Mennyit bír el a gyerek?

Az iskolakezdés a gyermek számára gyakran együtt jár valamilyen egyéb „tanulnivaló” programba iktatásával. Hasznosak, vagy épp ellenkezőleg, hátráltatják a tanulást az iskola melletti különórák? Ebben a kérdésben is szinte ugyanannyi a támogatók, mint az ellenzők száma.

Az iskolakezdés a gyermek számára gyakran együtt jár valamilyen egyéb „tanulnivaló” programba iktatásával. Hasznosak, vagy épp ellenkezőleg, hátráltatják a tanulást az iskola melletti különórák? Ebben a kérdésben is szinte ugyanannyi a támogatók, mint az ellenzők száma. Van azonban néhány szempont, amit érdemes megfontolni.

Az iskolakezdés a gyermek számára több okból is emberpróbáló feladat. Először is, be kell illeszkednie egy új közösségbe, barátokat kell találnia, meg kell ismernie egy csomó ismeretlen gyereket. Szerencsés eset, ha az óvodai csoportból néhányan ugyanabba az osztályba kerülnek, mert így nagyobb biztonságban érzik magukat.

Másodszor, meg kell barátkoznia azzal, hogy az iskolában feladatokat kell megoldania, a megoldásokat értékelik is, ami egy újfajta élmény az életében. Szembesülhet azzal, hogy néhány dolog nehezebben megy a számára – nem kap olyan jó értékelést –, ezeket a feladatokat otthon is gyakorolnia kell. Az iskolában folyamatosan haladnak az anyaggal, vagyis nem lehet olyan könnyen hiányozni, mint az óvodából, mert lemarad, és a pótlás nehezebb. Az iskola egészében sokkal kötöttebb, szigorúbb fegyelmet kíván. A 45 perces órák alatt egy helyben kell ülni, az idő nagyobb részében figyelni kell, be kell fogadni az információt. Egyszóval nagyon éles a különbség az óvoda és az iskola között még akkor is, ha a gyermek iskolaéretten kezdi meg tanulmányait.

Az iskolán kívüli tevékenységeknél főleg az első évben célszerű a szabad játékra helyezni a hangsúlyt. Nagyon megerőltető a gyermek számára, elsősorban lelkileg, ha még a szabadidejét is beosztják, s nem játszhat, foglalkozhat kedvére azzal, amit szeret. Az iskolai rend és tempó felvétele, vagyis az új életforma teljes átvétele a második és harmadik osztályra tehető, gyermektől függően. Ekkor célszerű fokozatosan tovább terhelni a gyermeket az iskolán kívüli elfoglaltságokkal, a különórákkal.

Más szempontok érvényesülnek azoknál a gyerekeknél, akik még egy évre az óvodában maradnak. Náluk hasznos lehet, ha a szülők a gyermek számára is élvezetes elfoglaltságot találva valamiben – sport, zene, nyelv – „megfuttatják”. Ezzel csökkenteni lehet az iskolából való kimaradás okozta esetleges rossz érzéseket – nem vagyok olyan jó, olyan okos stb. – a gyermekben. Ezek a rossz érzések többnyire nem fogalmazódnak meg, következtetni azonban lehet rájuk a gyermek játékából, hangulatváltozásából, elszólásaiból. A külön programok amellett, hogy hasznosak, hiszen a gyermek sokat tanul, segítik abban is, hogy fokozatosan megszokja a rendszeres terhelést, a következetesen ismétlődő elfoglaltság rutinját, ami megkönnyíti majd az iskolai életbe történő bekapcsolódást is.

Kedves Szülők

Nem igaz a mondás, hogy teher alatt nő a pálma, legalábbis kisiskolás gyermekeink szempontjából nem. Az amúgy is túlságosan megterhelő tanulás mellett nekik arra van a legnagyobb szükségük, hogy játszszanak, hogy kikapcsolódjanak. „Tudnunk kell, hogy a kisgyermeknek mindenképpen az volna a jó, ha délben hazamehetne, és netán már otthon is ebédelne, aztán pihenne, majd futkározna odakint, játszana, biciklizne stb. Igen, nagyon fontos volna egy biztos családi háttér még kisiskolás korban is, ahová a nap első, fárasztó része után haza lehet menni. De ha ez nem lehetséges, akkor olyan napközire volna szükség, ahonnan a gyerekek kimennek ebéd után a közeli kiserdőre, játszanak, kunyhót építenek, és csak úgy fél négy körül mennek vissza, amikor aztán félóra alatt megcsinálják a leckét” – írja a neves gyermekpszichológus, Vekerdy Tamás Gyerekek, óvodák, iskolák című könyvében, melyből az elkövetkezendőkben rendszeresen szemelvényeket közlünk, támpontokat, fogódzót kínálva a kisgyermekes szülőknek.

Keressék minden szombaton a Családi Kört! (-r-)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?