Megőrizni mindent, ami fontos

Robert Lantos, Annette Bening, Szabó István és Koltai Lajos operatőrOláh Csaba felvételeLondon, 1938. Julia Lambert, a negyvenes évei elején járó, ünnepelt angol színésznő döbbenettel veszi tudomásul: az idő őt sem kíméli. Félelmében és hogy önmagának is bizonyítsa, még nincs veszve semmi, jóképű, gentleman külsejű férje mellett kitartva, de nem is nagyon titkolva, ágyba viszi ifjú rajongóját. A szerelem mindkettőjük életét felkavarja. De nem tart sokáig. A fiatalember ugyanis belehabarodik egy másik színésznőbe is, aki sokkal ropogósabb, mint az érett nőiességében pompázó Julia Lambert. Valós énje azonban akkor mutatkozik meg teljes egészében, amikor az ünnepelt dívát az ágyban kéri meg: teremtsen lehetőséget új szerelme bemutatkozásához.

Stílusosan fogalmazva: a függöny itt gördül le kettőjük között. Júlia visszanyeri józanságát, és végérvényesen kiábrándul a számító ficsúrból. Tizenkét éves fia komoly észrevételeit is figyelembe véve leveti civil maszkját, és addigi életét átértékelve felvállalja saját arcát, valós énjét, amelyet évek óta szinte senki sem látott.

W. Somerset Maugham Színház című regényét Csodálatos vagy, Júlia! címmel 1962-ben vitték először filmre, a főszerepben Lili Palmerrel. Szabó István kanadai producerétől, Robert Lantostól kapta a forgatókönyvet, s mint mondja: nagy örömmel tett eleget a felkérésnek, hogy filmre vigye a történetet, hiszen – bár vidámabb hangnemben – ez is ugyanarról szól, mint korábbi filmjei. Arról a harcról, amelyet a biztonságérzetünkért, a jó közérzetünkért folytatunk mindennap. Mert egyedül ez az oka annak, hogy az idő múlását leplezve és a környezetünk kihívásaival szemben olykor bizony maszkot öltünk, amely – ha nem vigyázunk –, az arcunkra szárad. Julia Lambert belefárad abba a játékba, amelyet magánemberként kényszerít magára, s mivel a nagy csalódás, a végső kiábrándulás egyfajta vészcsengőt szólaltat meg benne, úgy dönt: véget vet ennek a kínos, sőt sokszor nevetséges játéknak, és újra a saját életét fogja élni.

Szabó István úgy érzi: ez a film elég határozottan szól arról a fajta közép-európai létről is, amelyben mi élünk. Mert Maugham regénye ugyan angol mű, a történet mélyén azonban sok olyan emberi mozzanat lapul, amely itt és most minket is érint. Julia Lambert keményen megharcol azért, hogy ne kelljen minduntalan szerepei mögé rejtőznie. Szembenézni önmagunkkal pedig nem mindig könnyű.

Londontól Torontón át New Yorkig a világ számos városában vetítik már a filmet. Bemutatták az idei budapesti filmszemlén is, de versenyen kívül.

„Nem láttam volna értelmét versenyben indulni egy olyan filmmel, amelyet már ismer a magyar közönség – vélekedett az Oscar-díjas magyar rendező. – Amúgy sincs semmilyen versenyzési ambícióm. Őszintén szólva nem is szeretem a versenyeket. Hogyan is lehetne összehasonlítani az almát a körtével, a szilvát egy fürt szőlővel? Sehogy! Én annak örülök, ha a bemutatott filmet szeretik a nézők. A Csodálatos Júliát, bár kanadai produkció, négy (Londonban és Jersey szigetén ledolgozott) nap kivételével Magyarországon, egészen pontosan Budapesten és Kecskeméten forgattuk, kilencven százalékban magyar stábbal. Tehát ha komolyan vesszük az Európai Unió pontozási arányát, akkor ez nagyon-nagyon magyar film. Az a két probléma pedig, ami e mögött a könnyű film mögött húzódik, hogy az ember mindenképpen helyt akar állni, Julia Lambert esetében ez a színpad, és szeretné megkapni a következő főszerepet is, hogy versenyben maradhasson, ez az én problémám is.”

Bovaryné én vagyok, írta Flaubert.

„Mögöttem egy hosszú sor áll, a sorban pedig csupa fiatal magyar filmrendező, akik között nagyon sok a tehetséges ember. Én is boldogan támogatom őket, hogy megkapják a szükséges pénzt a filmjükhöz, de úgy, hogy közben én magam is elkészíthessem a következő filmemet. Tehát ilyen szempontból én is Julia Lambert vagyok. Nem beszélve arról, hogy ha meg akarjuk találni, később pedig meg szeretnénk őrizni a helyünket a világban, akkor meg kell felelnünk bizonyos társadalmi kihívásoknak, s ezért elkezdünk szerepet játszani, és néha vagy sokszor bizony elveszítjük magunkat ebben a szerepben. Egyszer csak úgy érezzük: már nem azok vagyunk, akik voltunk. Ez egy valós, létező közép-európai probléma. Én, aki 1938-ban születtem, és már egy csomó rendszerváltást megéltem, látom, hogy mennyit fordítanak a kabátjukon az emberek.”

Julia Lambert a harmincas évek Londonjában szabadon éli az életét. A Mephisto hőse, Hendrik Höfgen, aki szintén színész, a hitleri Németországban valóságos élethalálharcot vív. Az ő esetében a mindennapi kérdések súlyos következményeket rejtenek. Robert Lantos szavai szerint nehéz tematikájú filmjei után Szabó István rászolgált némi könnyedségre, azért is ajánlotta fel neki Maugham regényét.

„Többször is megkérdezték már tőlem, miképpen lehet, hogy most ilyen vidám filmet forgattam a politikailag mélyen elkötelezett Mephisto után. Végiggondolva a kérdést, rájöttem, hogy a Mephisto 1936-ban, a Csodálatos Júlia pedig 1938-ban játszódik, tehát a cselekményüket tekintve csupán két év a különbség köztük. Höfgen és Julia Lambert problémája azonban ugyanaz: mindketten a tehetségük kiélésével találják meg a biztonságot, és ez jelenti számukra a pozíció megőrzését is. Egyetlen különbség azonban mégis van közöttük: az a szerencsétlen Höfgen Németországban született. Ha a Szovjetunióban született volna, akkor a sztálini hatalommal kerül szembe, ha Itáliában, akkor Mussolinivel, ha Spanyolországban, akkor Francóval. Julia Lambert azonban Londonban él, és ez nagy különbség. Ő ott és akkor nem kényszerül olyan megalkuvásokra, mint az említett rezsimek hősei. Egyébként azt is megkérdezték már tőlem: miért van benne a filmben az a pici politikai jelenet, amelyet a regényben hiába keresne a néző. Hogy egy utcai komédiás elmondja: Chamberlain aláírt egy paktumot Németországgal, mielőtt az elfoglalta volna Csehszlovákiát. Tehát, hogy miért tettem bele ezt a jelenetet a filmbe. Azért, mert mindenképpen jelezni akartam, hogy ez az ország a csatorna túlsó felén valami egészen mást él meg, mint mi, a magunk országában. Kelet-Európát az elmúlt száz-százötven évben sajnos a politika, a sok ideológiai változás befolyásolta. Itt különböző nyelvű, vallású és kulturális indíttatású kis népek élnek egymás mellett. Hitevesztett, megfáradt, nehéz harcot vívott emberek – jó esetben toleranciával. Ha a templomaink különbözőek is, a kávéházunk vagy a kocsmánk közös kell, hogy legyen.”