Ma van a magyar népmese napja

Budapest |

<p>Szeptember 30-án, Benedek Elek, &quot;a nagy mesemondó&quot; születésnapján ünneplik Magyarországon a magyar népmese napját, amelyen már tíz éve felolvasásokat, mesemondó versenyeket, kötetbemutatókat, előadásokat szerveznek országszerte és a határon túl egyaránt a műfaj népszerűsítésére.</p>

Idén több mint 100 helyszínen, könyvtárakban és oktatási-, művelődési intézményekben rendeznek programokat a népmese napján, valamint az azt megelőző hetekben.    Budapesten a Csili Művelődési Központban kedd délelőtt folyamán játékos népmese-feldolgozásokat rendeznek óvodai, iskolai csoportoknak, délután pedig lesz mesetorony-építés mesekönyvekből, mesefal-készítés meseillusztrációkból, a napot pedig közös mesemondással zárják.    A tapolcai Wass Albert Könyvtár és Múzeum a jeles napot megelőzően egy héten át tartó programsorozattal ünnepelte a népmeséket, így a gyerekek többek közt mesepedagógiai foglalkozásokon, felolvasásokon vehettek részt, kedden pedig a Katáng együttes Az Üveghegyen túl című darabbal kedveskednek a helyszínre érkezőknek.    Zalaegerszegen a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban szeptember 29. és október 3. között szintén egyhetes programsorozatot rendeznek, amelyen iskolai csoportok mesefelolvasáson, mesemondáson és fejtörő feladatokon keresztül ismerkedhetnek meg a népmesék világával. Kedden a könyvtár vendége lesz a Griff Bábszínház, amelynek társulata a Sárkányölő Krisztián című darabját mutatja be alsó tagozatosok számára.    A békéscsabai Meseházi Alapítvány mesedélutánt rendez általános iskolás csoportok számára, a programhoz kapcsolódó műhelymunkán táltos paripát is készíthetnek a résztvevők.    Csíkszeredán a Kájoni János Megyei Könyvtárban kedd délután Mese, mese, móka címmel vetélkedőt rendeznek, amelyre a megye általános iskoláinak II-IV. osztályos tanulói jelentkezhettek. Az öt tagú csapatoknak általuk dramatizált tréfás magyar népmesét kell előadniuk.    A népmese napja mára már határokon átívelő mozgalommá vált. A 2014-es jubileumi, X. rendezvénysorozat központi eseményeit a Magyar Olvasástársaság szeptember 25-27-én a székelyföldi Sepsiszentgyörgyön és környékén, Háromszéken tartja. A sepsiszentgyörgyi "A jó szó vidékein" mottóval megrendezett országos népmese-konferencián a népmese elméleti és gyakorlati megközelítéseiről tanácskoznak.    A gazdag programkínálatból, amelyben már az amerikai Ohio államban tengerentúli esemény is megtalálható, a www.nepmesenap.hu/index.php/csatlakozok-2014 weboldal segítségével is válogathatnak az érdeklődők. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?