Már nem várta, hogy hívni fogják

dd

Nem volt még ilyen éve Ollé Eriknek, a kassai Thália Színház tagjának és a Komáromi Jókai Színház vendégművészének. Röviddel egymás után két filmben is játszott Magyarországon. Előbb Vermes Dorka Árnijában, majd a dán Mads Hedegaard rendezte Strangerben.

Magyar játékfilmben először 2001-ben kapott szerepet, a Szerelem utolsó vérig óta azonban eltelt két évtized. Ez idő alatt csak szlovák filmrendezőkkel dolgozott.

„Kiszámíthatatlan pálya a miénk – vélekedik. – A színész oda megy, ahová hívják. Filmben akkor játszik, ha erre lehetőséget kap. Bevallom, én már rezignáltam ez ügyben. Meg is lepődtem, amikor jött az első felkérés. Elég zárt körök ezek. Ha nem Magyarországon élsz, nem ismerik az arcodat, és nem is nagyon hívnak. Én már bele is törődtem, hogy a hátralevő éveimet leélem a magyar film nélkül. De ember tervez, Isten végez, ahogy mondani szokás. A dolgok fordulatot vettek.”

Az első ajánlatot Vermes Dorka Árni című filmjében kapta, amelynek kreatív producere Tarr Béla. Egy rendkívül érzékeny, madáralkatú fiúról szól a történet, aki egy vidéken turnézó vándorcirkusz mindenese, és valósággal menekül a magány, az érzelmi elsivárosodás elől. Árni az Ollé Erik által megformált Tomászban reméli megtalálni barátját, társát, aki viszont hidegen elutasítja a fiú közeledését.

„Fátyol Hermina, a film casting directora régi ismerősöm. Mivel nem vagyok a Facebookon, és magyarországi telefonszámom sincs, elmondása szerint másfél hónapos keresgélés után talált rám, és elhívott a válogatásra. A rendezővel és az operatőrrel megnéztünk két-három jelenetet a filmből, és pár nappal később már vissza is jeleztek, hogy szeretnék, ha együtt dolgoznánk. Tomász mellékszereplője a történetnek. Megérkezik a vándorcirkusz egy faluba, ahol Árni, akit Turi Péter játszik, beállít a helyi kocsmába, hogy kevéske fizetségért erős fiúkat gyűjtsön a sátorépítéshez. Ott találkozik velem, a helyi alkesszel, a söpredék vezérével. Én szedem aztán össze az embereket a munkához. Árninak közben felcsillan a szeme Tomászra.”

Elmélyült játékáért Ollé Erik már a forgatáson elismerő szavakat kapott.

„Nem tudom, mivel váltottam ki a pozitív reakciókat. Talán a természetességemmel. A forgatás technikai jellegű dolog, és mindenütt ugyanúgy zajlik. Én a kamera előtt ösztönösen ráérzek bizonyos dolgokra, és még ötletekkel is tudok szolgálni a rendezőnek. Úgy játszom, hogy közben észnél vagyok. Nagyon örülök, hogy a filmünk eljutott a velencei fesztiválra. Ez is jelzi, hogy értékes alkotásról beszélünk.”

Még javában zajlottak az Árni felvételei, amikor egy dán–norvég–magyar koprodukció, a Stranger (Idegen) próbafelvételére hívták.

„Épp egy kocsmajelenetet vettünk fel, amikor Fátyol Hermina megjelent a helyszínen, és miután végeztünk, a következő kérdéseket tette fel. Hány éves vagy, milyen magas, lefotózhatlak? És elmondta, hogy lesz ez a nemzetközi összefogásban készülő film, majd röviden vázolta a történetet. Elküldték a fotómat a rendezőnek, készült rólam pár mozgóképes felvétel is Budapesten, amit megnézett Mads Hedegaard, és meghívtak a budapesti castingra. Beállítottak különböző helyzetekbe, közben egyre szűkült a szerepre esélyesek köre, és a végén engem választottak.”

A forgatókönyvet úgy olvasta, mint egy izgalmas fantasy regényt. Az ötezer évvel ezelőtt játszódó történet teljesen beszippantotta. Bár a régmúltban, ősidőkben, ősemberek körében követjük majd az eseményeket, ez az egész ma is lejátszódhatna, talán még a kertünkben is, mondja.

„A szereplők közti kommunikáció, a reakciók, a konfliktushelyzetek, de még a humoruk is teljesen azt az érzetet keltette bennem, hogy minden olyan ismerős, olyan jelen idejű. Még a figurák közti hierarchia, sőt az összecsapásaik is. Egy farmercsalád központi alakjaként, apafigurájaként a feleségemmel és a gyerekeinkkel messziről, egy meg nem nevezett helyről érkezünk egy idegen tájra. Nem tudjuk, mi vár ránk, de letelepedünk, felperzselünk egy tisztást az erdőben, megműveljük a földet, és elvetjük a búzát. S akkor ránk törnek a vadászok. A nomádok, akik még nem ismerik a tüzet. Nekünk, farmereknek nincsenek fegyvereink, a vadászok viszont jól felszerelt harcosok. Nem akarnak lemondani az általunk elfoglalt területről. Többet nem mondhatok el a történetből. A jelmezeink bőrből készültek. A rendező kérése az volt, hogy a forgatás előtt ne borotválkozzunk. Bezsírozták a hajunkat, koszolták a testünket. Egy dán nyelvész alkotott két, grammatikailag is működő nyelvet. Külön a farmereknek és külön a vadászoknak. A miénkben sok volt a torokhang, az arab-zsidó világ nyelvi hangzása, a vadászoké pedig pattogós volt, kicsit a távol-keleti nyelvekhez hasonló. Nehéz volt megtanulni, mert nem volt hozzá semmi kapaszkodó.”

A nem éppen egyszerű forgatási körülményektől eltekintve végig feszültség nélkül dolgozott a stáb.

„Itt valami csoda történt, ami a rendező személyéből áradt. Sosem pánikolt. Az időből sem futottunk ki soha. Bonyolult dolgokat hajtottunk végre higgadtan, odaadóan. Igaz, a forgatást komoly előkészületek előzték meg. Nyelvi és mozgásgyakorlatokat tanultunk, amelyeket első perctől fogva élveztem. A járást, a gesztusokat kellett pontosan kitalálnunk. Nagyon kíváncsi vagyok a végeredményre. Ebben a műfajban ez az első filmem. Hasonlót eddig én sem nagyon láttam. Speciális nyelvezete miatt a Stranger feliratozva kerül majd a mozikba. A feleségemet Homonnai Katalin, a Stúdió K színésznője, a legidősebb fiamat pedig a Tündérkert című sorozatban Bethlen Gábort, a fiatal erdélyi fejedelmet megformáló Katona Péter Dániel játssza.”

Hogy mennyire éhezik ezek után a következő filmszerepére Ollé Erik?

„Ha hívnak, megyek. Rajtam nem múlik. A színész élete nagy várakozásokkal telik. Nem akarom elkiabálni, mert az utolsó forgatási napig semmi sem biztos egy filmnél, de most úgy néz ki, hogy legközelebb Kristóf György új, az ukrajnai eseményeket is érintő filmjében fogok kamera elé állni. Ráadásul a férfi főszerepben. A partnerem Láng Annamária, a bécsi Burgtheater tagja lesz, akit legutóbb Mundruczó Kornél filmjében, az Evolúcióban láthattak a nézők. Csodálatos színésznő.”

A szerző a Vasárnap munkatársa

dd
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?