Marad Pókember-jelmezben Tom Holland

ccc
Los. Angeles |

December 17-én érkezik a mozikba a Pókember: Nincs hazaút című film John Watts rendezésében és Tom Holland főszereplésével, legalábbis azokban az országokban, ahol nyitva vannak a mozik. Ezzel lezárul a Hazatérés-trilógia, ám nemrég kiderült, hogy Tom Holland tovább három Pókember-filmre írt alá szerződést a Marvellel.

A várlatlan és meglepő hírt az egyik producer, Amy Pascal közölte a napokban, a rajongók azonban Holland egy korábbi nyilatkozata alapján már sejthették, hogy lesz folytatás. „Azt hiszem, ha elég szerencsések lennénk, hogy újra belebújhatnánk ezekbe a karakterekbe, egészen más oldalukat tudnánk megmutatni“ - mondta a filmsztár az Entertainment Weeklynek. „Ez már nem a Hazatérés-trilógia lenne“- tette hozzá, amivel nyilván arra célzott, hogy az új történetben összetettebb karakterformálásra is lehetőséget kapnának a színészek.

Az új projektről egyelőre csupán annyit tudni, hogy szintén trilógiában gondolkodnak az alkotók, és már megkezdődtek az előkészületek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?