Megrázó dal az istenekhez

SZABÓ G. LÁSZLÓ

Nemzetközi csapat hozta létre az előadást. Rendezője, Michal Dočekal a prágai Nemzeti Színház prózai társulatának igazgató-főrendezője, aki Eszenyi Enikő meghívásának eleget téve dolgozott a kilenctagú (egy nő, nyolc férfi) színészcsapattal. Közvetlen munkatársai, a darab díszlet- és jelmeztervezője, valamint a videó-animációk megalkotója cseh. Csak a zeneszerző szlovák: ő Pozsonyból került be Michal Dočekal korábbi munkáiba és mostani, vígszínházi rendezésébe.

Erős a dal, amellyel az első felvonás zárul. Sen Te, az utcalányból lett dohányboltos, aki naivan bízik az emberekben, s jótét lelkének köszönhetően jut is sokaknak a segítségéből – míg tönkre nem megy a bolt, és egy kegyetlen, ám nagyszerű üzleti érzékkel megáldott nagybácsi meg nem menti. De a nagybácsi is ő maga, csak Sui Ta névvel, álarcban. A férfiruhát öltött lány – immár kemény szívvel – osztogatja parancsait, hogy ő maga is talpon maradhasson a farkastörvények között. „Mért nincs az isteneknek ágyúja, tankja jó nagy? – kérdezi könyörögve. – Aknája, cirkálója, bombázó repülője? Irtani a rosszat, megóvni a jókat? Őket is, minket is ez vinne előre.” Szúr, vág, hasít a dal, sebeket tép fél, és új sebeket ejt, számon kér, szembe száll, lüktet, sajog, fáj. „Tizenkettőt kell eltaposnia annak, aki egyetlen nyomorgón segít” – írja Brecht, énekli Eszenyi Enikő.

Színpadi darabban színész előadói (énekesi) minőségben ritkán kap ekkora lehetőséget. Ehhez szív kell és lélek, drámai erő, átlényegülés, nemcsak hang és énekesi tehetség. Eszenyi Enikő megszólaltatásában felkavaró élmény a szám. Szem nem marad utána szárazon, a néző torkát láthatatlan kezek szorongatják, s ott legbelül valami történik vele, egészen furcsán érzi magát. A Dal az istenek és a jók védtelenségéről pillanatok alatt az elevenéig hatol. Egy tisztességtudó utcalány szól benne erényről, becsületről, megalázottakról és megszomorítottakról. „Ahol üres a tányér, nagyot üt, aki éhes” – hangzik el az igazságra és emberi sorsra vágyó, riadt és kétségbeesett szecsuáni Szent Johanna szájából, akit az Istenek parancsolata, hogy jó legyen, és élni tudjon, kettészakít. Nyomorúságos, kétségekkel teli világban, ahol a gonoszt jutalmazzák, és a jót büntetik, elsöprő ereje van a dalnak.

„Izgultam, hogy a rendező szlovák zeneszerzőt hívott – mondja Eszenyi Enikő. – Még egy ország, még egy nyelv, mi lesz, ha eltérő a zenei ízlésünk? Szerencsére gyorsan eloszlott a félelmem, és Michal Novinski az én hangomra, az én habitusomra írta a dalt. Bagó Gizella énekmesterrel már a nyáron elkezdtem dolgozni, hogy a hangom jól szóljon, és a próbák során is sokat foglalkozott velem.”

Michal Novinski több film és színházi előadás zeneszerzője. A pozsonyi Nemzetiben A három nővér, az Anna Karenina és A vágy villamosa is az ő nevéhez fűződik, de ő komponált zenét a nemrég bemutatott Árnyékban című új cseh játékfilmhez is. Eszenyi Enikőből is alaposan felkészült, mielőtt a Jóembert keresünk nagy horderejű dalát megalkotta számára.

„Ismertem őt. Láttam mindkét pozsonyi rendezését. Az Ahogy tetszik színházi esemény volt 1997-ben a Nemzetiben. Stílusával, poétikájával egészen új utat mutatott a szlovák színjátszásban. Számomra is hatalmas élmény volt ez az előadás. Két további rendezését, az Antonius és Kleopátrát a Pesti Színházban, A kertész kutyáját pedig Prágában láttam. Amikor Michal Dočekaltól megtudtam, hogy ő játssza a Jóembert keresünk duplaszerepét, felmentem a youtube-ra, hogy halljam, hogyan énekel. Láttam, milyen sokan lájkolták a tangódalait, és tudtam, hogy a hangterjedelmét illetően a sanzon és a protestsong között milyen dalt kell írnom neki. Lágyan szólal meg az elején, amikor közli, hogy a világ kegyetlen, és az isteneknek nincs hatalma, majd az istenekhez intézett szavai, s így a zene is egyre keményebb lesz, a refrén pedig már nagyon harcias, hiszen egy érzékeny ember küzd az igazságtalanság ellen. Sokféleképpen előadható egy ilyen dal. El lehet mondani, el lehet játszani. Enikőnek kihívás, hogy elénekelje. Küzdő típus, és bár nem nagy a hangterjedelme, remekül megbirkózik a zeneileg igényesebb részekkel is. Ha csak az éneklésre figyelne, értelmét veszítené a dal. Ehhez érzelmek kellenek és átütő erő, komoly színészi tehetség. Egy színpadi dalnak ez az alfája és omegája. Ettől olyan megrázó Enikő megszólaltatásában.”