Megnyitotta kapuit a 27. Művészetek Völgye

Kapolcs |

<p>Pénteken délután elkezdődött az idei Művészetek Völgye. Magyarország legnagyobb összművészeti fesztiválja július 21-30. között kerül megrendezésre három Veszprém megyei településen, Kapolcson, Vigántpetenden és Taliándörögdön. A szervezők a fesztivál több napján is nézőcsúccsal számolnak. Idén 300 önkéntes segíti a fesztivált.</p>

A Magyar Turisztikai Ügynökség támogatásával megvalósuló tíznapos fesztivál közel 1200 programmal és produkcióval - köztük koncertekkel, színházi előadásokkal, irodalmi estekkel, közösségi programokkal, interaktív játékokkal és új udvarokkal - várja a látogatókat. A legnevesebb hazai előadók mellett július 21-én az amerikai Pink Martini, július 24-én a francia Deluxe, július 29-én pedig a Nouvelle Vague koncertezik.

A látványos, hivatalos megnyitót a vigántpetendi Cirque Du Tókert valódi cirkuszi sátrában tartották.

„Az idei jegyelővétel közel duplája a tavalyinak, ami megkétszereződött érdeklődést jelez. Amit már most látunk, hogy az amerikai Pink Martini zenekar július 21-i koncertjének köszönhetően aznap nézőcsúcsot dönt a fesztivál. A tavalyi fesztivált követően számítottunk a nagy érdeklődésre, ezért idén tágítva a teret, összesen 27 programhelyszínen és további 40 kisebb helyszínen szervezzük a programokat” – mondta el a megnyitón Oszkó-Jakab Natália, a Művészetek Völgye program-és marketingigazgatója.

A szervezők az eddigi jegyeladások alapján úgy számolnak, hogy a legtöbben az első (július 21-23.) és a második hétvége (július 28-30.) programjaira lesznek kíváncsiak. Ezeken a napokon várható, hogy teltházas lesz a fesztivál. Ekkor lép majd fel többek között a 20 évvel ezelőtti, eredeti felállásban az Anima Sound System Bognár Szilvivel, a 30Y, a Hiperkarma, az Anna and the Barbies, a Quimby, a Magashegyi Underground, Szabó Balázs Bandája, az Ivan and the Parazol, a Pál Utcai Fiúk; a fesztivál záró koncertjét pedig a Budapest Bár adja.

Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend az idei helyszínek

Idén a Művészetek Völgye legnagyobb színpada a MOL Nagyon Balaton Panoráma Színpad, valamint a szintén Kapolcson helyet kapó Kőbánya Önkormányzata és a Kőbányai Zenei Stúdió közös színpada, továbbá a Völgy egyik leghangulatosabb helyszíne, a Harcsa Veronika Udvar, ahol ismét sok különleges külföldi előadóval is találkozhatunk, többek között a #newkidsfromthebloc jóvoltából a román Golan zenekar is fellép, illetve ide költözött be idén a Modern Art Orchestra is. Szintén Kapolcson látogatható a Folk Udvar, ahol a népzene, a néptánc és a kézműves-hagyomány kap hangsúlyos szerepet a Hagyományok Háza szervezésében.

Idén is várják a látogatókat az immár hagyományosnak mondható udvarok, mint a Kaláka Versudvar és a Momentán Udvar is. Idén először lesz saját udvara Szirtes Edina Mókusnak, illetve a Szimplakert Lemming programja is először szervez udvart a fesztiválon.

A komolyzenei programok egyik helyszíne a kapolcsi római katolikus templom, ahol a nagynevű hazai és külföldi előadók mellett fiatal Virtuózok várják a klasszikus zene szerelmeseit. A Muharay-udvar a „hagyomány és korszerűség" jegyében szervezi idén is programjait sok néptánc mellett Sebestyén Márta, Illényi Katica és Budapesti Vonósok koncertjeivel. A Művészetek Zöldje udvarában pedig számos zöld szervezet fogott össze, és változatos programmal, előadásokkal, túrákkal, játékokkal várja a látogatókat. A Magyar Nemzeti Filmarchívum jóvoltából először várják a Völgyben igazi magyar filmcsemegék és interaktív foglalkozások a felnőtteket és a gyerekeket egyaránt.

Taliándörögdön idén is elsősorban a színház szerelmeseit várják: itt épült fel a Nemzeti Színház repertoárjából válogató Nemzeti Szín-Tér, mely egy estére az Óbudai Danubia Zenekar nagyszabású komolyzenei koncertjének is átadja a deszkákat és a Színház-és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatóinak előadásait bemutató Színmű Globe helyszín. A Fidelio támogatásában megvalósuló Színház Színpad a Katona József Színház, az Újszínház, az Orlai Produkció, a Tünet Együttes, a Jurányi Ház és a kaposvári Csiky Gergely Színház előadásait hozza el több kifejezetten gyermekelőadás mellett.

Szintén Taliándörögdön kapott helyet az Etno Liget és az ETNO Port-A, ahol az egyetlen, a fesztiválra kitelepülő múzeum, a Néprajzi Múzeum, valamint Hobo saját udvara, a Hobo Klub várja a látogatókat sok verses színházi esttel és beszélgetéssel. Aki táncra, önismeretre, improvizációra vágyik, a Lemanguria Kreatív Mozgásudvar programjai között válogathat. Idén a Kocsor Háznál frissen megalakuló Fonó Udvar a budapesti Fonó népzenei és világzenei kínálatát hozza el a Völgybe.

Taliándörögd a helyszíne a Cseh Tamás Program zenekarait is befogadó, emellett sok alternatív zenészt és érdekes beszélgetést felvonultató  Elevenkertnek, a több éves hagyományra visszatekintő Tilos Rádió udvarának, valamint a reformáció 500 éves évfordulója apropóján felépült Református Udvarnak és a Tarisznya Evangélikus Udvarnak. A két felekezet közös helyszíne egy aprócska komolyzenei helyszín is az evangélikus templomban.

Vigántpetend idén az egyik legizgalmasabb új helyszín, a Cirque Du Tókert cirkuszi sátrának otthona, ahol a tánc, a színház és az újcirkusz elemei egyszerre jelennek majd meg a színpadon. A komolyzenét kedvelők Vigántpetenden is találnak értékes komolyzenei programokat: a Papageno Klasszik a klasszikus zene és opera helyszíne lesz több külföldi fellépővel.

Mindhárom településen ingyenesen látogathatók a Művészetek Völgye Fesztivál által szervezett kiállítások: többek között a HelloWood falu installációja vagy az Art Moments fotókiállítása.

A Művészetek Völgye 2017-ben július 29-én kispályás labdarúgótornát hirdet a fesztiválon részt vevők között: a Sportvölgy keretében megvalósuló „Művészetek Völgye Kupa” mellett másnap, július 30-án félmaratonra és rövidebb, 5 km távú futásra is jelentkezhetnek az érdeklődők. A jelentkezéseket július 25-ig várják a szervezők online, mert a helyszínen csak korlátozott számban lehet majd regisztrálni.

A Művészetek Völgye idén már hivatalosan is kutyabarát fesztivál. Kutyákat a fesztivál alatt az idén sűrűbben és egészen hajnali 5 óráig közlekedő Csigabusz járatain is lehet majd szállítani. Az Oszkárral való együttműködés keretében telekocsi-szolgáltatást lehet igénybe venni a fesztivál ideje alatt.

Ahogy az elmúlt években, úgy a Veszprém Megyei Vöröskereszttel közösen idén is lesz véradás: aki a helyszínen vért ad, napijegyet kap. Tavaly 3375 liter vért adtak összesen a völgylakók, ami 2253 megmentett életet jelent. Döntsük meg idén ezt a rekordot és segítsünk ezzel sokaknak!

Idén a Művészetek Völgye 10 napja alatt összesen 300 önkéntes Völgymunkás segíti munkájával a fesztivált.

A fesztivál teljes programfüzete ITT.

További információk ITT és ITT.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?