Megszólal a nyelvjárási anyag

A Sándor Anna és Tóth Katalin által jegyzett, Sima Ferenc (1917–2005) gyűjtését feldolgozó Nyitragerencséri tájszótár bevezetőjét olvasva gyorsan egyértelművé válik, hogy a szerzők is tisztában voltak mindezzel. Az olvasó elsősorban a tájszavakról és a helyi nyelvről kaphat képet, de aki szemfüles, az a szövegben az egykori nyitragerencséri élet megannyi jellegzetességére is felfigyelhet: a tájszavak és a példamondatok az adott falu, s ezáltal a Zoboralja mentalitásába, folklórjába, részben helytörténetébe is betekintést nyújthatnak. A tájszavak „íze” vitán felül alkalmas erre is.

A kötet gyakorlatilag két részre oszlik. Az első 67 oldal egy számos rétegből álló felvezetés, míg a tulajdonképpeni tájszótár (69–284. oldal) alkotja a könyv oroszlánrészét. Érdemes elmélyedni az első részben is, mégpedig azért, mert Sándor Annának sikerült eleget tennie a jó bevezetés alapkövetelményeinek. Egyfelől képes megszólítani a dialektológiai kérdések iránt nem elkötelezetten érdeklődő olvasót is, nem merül el túlságosan szakmai kérdésekben. Másfelől pedig érthetően, világosan fogalmazva mutatja be a nyelvészi-nyelvészeti munka megannyi nehézségét és szépségét. Ugyanis, ahogyan a cím is mutatja, nem saját kutatás bemutatásáról van szó, a kötet anyagát a néhai Sima Ferenc öt évtizeden keresztül, 1940-től 1992-ig végzett gyűjtései adják. Sima eredetileg 12 Nyitra-vidéki településen gyűjtött. Az általa hátrahagyott cédulagyűjteményből dolgozta fel Sándor Anna és Tóth Katalin a nyitragerencséri anyagot. Minderről bőven lehet olvasni az említett bevezetőben, amely egyebek mellett bemutatja Nyitragerencsér történeti hátterét, a nyelvjárás típusát és jellemzőit, a jellemző hangtani, alaktani és mondattani jelenségeket.

A kötet nagyobb részét kitevő tájszótár használatához mindenképpen szükséges legalább áttekinteni a szócikkek szerkezeti felépítéséről szóló rövid, kétoldalas útmutatást (64–65. o.). Már pusztán ebből a rövid passzusból is látszik az a gondosság, amellyel Sima Ferenc végezte a gyűjtést, illetve ahogyan Sándor Anna és Tóth Katalin kötetté formálta a felgyűjtött anyagot.

A tájszótár felépítéséről is ejtsünk néhány szót. Egy-egy címszó a köznyelvi alakból áll. Kivételnek számítanak azok az ún. valódi tájszavak, amelyeknek egyszerűen nincs köznyelvi változatuk. A „lényeget” az egyes szócikkeknél a dőlt betűvel szedett nyelvjárási szóalakok képviselik – ez a gerencséri tájszavak fonetikus lejegyzését jelenti. Ugyanez vonatkozik a példamondatokra is. (Érdemes megemlíteni, hogy Sándor Anna összefoglalója szerint Sima Ferenc elsősorban mindennapi élethelyzetekben, megszokott tevékenységek végzése közben – mint amilyen például a tollfosztás, disznóölés stb. – gyűjtötte a tájszavakat.)

Végezetül hangsúlyozni kell, hogy nem ismeretterjesztő, hanem szaktudományos kiadványról beszélünk. A kötetet kézbe vevő olvasónak rá kell hangolódnia a speciális nyelvészeti tematikára és terminológiára ahhoz, hogy megmutatkozzanak a könyv erényei – amikor azonban elegendő érdeklődéssel és türelemmel ezt megteszi, „megszólal” a bemutatott nyelvjárási anyag. Ilyen szempontból bátran ajánlható a könyv mindenkinek, akiket érdekel a Zoboralja kultúrája, valamint a szlovákiai magyar nyelvterület dialektusai.

Sándor Anna–Tóth Katalin: Nyitragerencséri tájszótár – Sima Ferenc tájszóhagyatéka alapján
Kalligram, 2020
284 oldal