Madonna megfosztotta trónjától a Beatlest is

London |

<p>Lekörözte a Beatles együttest Madonna, mint az évtized legtöbbet játszott előadója Nagy-Britanniában.</p>

2000 óta egyetlen más énekes vagy együttes számait nem játszották oly gyakran a brit rádiókban, tévékben, klubokban, pubokban, mint az amerikai énekesnőét - közölte hétfőn a szerzői jogok tiszteletben tartásáért felelős PPL egy rádióállomás felkérésére végzett kutatása eredményeként.
A Beatles együttes került a lista második helyére, Robbie Williams a harmadik, a Queen együttes a negyedik és Williams korábbi zenekara, a Take That az ötödik.
Őket követi sorrendben: a Sugababes, Elton John, Elvis Presley, az Abba és a Coldplay. A Rolling Stones csak a tizenkilencedik.
Az amerikai énekesnő tavaly új válogatásalbumával, a Celebartion cíművel tizenegyedik alkalommal került a brit slágerlisták élére, és ezzel megismételte Elvis Presley eladási mutatóit.  Az Official UK Charts Company, a heti listákat összeállító társaság adatai szerint addig Elvis Presley volt az egyetlen szóló énekes, akinek albuma tizenegy alkalommal szerepelt első helyen a brit slágerlistán. Az abszolút rekordot ebben a kategóriában azért a Beatles tartja, amely tizenötször állt az élen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?