Loving Vincent: egy film, amiben megelevenednek Van Gogh festményei

Ilyen technikával, ilyen vizuális megoldással, ilyen festői képi világgal még nem készült animáció: az angol Hugh Welchman és felesége, a lengyel Dorota Kobiela műhelyéből kikerült film Van Gogh festői stílusát idéző kockákból építkezik. Az alkotók a festészetet és a filmet házasítva varázslatos művel rukkoltak elő, nem véletlen, hogy a Loving Vincent bekerült a műfaj Oscar-várományosainak mezőnyébe.

Előbb Van Gogh egyes festményeit alapul véve élő szereplőkkel leforgatták a filmet, majd a rögzített képeket, jeleneteket hat évig tartó szenzációs munkával több mint száz festőművész kockánként olajfestékkel átfestette. Ennek köszönhetően a filmvásznon lassú átfolyással, vibráló dinamikával, pompázatos színekkel éled, elevenedik meg a posztimpresszionizmus Van Gogh élettörténetének rejtélyes epizódjaival, érzékeltetve a festő vásznait, alakjait és a helyszíneket, melyeket megörökített.

A festményfilm története egy évvel Van Gogh halála után játszódik. Jopseph Roulin, az arles-i postamester, akit a festő barátjának is tartott, arra kéri a fiát, Armandot, hogy keresse meg Vincent testvérét, Theó-t, és kézbesítse neki a festő utolsó levelét. Armand, a sárga felöltős férfi elindul azokra a helyszínekre, ahol a festő utolsó éveit töltötte. Találkozik a mester egykori ismerőseivel, akiknél a fivér holléte felől érdeklődik. A múltban kutakodva sok mindent megtud Van Gogh baráti köréről, a testvéréről, aki a festőt anyagilag támogatta, de Armand a prostituáltnak ajándékozott levágott fülről is megpróbálja kideríteni a valóságot. Kiderül, a levelet nem kézbesítheti a címzettnek, mert Theo is elhunyt. Armandot azonban magával ragadja mindaz, amit a halott festő halálának körülményeiről megtud. Egyre erősebb benne a gyanú, hogy a labilis lelkiállapotú festő nem öngyilkos lett, hanem valaki rálőtt – nyomozásba kezd, s a film ezzel átfordul a krimi műfajába.

Egy Van Goghról szóló moziból – még ha a halála után játszódik is – természetesen kihagyhatatlanok a legfontosabb életrajzi motívumok: az angol–lengyel rendezőpáros ezeket a múltba visszalépő, beékelt flashbackekben mondja el – fekete-fehér képekre átfordítva az Armandnak a festő életéről, kapcsolatairól, munkájáról, festésmódszeréről vallók szóbeli közlését. A levél kézbesítésére megkért férfit a festőhöz közel állók sokszor ellentétes tartalmú állításai nyomozásra késztetik. Beleveti magát, hogy feltárja az (ön)gyilkosság körülményeit, amihez előbb meg kell állapítania, kitől származott a fegyver, amely a halálos sérülést okozta. A tét a filmben – és Armand szemében innentől – az: ha nem öngyilkosság történt, akkor ki lőtt rá a festőre, s a két nap alatt, amíg haldoklott, miért nem árulta el a támadója nevét. Ez a nyomozás a Loving Vincent legizgalmasabb, legsejtelmesebb része, még úgy is képes felkelteni a kíváncsiságot, hogy tudjuk, nem ebből a filmből fog kiderülni az, amit a mai napig homály fed.

A történetmesélés módjában több ponton is hagy maga után hiányérzetet a Loving Vincent: helyenként túlbeszéltnek tűnnek a dialógusok, a felvezetés pedig vontatottnak hat. Eredetisége, hagyományos ábrázolásmódja azonban – hogy bámulatos, páratlan szépségű kockákban jeleníti meg a Van Gogh-i világot – nem mindennapi filmélményt nyújt.