Másodszor is a Vígszínházban

Kassai és komáromi évei között játszott először magyarországi színpadon. Az volt az egyetlen színházi kikacsintása. Az Antigoné New Yorkban címszereplője volt Mucsi Zoltán és Scherer Péter társaságában. Zsámbékon mutatták be a darabot, Tatabányán volt a bázisa. És most vendégként játszik a Vígszínházban.

Gondolom, régóta várt már erre a lehetőségre, hogy egyszer végre budapesti társulathoz hívják.

Nem azzal kezdem, hogy igen. Én rettenetesen hiszek a csapatszellemben. Társulatban tudok jól dolgozni, ha ismerem az embereket, akik körbevesznek. Vagyis egy összeszokott csapatban. Csak olyankor merült fel bennem a vágy, hogy jó lenne másutt is megpróbálni, ha valami billegni kezdett a közelemben. Szlovák társulatokra nem gondoltam. Más nyelven játszani olyan, mintha öltönyben zuhanyoznál, olvastam valahol. Egyébként nem gondolom, hogy annyira tökéletes a szlováknyelv-tudásom, hogy szlovák partnerekkel játsszak. A filmben ez más történet. Ott a cseh nyelv sem okoz gondot. Egészen más egy rövidebb-hosszabb jelenetben helyt állni, mint színpadon, héttől tízig. És épp a film adja meg azokat a lehetőségeket, hogy időnként kiruccanjak a megszokott színházi közegből. Az meg sem fordult a fejemben, hogy én bekopogjak egy magyarországi társulat igazgatójához, hogy szívesen játszanék náluk. Nem, annál én sokkal szemérmesebb vagyok.

Főiskolás korában sem álmodozott erről, hogy de jó lenne Budapesten játszani?

Ez így sosem fogalmazódott meg bennem. Egyetlen színház volt, amely vonzott. Schilling Árpád Krétaköre. Minden előadásukat láttam, amikor beindultak. Teljesen beléjük voltam szerelmesedve. Azt mondtam: ha valahol, akkor náluk, velük szívesen próbára tenném magam. Szerettem azt a fajta kísérleti jelleget, amelyet képviseltek. És a csapatszellemüket, a témáikat, az aktualizálásukat, azt az alkotói légkört, amelyben létrehozták például a Sirájt. Már az is, hogy a szót j-vel írták…!

Ezek szerint mégiscsak volt egy társulat, amely felizgatta a fantáziáját.

A kishitűségem miatt azonban ők sem tudtak erről.

Eszenyi Enikő hívását hogyan fogadta?

Az elsőt? Amikor a Liliomba hívott? Nagyon boldog voltam. Tudtam, hogy ezt a lehetőséget nem hagyhatom veszni. Megbeszéltem a családommal, s mivel ők is támogattak ebben, már csak az igazgatómnál kellett elintéznem, hogy elengedjen.

Ifj. Vidnyánszky Attila, a Liliom rendezője most partnere a Mágnás Miskában.

Nagyon szeretem az általa rendezett Liliomot. A próbafolyamat is élvezetes volt. De fel kellett lazulnom. Szorított a megfelelési vágy. Egy összeszokott társaságba kellett beilleszkednem. A Mágnás Miskában már nem éreztem ezt a feszültséget. A Liliomnál nagyon sokat segített Attila. Jólesett, hogy néha külön is kommunikáltunk. Megértette, hogy határon túli helyzetből jövök, ami okoz egyfajta kisebbségi érzést. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem. De már túl vagyok ezen. Pontosan emlékszem arra az előadásra, amikor vállon veregettem magam, és azt mondtam, Hollundernéként már a helyemen vagyok. Nagyon érdekes ez. Több előadást lejátszottam már a Liliomból, és még mindig volt bennem valami, amitől nem tudtam elrugaszkodni. Egyfajta görcs. Bármitől. De már elmúlt szerencsére.

És jött az újabb felkérés. De már Eszenyi Enikő rendezésébe.

Meglepett. Irtó jólesett. De kértem két-három nap gondolkodási időt. A dupla próbák miatt. Este tíz után már nem utazhattam haza, Komáromba úgy, hogy reggel tízkor már a Vígben legyek. Tudtam, hogy a férjemnek kell állnia otthon a frontot, és a lányommal is meg akartam beszélni, hogy ez ilyen erős két hónap lesz. Enikő ugyanis rögtön az elején figyelmeztetett, hogy hétfőtől péntekig napi két próbánk lesz, tehát nem lehetek otthon. De a családom ismét mellém állt. Írtam egy sms-t Enikőnek, hogy oké, próbáljuk meg! Az volt a legjobb ebben, hogy az otthoniakon kívül senkinek sem beszéltem erről. Még a Vígben sem vertem nagydobra. Csak azután lett nyilvánvaló a dolog, amikor kitették a szereposztást a próbatáblára. Egyetlen ember tudott róla, hogy visszajövök, az pedig Attila volt, mert az évad végén megkérdezte: „Éva, ugye, leszel valamelyik darabban?” Láttam rajta, hogy őszintén örül, amikor elmondtam neki, hogy épp a Mágnás Miskában.

És milyen volt a munka Eszenyi Enikővel?

A felvonások utáni megbeszéléseket nagyon szerettem. Amikor leültünk, és nyugodtan megtárgyaltuk, mi volt a színpadon. Ezzel a módszerrel nagyon szépen tudtunk dolgozni a következő próbán. Vihettünk valami újat, valami mást. Vagy csak korrigáltuk picit a dolgokat. Szerettem azt is, hogy Enikő nem egy klasszikus operettet rendezett. Hogy hús-vér embereket akart látni, nem szubrettet, primadonnát, bonvivánt, hanem hogy mindenki emberi hangon szólal meg. Ami nem mindig egyszerű, mert le kellett fejteni a darabról a cukormázt. Korláth grófék mindig Gida fiuk, valamint Pikszi és Mikszi társaságában jelennek meg, mint egy konspirációs egylet. Nagyon jó instrukció volt Enikő részéről, hogy ezek az emberek tényleg úgy beszélgetnek egymással, hogy abban lüktet az élet.

Hirtling Istvánnal valóban egy korlátolt, rangkórságban szenvedő házaspárt alakítanak, akiknek a pénz a mindenük.

Nagyon gazdagok és nagyon befolyásosak, ezért gondolják, hogy mindent megengedhetnek maguknak.

Hogy övék a világ. A cintányéros cudar világ.

Szeretem a darabbeli triónkat. Hirtling István nagyon jó férj. Figyelmes, segítőkész. Szólt, ha elfelejtem letenni a puskát, csak csináljam a dolgomat, ő majd elveszi tőlem. Dino Benjaminnak másodszor vagyok az édesanyja. Most másképp retardált, mint Hollunder fiúként. Örömünkben összeborultunk, hogy újra együtt játszhatunk. Szinte együtt lélegzünk a darab során, annyira jól működünk együtt. Azt is szeretem, amikor némán áll mellettem. Örömmel hordom neki a Mila kekszet Komáromból. Az a kedvence.

Nem először szerepel operettben. A komáromi Mágnás Miskában, 1996-ban Marcsát játszotta. Kisvárdán a legjobb női alakítás díját kapta érte. Ott cseng még a fülében Marcsa dala?

Amit most Szilágyi Csenge énekel. Igen, visszaköszön.

Korláth grófnőként is kieresztheti a hangját.

Imádnék énekelni, ha nem lennék parás. 

Pedig egy sanzonest kimondottan jól állna az egyéniségéhez.

Mondják a vígszínházi kollégák is. Játszottam már több zenés darabban, musicalben. Schneider kisasszony voltam a Kabaréban, Morton mama a Chicagóban, Sárkányné A doktor úr zenés változatában. Többször is találkoztam a műfajjal, de van bennem egy érzés, amelytől nehéz megszabadulnom, hogy kész, most énekben kell kifejezned azt, amit érzel. Prózában nagyobb biztonságban érzem magam, mint amikor azt mondják, ezt most dalban kell megfogalmaznod.

Más a próbafolyamat a Vígszínházban, mint Komáromban?

Hozzánk nem jön be a Presser.

De a Vígben ő a zenei vezető.

Én meg az LGT-n nőttem fel. Imádom a Presser-dalokat. Most végre bemutatkozhattam neki. Azt mondta. „Persze, tudom!”

Nagyobbat dobban a szíve, ha belép a Vígszínház kapuján, mert este Hollundernét vagy Korláth grófnőt játszik?

Nem, ilyen értelemben nem érzek különbséget Komárom és Budapest között. A színház mindenütt szent hely számomra. Halál komolyan veszem mindkét helyen. Csak a partnerek mások. Már a vígszínházi kollégákat is megszerettem. Ertl Zsombort, Reider Pétert, Gyöngyösi Zoltánt, Kurely Lászlót, Orosz Ákost, Horváth Szabolcsot, Rudolf Szonját, Márkus Lucát, Dobó Enikőt. Nagyon imponáló, ahogy a fiatalok dolgoznak a Vígszínházban. Erős, nagy tehetségű csapat. Ha elmúlik pár nap, és nem találkozom velük, már hiányoznak. Mindent megteszek, hogy a magam részéről a Liliomot és a Mágnás Miskát is olyan szintre tornázzam fel, ami minőséget jelent, amitől az előadás csak jobb lehet.

Hozzátesz valamit a színészetéhez ez a két vígszínházi munka? Hogy ilyen remek csapat tagja?

Mindenképpen. Ifj. Vidnyánszky Attilával például csak pár jelenetben találkozom a Mágnás Miskában, de elég, ha rám néz, érzem, hogy neki is fontos minden pillanat a darabban, akárcsak nekem. A táncpróbákat is ugyanúgy élveztük. Örülök, hogy közelről láthattam, hogyan születik meg a fejében a figura, hiszen a Liliomban másként láttam őt, mint most, a Mágnás Miska címszerepében. Más megélni őt rendezőként, és más partnerként. Engem is feltöltött azzal a lendülettel, odaadással, ahogy a próbákon dolgozott, s ahogy együtt lélegzik a többiekkel.

S mit tartogatnak a következő hetek, hónapok?

Hosszabb pihenésre nem is gondolhatok. Rengeteg előadásom van novemberben. Komáromban felújítjuk Molnár Ferenc darabját, Az üvegcipőt. Olasz István kollégámmal klasszikus és kortárs magyar költők szerelmes verseit visszük a középiskolákba, februárban pedig elkezdjük a Lüszisztraté próbáit Hargitai Iván rendezésében a Jókai Színházban. És vár rám egy filmszerep is. A többi meg maradjon egyelőre titok.
 

A szerző a Vasárnap munkatársa.