő egymásra találásáról szól, a Berlini Filmfesztivál történetében első női rendezőként kapta meg az Arany Medve-díjat. Érdekesség, hogy ehhez a filmhez készült a Sohase mondd című dal, amely Hernádi Judit előadásában nagy sláger lett. Következő filmjéért, az emberi kapcsolatokat újszerűen ábrázoló Kilenc hónapért az 1977-es cannes-i filmfesztiválon elnyerte a filmkritikusok díját (FIPRESCI). Az Ők ketten című alkotása (1977) az egyetlen film, amelyben együtt szerepelt a francia Marina Vlady és férje, a legendás orosz színész-énekes Vlagyimir Viszockij.

1982-ben született az önéletrajzi ihletésű Napló-sorozat első része, a Napló gyermekeimnek, ezt követte 1987-ben a Napló szerelmeimnek, 1990-ben a Napló apámnak, anyámnak, 1999-ben a Kisvilma - Az utolsó napló. A filmek a rendezőnőről mintázott Julcsi sorsát és eszmélését követik nyomon gyermekként, kamaszként, fiatal nőként. Az első rész az 1945-ben hazatérő család megpróbáltatásairól, a kamaszlány ébredő ösztöneiről szól. A második részben Moszkvába kerül, filmrendező lesz, apja nyomát kutatja, a harmadik részben a forradalom végén visszatér Moszkvából, hogy rádöbbenjen a hazai valóságra. Az utolsó rész a trilógia előzményeiről szól, s Kirgizisztánban játszódik, ahol a rendezőnő gyermekkorát töltötte. A kényes politikai téma miatt az első rész időlegesen dobozba került, a bemutatáshoz néhány eredeti híradófelvételt ki kellett cserélni és meg kellett vágni. A Napló gyermekeimnek Cannes-ban a zsűri Nagydíját nyerte el, a Napló szerelmeimnek pedig Berlinben Ezüst Medvét kapott.

Mészáros Márta több filmjében választotta központi szereplőnek a közelmúlt történelmének nagy formátumú alakjait: A hetedik szobában Edith Stein, a zsidókkal sorsközösséget vállalt mártír apáca, A temetetlen halott az 1956-os forradalom mártír miniszterelnöke, Nagy Imre életét dolgozta fel. 2009-ben a szociáldemokrata politikus Kéthly Annáról forgatott filmet Utolsó jelentés Annáról címmel.

2001-ben Bartók A csodálatos mandarinjából készített táncfilmet. Több alkalommal is színpadra állította - nem csak Magyarországon - Pataki Éva darabját, amely Edith Piaf és Marlene Dietrich életét és kapcsolatát mutatja be, 2010-ben a Fellini Cabiria éjszakái című filmjéből készült darabot rendezte a Karinthy Színházban.

Jelenleg az Aurora Borealis - Északi fény utómunkáin dolgozik. A témát ezúttal is a múlt századi történelemből merítette, az alkotást a második világháború után szovjet katonák és osztrák nők kapcsolatából született gyermekek, az identitásválsággal küszködő "apátlan nemzedék" ihlette. A Törőcsik Mari, Tóth Ildikó és Törőcsik Franciska főszereplésével készült film világpremierje az alkotók reményei szerint egy A kategóriás fesztiválon lesz, majd 2017 tavaszán kerülhet a hazai mozikba.

[[{"type":"media","view_mode":"media_original","fid":"247194","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","style":"width: 600px; height: 376px;","title":"Tóth Ildikó és Törőcsik Mari az az Aurora Borealis - Északi fény c. filmben","typeof":"foaf:Image"}}]]

Tervei között szerepelt, hogy filmre vigye Erzsébet királyné, azaz Sissi, valamint Marie Curie életét. Egyik legutóbbi nyilatkozata szerint újabb álma, hogy két pályatársnőjéről, a lengyel Wanda Jakubowskáról és a német Leni Riefenstahlról rendezzen filmet.

Művészete elismeréseként 1977-ben Balázs Béla-díjat kapott, 1985-ben érdemes művész lett, 1990-ben Kossuth-díjjal, 2004-ben a Magyar Mozgókép Mestere címmel tüntették ki. 2005-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (polgári tagozat) kitüntetést, két évvel később a Nagy Imre-érdemrendet, 2011-ben a Magyar Filmkritikusok Életműdíját, 2013-ban Prima-díjas lett. Az elmúlt évtizedben több nemzetközi filmfesztiválon ismerték el életművéért, a többi közt megkapta a Berlinale Kamera-díját, legutóbb, júliusban a Pulai Filmfesztiválon az Arany Aréna-életműdíjat.

A rendezőnő több évtizedig élt Budapest és Krakkó között ingázva Jan Nowicki lengyel színész, filmjei főszereplője társaként. Gyermekeivel, legutóbb már unokájával is több filmben dolgozott együtt. (MTI, ujszo.com)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?