Kiderült, hogyan eszik Pókember a jelmezében!

pókember

Tom Holland elárulta, milyen megpróbáltatásokon megy át, ha épp éhes vagy szomjas.

 

A legutóbbi The Graham Norton Show vendégei közt  a Marvel-féle Pókember-filmek sztárjait, Tom Hollandet és Zendayát is láthattuk.

A főszerepet játszó színész pedig megválaszolt a sokakat nyomasztó kérdést, hogy mégis milyen módon eszik Pókember a jelmezben. Hollandnek elég nehéz dolga van, hiszen a kellék a fejrész kivételével egy részből áll és cipzár sincs rajta. Hozzátette, hogy a fejrészt sem ajánlott levenni, mivel hosszú idő, mire pontosan beállítják – írja az Index.

Az egyetlen mód, hogy Tom vízhez vagy táplálékhoz jusson a következő: „Szóval a szemek kivehetőek, így keletkezik egy lyuk a jelmezben, ami tökéletes arra, hogy bevezessünk egy kis csövet, melyből inni tudok anélkül, hogy le kellene vennem a jelmezt” – mondta.

Zendaya azonban hozzátette, hogy nem ez jelenti a legnagyobb problémát, hanem az, ha Pókember a forgatás közben összehányná magát.

dsf

(br, index)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?