Mennyit ér az EU Irodalmi Díja?

Az Európai Unió által 2009-ben alapított irodalmi elismerés 5000 eurós díjazással jár. A díjátadó ünnepséget az Európai Könyvterjesztők Szövetsége, az Európai Írók Kongresszusa és az Európai Könyvkiadók Szövetsége alkotta konzorcium szervezi. Az egyes országok hároméves ciklusban kerülnek sorra, azaz évente 11–13 ország zsűrijét kérik fel a győztes mű kiválasztására. 

Nagyon jól hangzik és jól is mutat a szakmai önéletrajzban, ha egy szerző kötete megkapja az Európai Unió Irodalmi Díját. A laikusok azt hiszik, hogy ez valami nagyszabású, nemzetközi szakemberek által odaítélt elismerés – a sajtó kis Nobel-díjként is szokta emlegetni. Az igazság azonban sokkal prózaibb: az illető ország három-négy felkért irodalmára választja ki a győztest, és döntésüket senki más nem véleményezi. Ez egyrészt érthető, hiszen – tegyük a kezünket a szívünkre – ismerjük mi a kortárs portugál vagy holland irodalomban zajló folyamatokat? Főleg úgy, hogy a díjra jelölt kötetek csak az adott ország nyelvén olvashatók. Ezért minden országban olyasfajta díjként kezelik ezt az elismerést, amely leírva sokkal jobban mutat, mint amennyit valójában ér. Másrészt csak remélni tudjuk, hogy a döntnökök figyelembe vesznek olyan tényezőket, mint például a fordíthatóság és az egyetemes mondanivaló. Ez sem olyan könnyű feladat, mivel a díjazott mű nem lehet másfél évnél régebbi kiadású – azaz hiába írt valaki három éve egy remekművet, azért már nem kaphat díjat. Ez a válasz azokra a szakavatott kérdésekre, hogy miért épp ez és ez a kötet kapta az elismerést, hiszen a szerzőnek van jobb könyve is. Csak egy példa: Milen Ruszkov Felmagasztosulás című műve sokak szerint minden idők legjobb bolgár regénye. Viszont egy „kitalált” nyelven született, és a bolgár nemzeti felvilágosodás valós történelmi alakjai nyüzsögnek benne. Ez komoly feladat elé állította a fordítót, Krasztev Pétert, aki kénytelen volt maga is megalkotni egy „műszékely” nyelvet, hogy visszaadja az eredeti szöveg attitűdjét. 
A budapesti beszélgetésen részt vevő egyik díjazott, a lett Osvalds Zebris szerint ez az elismerés szó szerint a túlélést jelenti olyan kis irodalmak számára, mint például a lett. Hiszen ezek a művek csak így kerülhetnek reflektorfénybe, így jelenhetnek meg a többi európai állam könyvesboltjainak polcain. 

Mindez persze a magyar és a szlovák kötetekre is érvényes (idén Mán-Várhegyi Réka és Ivana Dobrakovová kapta a díjat), de a dolognak azért van egy kis szépséghibája. A fordításkötetek támogatására pályázó kiadóknak ugyanis nem igazán van választási lehetőségük, szinte kizárólag a díjazott művek fordítására és kiadására kaphatnak uniós támogatást. Krasztev Péter fordító szerint Milen Ruszkovnak is van egy magyarra könnyebben átültethető, sokkal „nemzetközibb” műve is, csak hát pont nem az kapta a díjat, mert nem fért bele a megadott időkeretbe. Tényleg furcsa belegondolni, hogy az idén napvilágot látott magyar és szlovák köteteknek nincs esélyük az Európai Unió Irodalmi Díjára, hiszen már háromévesek lesznek, amikor ismét sorra kerülnek ezek az országok a díjazási vetésforgóban. 

A magyarországi Horváth Viktornak szerencséje volt, Tankom című regénye „épp jókor” jelent meg, és azóta már szlovákul és csehül is olvasható. A történet ráadásul Csehszlovákia 1968-as lerohanásáról szól, úgyhogy méltán tarthat számot érdeklődésre nálunk is.

A balti nyelvekre specializálódó Laczházi Aranka a budapesti találkozón elmondta, hogy a műfordítótáborokban gyakran nyolcan, tízen is fordítják egyszerre ugyanazt a művet a saját nyelvükre, azaz nagyjából egy időben jelenik meg több országban. A szerző további pályafutására azonban nem feltétlenül van pozitív hatással ez a hirtelen reflektorfény, hiszen kétséges, hogy megjelenik-e tőle valaha más mű az adott ország nyelvén. 

Déri Ákos, a Typotex Kiadó szerkesztője szerint már a frankfurti könyvvásáron is többször szóba került szakmai viták során, hogy meg kellene változtatni, demokratikusabbá kellene tenni az Európai Unió Irodalmi Díjának rendszerét. Az ideális az lenne, ha működne valamiféle nemzetközi szűrő. Ez a díj presztízsének is jót tenne. Viszont szinte lehetetlen olyan független, minden szempontból pártatlan irodalmárokat találni, akik több európai ország aktuális irodalmát napra készen követik. Illetve a műfordítók egy része ilyen, ezért érdemes lenne rájuk is hallgatniuk a brüsszeli illetékeseknek, őket is bevonni a folyamatba. 
Jelenleg azonban örüljünk annak, amihez hozzájutunk. Figyeljük a díjazottak listáját, és a következő évben böngésszük át a magyar kiadók kínálatát, mert szinte bizonyos, hogy találunk ott néhányat közülük. Ha ugyanis csak a piac törvényei érvényesülnének, és az unió nem támogatná a fordítások kiadását, még ennyi betekintést sem kaphatnánk a kortárs európai szépirodalomba.