Megjelent a Queen egy eddig ki nem adott száma

Queen

A Queen együttes eddig még ki nem adott, új számmal jelentkezett: a Face It Alone című dalt 1988-ban vette fel a brit rockbanda Freddie Mercuryval.

A Queen 1988-ban a The Miracle című albumához játszotta fel a számot, de az végül nem került rá a korongra. A BBC2 rádió csütörtökön először játszotta le az „elveszett” dalt a nagyközönségnek.

Az elfeledett Face It Alone akkor került elő ismét, amikor az együttes produkciós és archiváló stábja elővette az egykori felvételeket az album ismételt kiadásához.

2014 óta ez az első új dal, amely Mercury közreműködésével jelent meg. A nyolc éve kiadott Queen Forever albumon három, korábban nem hallott szám szerepelt Mercuryval: a Let Me In Your Heart Again, a Love Kills és a There Must Be More to Life Than This.


Az AIDS-ben szenvedő Freddie Mercury 45 évesen 1991-ben hunyt el.

Az 1970-ben alakult Queen együttes, amelynek Mercury mellett a gitáros Brian May, a dobos Roger Taylor és John Deacon is a tagja volt, olyan nagy sikerű albumokat adott ki, mint a Bohemian Rhapsody vagy a We Will Rock You.

A hosszú idő után előkerült számról May elmondta: nagyon örül neki, hogy megtalálták. „Ennyi év után nagyszerű újra hallani mind a négyünket. Igen, Deacy is ott volt, ahogy együtt dolgozunk a stúdióban egy remek dalon, amely nem készült el teljesen, egészen máig”.

Taylor hozzáfűzte: „valahogy elfeledkeztünk erről a számról, de most itt van ez a kis gyöngyszem”.

A Face It Alone megjelenése az először 1989-ben a boltokba került The Miracle album november 18-i újrakiadását előzi meg. Az I Want It All, a Breakthru és a The Invisible Man című számokat is tartalmazó lemez első kiadása a megjelenését követően toplistavezető lett Nagy-Britanniában.

Az új, gyűjtők számára összeállított nyolclemezes díszdobozban külön korongon hallhatók az egykori lemezfelvételek, és további, eddig szintén ki nem adott dalok felvételei is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!