Meghalt Charles Bradley amerikai soulénekes

Washington |

<p>Meghalt 68 éves korában rákbetegségben Charles Bradley amerikai soulénekes - írta a művész szóvivőjére hivatkozva a BBC News.</p>

Az énekes 62 éves volt, amikor első albuma, a No Time For Dreaming megjelent, ez tette élete alkonyán világhírűvé.

Tavaly gyomorrák miatt kezelték, nemrég tért vissza a színpadra. Két héttel ezelőtt lemondta idei turnéja további koncertjeit, mert a rák átterjedt a májára is.

A Bradley Twitter-oldalán megjelent üzenet alapján a művész szombaton halt meg.

Brandly nagy szegénységben nőtt fel Brooklynban. Tizennégy éves volt, amikor nővére elvitte egy James Brown-koncertre, ezután kezdte gyakorolni a soulénekes mozdulatait és énekstílusát.

Évtizedeken át végzett kétkezi munkát, közben kisebb helyeken lépett fel, évekig élt az utcán.

Végül a 2000-es évek elején fedezték fel, kislemezei 2002-től jelentek meg. Ezek közül választott ki tíz dalt, melyek felkerültek első, 2011-es albumára, a No Time For Dreamingre.

Ezután fellépett a világ legjelentősebb zenei fesztiváljain, még két albuma jelent meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?