Ma ünnepeljük a magyar kultúra napját

<p>Ma van a magyar kultúra napja, ebből az alkalomból Magyarország számos településén és több határon túli nagyvárosban tartanak megemlékezéseket, rendeznek koncerteket, irodalmi esteket, filmvetítéseket, színházi előadásokat.</p>

A külföldön működő magyar kulturális intézetek is különleges eseményekkel készültek az ünnepre: a legtöbb helyen kiállításokat, hangversenyeket, vetítéseket szerveztek. A Pozsonyi Magyar Intézetben ma délután négy órakor a Soproni Fotóművészeti Kör Fény-tér című kiállítását nyitják meg. A magyar kultúrát 1989 óta ünneplik január 22-én. A kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be Himnusz című versét. A mű öt évvel később, 1828-ban jelent meg először nyomtatásban, és fokozatosan a nemzeti identitás egyik jelképévé vált. 1844-ben pályázatot írtak ki megzenésítésére, amelyet Erkel Ferenc nyert meg. A vers és kottája rövid időn belül több kiadást is megért, a hivatalos elismerés azonban évtizedeken át késett. Kevesen tudják, hogy a Himnusz csak 1990-ben került a nemzeti jelképek közé a címer és a zászló mellé. A Kölcsey Társaság 1995-ben díjat alapított abból a célból, hogy évente elismerje egy, a magyar kultúrában jelentős teljesítményeket elérő, a magyar és az egyetemes kultúra gazdagításán fáradozó művész teljesítményét. A Kölcsey-emlékplakettet idén Vári Fábián László József Attila-díjas költő, műfordító vehette át. Halász János, a magyar szakminisztérium kultúráért felelős államtitkára Szatmárcsekén, Kölcsey sírjánál a magyar kultúra legerősebb identitásképző alkotásának és egyben aranytartalékának nevezte a Himnuszt, amely szerinte nemcsak hazaszeretetre tanít, hanem arra is, hogy elfogadjuk magunkat, és a magyarság megtanulja értelmezni sorsát a saját történelemében. (MTI, juk) 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?