Meghalt a legendás szlovák zeneszerző, Marián Varga

Pozsony |

<p>70 éves korában, hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt Marián Varga legendás szlovák rockzenész, billentyűs, zeneszerző, &bdquo;a szlovák Presser&rdquo;.</p>

Bár a nagyközönség elsősorban mint a Prúdy és a Collegium Musicum tagjaként ismeri a nevét, Varga klasszikus zenei tanulmányokat folytatott, és élete utolsó tíz évében kizárólag komolyzenei darabokat írt.

Marián Varga 1947. január 29-én született Szakolcán. 6 éves korától művészeti iskolába járt, később kompozíciós magánórákat vett Ján Cikker professzortól. A pozsonyi Konzervatórium növendékeként zongorát Roman Berger osztályában, zeneszerzést pedig Andrej Očenáš osztályában tanult. Három év után otthagyta az iskolát, és a Pavol Hammel által alapított, a beatkorszak szlovákiai nyitányát jelentő Prúdy tagja lett. 1969-ben Varga közreműködésével jelent meg a legendás Zvoňte, zvonky című lemezük. A billentyűs azonban csakhamar elhagyta az együttest, és megalapította Csehszlovákia első art rock zenekarát, a Collegium Musicumot. A korszakos hatású együttes a klasszikusokat kapcsolta össze a rockkal: repertoárjában főleg instrumentális kompozíciók szerepeltek, saját szerzemények mellett Bartók, Haydn, Rimszkij-Korszakov, Prokofjev, Sztravinszkij műveinek feldolgozásait is játszotta. A csapat Magyarországra is eljutott, 1972-ben például az Omegával koncertezett.

A Collegium Musicum 1979-es feloszlása után Varga az egyéni pályájára összpontosított, bár több albumot is készített Hammellel, akivel közösen jegyezte az első szlovák rockmusical, a Külvárosi Cyrano zenéjét is. Emellett számos zenésztársával dolgozott együtt a zenei posztmodernizmus jegyeit viselő, valamint improvizációs projektekben. A Moyzes kvartettel közös munkából lemez is született. Marián Varga több filmhez írt zenét, és a színház is foglalkoztatta. (as)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?