„Megfertőzött a zene és a színház”

Emlékszik a pillanatra, amikor eldöntötte, hogy színész szeretne lenni?Már kisgyerekkent megfertőzött a zene és a színház, hála szüleimnek és a család többi tagjának, akikkel színházba, koncertekre járhattam. Pontosan nem tudom meghatározni a pillanatot, de azt hiszem, mindig is tudtam, hogy alkotni szeretnék. Szüleim beírattak rajz- és zeneiskolába. Mivel a suliban az irodalomórákon kívül más nem nagyon érdekelt, hamar világos lett mindenki számára, hogy matematikus biztosan nem lesz belőlem. Már csak az volt a kérdés, hogy a képzőművészet irányába vagy konzervatóriumba megyek-e tovább. Tanulmányai során Ausztriában is megfordult, aztán mégis Budapest mellett döntött. Miért? Miben különbözik a két intézmény, amelyeket látogatott?Igen, Eisenstadtban tanultam a Haydn Konservatorium opera szakán. Nagy reményekkel, tervekkel, álmokkal vágtam neki a főiskolai tanulmányoknak. A győri konzervatórimban négy éven keresztül szigorú napirend szerint éltünk, minden percünk be volt osztva, tanultunk, gyakoroltunk. Ezzel szemben a főiskolán már lazábbak voltak a mindennapok, és ezt nagyon nehezen viseltem. Úgy éreztem, haszontalanul telik az idő. Nem fejlődtem, az énektanárnőmmel sem sikerult egy hullamhosszra kerülnünk. Nem találtam a helyemet, és úgy döntöttem, elmegyek. Szinte menekültem, egyik napról a másikra hagytam ott mindent. Ebben az időszakban kezdtem el éneket tanítani a bősi művészeti alapiskolában, ahol csodálatos kollégák és tehetseges gyerekek között tölthettem el négy évet. Talán ennek köszönhetem, hogy nem hagytam abba végleg az éneklést. És ekkor találkoztam Andor Edit operaénekesnővel, aki a a Théba Művészeti Akadémia vezetője. Meghívott egy énekórára, aztán arra biztatott, hogy próbáljam meg a felvételit. Klasszikus ének és színész szakra jelentkeztem. Bátran állíthatom, hogy ez volt eddigi életem legboldogabb, legaktívabb három éve. Sokat köszönhetek tanáraimnak, akikkel a mai napig jó viszonyt ápolok, sőt énekórákra is vissza-visszajárok. Meséljen első tháliás szerepéről, a Kassai polgárok Genovévájáról!Nagyon féltem az egésztől. Akkor még iskolába jártam, hirtelen csöppentem bele a professzionális színházi világba. Csak kapkodtam a fejem. Egy teljesen új életformát, napirendet kellett kialakítanom. Ingáztam az iskola és a színház között. De a beilleszkedés könnyen ment, mindenki nagyon segítőkész, türelmes volt velem. Genovéva a darabban egy 14 éves kislány, aki megbabonázza a férfiakat. Beke Sándor rendezőnek határozott elképzelései voltak a karakterről, ez nagyban segítette a munkámat, de néha meg is nehezítette. Meg kellett szabadulnom a görcsöktől. Ezután az Égig érő fa című zenés mesejáték következett, amelyet ketten játszanak Havasi Péterrel. Hogyan birkózott meg ezzel az összetett, sokféle tudást igénylő szereppel?Az első pillanattól kezdve élveztem a munkát. Forgács Miklós rendezővel és Havasi Péterrel sokat agyaltunk a karaktereken, tanultuk a dalokat, a koreográfiát, ismerkedtünk a rengeteg kellékkel. Hasznos próbafolyamat volt, nagy odafigyelést igényelt. Az elején akadtak gondjaim, hajlamos voltam elkalandozni. De aztán persze helyre állt a rend a fejemben, ahogy fokozatosan állt össze az előadás. Különösen megérintett, hogy gyerekeknek játszhattunk, hiszen a tanítás során a gyerekek szerves részét képezték az életemnek. A boldog, csillogó kis szempárok mindig elvarázsolnak. Mit szeret a Thália Színházban?Mindent. Minden szegletét, zugát, az illatát, minden egyes embert, aki része ennek a kis világnak. Nagyon szerencsés vagyok, hogy egy ilyen csapat tagja lehetek, hiszen a kollégáim egytől egyig fantasztikus emberek, akiktől rengeteget tanulhatok. Milyen szerepre készül jelenleg?Kerékgyártó István Rükverc című művét próbáljuk Czajlik József rendezésében. Izgatottan várom már a március 5-ei bemutatót. A regényt, amelyből a darab készült, még iskoláskoromban olvastam, és mély nyomokat hagyott bennem. Szerintem arra tanít, hogy ne ítéljünk első látásra. A darab főszereplője egy hajléktalan, aki ugyanolyan ember volt, mint bármelyikünk. Ahogy haladunk visszafelé az időben, rájöhetünk arra, milyen apró dolgokon múlik, hogy egy ember élete tönkremenjen.