Merre nyaralt a magyar arisztokrácia?

A 19. századig a szervezett nyaralás és a nézelődést, pihenést célzó külföldi utazás ismeretlen volt a magyar nemesség körében. Külföldre tanulmányi vagy üzleti célból, esetleg rokonlátogatóba utaztak, az építészeti látványosságok nem érdekelték őket, más nemzetek történelme még kevésbé, az pedig meg sem fordult a fejükben, hogy a tengerben fürödhetnének. 

Terített asztalok mellett

Életmódjukhoz ugyan hozzátartozott a gyakori utazgatás, de annak megvolt a pontos menetrendje. A telet és a báli szezont városi palotáikban, a nyarat vidéki kúriáikban, az őszt vadászkastélyaikban töltötték, és szinte kizárólag a férfiak utaztak kötelességeik után. A családi együttlétek ideje a nyár volt, ilyenkor beérték azzal, hogy vendégeket fogadtak és látogatóba jártak a szomszéd birtokokra. Az időt sétákkal, bridzspartikkal, vadászatokkal, kerti mulatságokkal és persze nagy evészetekkel ütötték el, mert egy rendes magyar úri család akkortájt főleg az étel- és italkínálat bőségével reprezentált a vendégek előtt. 

„No és persze ott voltak a végtelenbe nyúló ebédek és vacsorák. A hűvös, hosszúkás teremben mindig sokan ültek az asztalnál. A szűkebb család tagjai, nagybácsik és nagynénik, nővéreim férjestül, Duci bácsi politikai hívei és művészek – a vendégek heteket töltöttek nálunk. Máig is megoldhatatlan rejtély számomra, hogyan tudtunk akkoriban olyan rengeteget enni. (…) Tiszadobon a közönséges hétköznapi ebéd kiadós előétellel kezdődött, sajtos soufflé vagy rákmajonéz, majd tiszai hal következett, pompás, friss, nyílt tűzön ropogósra sütött kecsege; utána jött a fő fogás, rendszerint marhasült, borjú vagy kacsa, három-négy különböző körettel és főzelékkel; a negyedik fogás külön zöldség volt, esetleg spárga; utána torta és fagylalt következett. (…) Utána lassan vége felé tartott az ebéd: már csak édes kukorica következett vajjal (…) meg sajt és száraz aprósütemény. Befejezésül pedig (…) jégbe hűtött dinnye, s persze, minden más nyári gyümölcs, ami éppen érett. A remek magyar borokból mi, gyerekek, nem kaptunk. A hallban ittuk meg az ebéd utáni török kávét. De hamarosan elkövetkezett a délutáni tea ideje… A »tea« tulajdonképpen nem teát jelentett, hanem különféle fagylaltokat, tejszínhabos kávét, öt-hatféle tortát, kalácsot, meleg teasüteményt, vajas kenyeret, dobostortát és ismét dinnyét s más gyümölcsöket. Este nyolckor újabb több fogásos, levessel kezdődő, de a délinél valamivel szerényebbre méretezett étkezés következett” – írta Károlyi Mihályné Andrássy Katinka az emlékirataiban. 

A gyógyfürdők divatja

A vidéki kúriákból és a terített asztalok mellől csak a 19. században kezdett elvágyni a nemesség – eleinte leginkább gyógyfürdőkbe. A nyarat és a kora őszt Tátralomnicon, Karlovy Varyban, Pöstyénben vagy Bártfán illett tölteni, a tehetősebbek Abbáziába (a mai Opatija) kirándultak. Arról, aki legalább pár hétre nem utazott el gyógyfürdőbe vagy a tengerhez, a társaságban óhatatlanul elterjedt, hogy anyagi gondjai vannak. És minden bizonnyal voltak is, mert aki megengedhette magának, az semmiképp nem hagyta ki a nyári gyógyfürdőzést. Persze, fürdőzésről csak nagyon kis mértékben volt szó. Az arisztokrácia ugyan buzgón itta a gyógyvizet és pakoltatta magára az iszapot, de sokkal fontosabb volt a séta a kolonádon, a koncert a parkban és az esti táncmulatság. Az úrhölgyek később gyermekáldás és felesleges kilóik leadása reményében is látogatni kezdték a fürdőket, de a lényeg még ekkor is a társasági élet volt. A monarchiabeli nemesi családok ismerték egymást, a közeli rokonok gyakran együtt nyaraltak, az egész olyan volt, mint egy szervezett társasutazás. A többhetes gyógyfürdői vagy tengerparti tartózkodás alkalmat adott az ismerkedésre, nyári románcokra is, de mindig csak az egyenrangúak között. Ez volt a nemesek társasági érintkezésének vezérfonala, amely alól a nyári szabadabb hangulat sem jelenthetett kivételt. 

A szabadidő eltöltésének kedvelt formája volt a kirándulás, az evezés, a vitorlázás, a lovaglás és a vadászat. A kastélyok parkjából a 20. század elején már nem hiányzott a tenisz- és a krikettpálya, számos helyen úszómedence is akadt, a fiatalok krikettel, golffal, lovaspólóval szórakoztak. 

A tenger felfedezése

A tengert a Monarchia nemessége a 19. század végén fedezte fel magának, bár még nemigen mártózott meg a habokban. Az arisztokraták inkább a kávéházakat, a múzeumokat, a kolostorokat látogatták, és az esti mulatságokra készültek. Fürödni ugyan nem volt tilos, a korabeli fotókon már decens, mindent takaró fürdőruhákat is látni, de mivel úszni kevesen tudtak, lebarnulni pedig még kevesebben akartak, a tengerparti fotókon is inkább állig begombolkozott, kesztyűs, napernyős hölgyeket és szalmakalapos urakat lehet látni. 

Kedvelt helyszín volt a francia és az olasz Riviéra, a történelmi látnivalóknak köszönhetően Itália, Görögország és az Adria partvidéke. Az évi több hónapos utak sem számítottak kivételnek, hiszen az arisztokrácia sem pénznek, sem szabadidőnek nem volt híján, és ekkor már a világ iránt is érdeklődni kezdett. A külföldi utazás a vasúthálózat kiépülésével vált igazán népszerűvé – vonattal utazni kényelmes és gyors volt. A családok egész szalonkocsikat rendeltek maguknak, a személyzetet pedig másodosztályon utaztatták. Egy háromgyerekes családdal akár hatfős személyzet is utazott, az anyagi lehetőségektől függően, de a minimum a komorna és a gyerekek dadája volt, mert egy úrhölgy természetesen nem töltötte a nyaralását a gyermekei felügyeletével. 

Az igazi kalandorok a századelőn már Egyiptomba és Görögországba is elmerészkedtek. Abbáziából hajó járt az akkor brit fennhatóság alá tartozó görög szigetre, Korfura, és bár az egyhetes hajóút mindenképpen túl volt az arisztokraták komfortzónáján, az albán partok előtti hajókázás még vállalható egzotikus kalandot jelentett. 

Amikor a Balaton a Riviéra

A belföldi nyaralás a 20. század elejéig kizárólag a saját, esetleg a rokoni birtokot jelentette. A Balaton, a „magyar tenger” az arisztokrácia körében csak az igazi tengeri kijárat elvesztését követően értékelődött fel. Aki tehette, nyaralót építtetett a déli parton, és ott töltötte az egész nyarat. Ezzel egy időben kialakult a Balaton-parti társadalmi események hagyománya is, ezek között máig a legrangosabb a füredi Anna-bál. Amint ma a celebek, úgy régen az arisztokraták nyaralását kísérte figyelemmel a nagyközönség, és a korabeli sajtó szívesen számolt be arról, miként tölti a szabadidejét a magyar elit. 1923 nyarán Bethlen István miniszterelnök Gödöllőn, Horthy Miklós kormányzónál vendégeskedett. Egy fővárosi lap így számolt be az eseményről: „A park bejárata előtt csendőr áll, a közönségnek teljesen szabad bejárata van, a nagy fák mint természetes és hatalmas nagy védőgátak visszatartják a sűrű port és a profán hűhót. (…) A gödöllői nyaralás semmit sem változtat a kormányzó életmódján. Kora reggeli óráktól egész ebédideig intézi a sulyos államügyeket, üdülése mindannyi, hogy délután egy-két órára kimegy az évszázados parkba friss levegőt szivni. Most vasárnap szórakozott. Vendége van: az ország miniszterelnöke. A park belsejében felállított teniszpályán Bethlen István gróf miniszterelnök őfőméltóságos családjával teniszezik. (…) Természetesen ebből mit sem lát a parkban sétáló közönség. Ők csak a titokzatos kastélyt bámulják vágyó szemmel, mindenkinek a lelkében ott settenkedik az a titkos gondolat: Be jó volna itt nyaralni!”