Machete csak statiszta

A folytatások igen ritkán képesek hozni a sikeres első rész színvonalát. Legtöbbször nem is az ötletek hiánya okozza a problémát, hanem a kényszeres reflexek: többet, nagyobbat, drágábbat! Lehet növelni a tétet, a baj ott kezdődik, ha ez tartalom híján kerül előtérbe, mint a Machete gyilkol esetében.
 Rodriguez kedvelői bizonyára emlékeznek a rendező és Tarantino 2007-es háromórás agymenésére, a Grindhouse – Terrorbolygóra, melynek álelőzetesében tűnt fel Machete figurája. A két filmből álló (Amerikában egy felvonásban mutatták be, nálunk azonban két különálló filmként forgalmazták) stílusgyakorlat szép sikert aratott, három évvel később pedig saját filmet kapott a barázdált arcú mexikói, Danny Trejo. Machete megítélése már akkor sem volt egyértelműen pozitív, a folytatást azonban még így is kiharcolta. Innen pedig már csak egy lépés, hogy a beígértek szerint trilógiává duzzadjon a történet, annak ellenére is, hogy a Machete gyilkol – utalások és sztárok ide vagy oda – egyértelműen visszalépés.A történet szerint az USA elnöke (Charlie Sheen) felkéri Machetét, hogy állítsa meg a hírhedt mexikói kartell vezetőjét, Mendezt (Demian Bichir), mielőtt az kilőné rakétáját Washingtonra. A sikerdíj az amerikai állampolgárság. A főhős elindul Mexikóba, csakhogy nem ilyen egyszerű a helyzet, hiszen Machetét és Mendezt a fél világ üldözi, amíg a háttérben Luther Voz (Mel Gibson) manipulálja az eseményeket és halad ördögi terve beteljesítése felé.
 A sztori eddig megvolna, mégis hamar unalomba fullad, leginkább azért, mert lehet a film bármilyen parodisztikus, ugyanolyan tartalmatlan, mint az alapjául szolgáló mozik. Danny Trejót pedig addig rángatják láncon az események és a halomszámra bedobált celebstatiszták (Sheen és Gibson mellett feltűnik a vásznon Michelle Rodriguez, Amber Heard, Sofía Vergara, Vanessa Hudgens, Cuba Gooding Jr., Jessica Alba, Lady Gaga és Antonio Banderas is), amíg azon vesszük észre magunkat, hogy Machete már csak saját történetének címében van jelen.
 Hiába több a sztár, több az erőszak és monumentálisabbak az akciójelenetek, nem tudják kitölteni a filmet. És mégis: a Machete gyilkol borzasztóan túlzsúfolt. Hiányzik belőle a koherencia, ami egyben tartaná az elemeket, és amitől nem csak egyes részeiben lenne működőképes. Az egyedüli, ami mellette szól: helyenként annyira abszurd, hogy rövid időre képes feledtetni a hibáit. Azonban ez is csak addig működik, amíg tudjuk úgy nézni Sofía Vergara erényövre csatolt péniszágyúját, hogy ne tűnjön idétlen erőlködésnek. A film a legjobb esetben is csak vicces, de szinte egyáltalán nem humoros. A 70-es, 80-as évek B kategóriás filmjeire való intelligens reflexióról már beigazolódott, hogy kiváló humorforrás lehet, éppen ez tette olyan emlékezetessé a Grindhouse – Terrorbolygót. A korábbi bravúrnak itt sajnos nyoma sincs.Ami viszont ettől is nagyobb probléma, hogy a film láthatóan nem tudja definiálni magát. Így a néző sem tudja, hogy James Bond-paródiaként, folytatásfilmként, stílusgyakorlatként vagy szimpla trashként nézze. A Machete gyilkol kicsit mindegyik, és valahogy egyik sem.
 Robert Rodriguez munkája természetesen még mindig tiszteletre méltó, hiszen nem csupán rendezőként egyengette a Machete gyilkol útjait, hanem vágóként, zeneszerzőként és producerként is. Talán éppen ez menti meg a filmet a teljes érdektelenségtől. Hiszen a nagytotál legalább szerzői egységet sugároz. Csak a közeliek nem stimmelnek. Horváth Gergő

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"129422","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]