Litera túra – irodalom a karanténból

Az eddig elérhető néhány videó nézettsége máris nagyobb, mint egy telt házas színházi előadásé, és többszöröse annak, ahány példányban egy-egy verseskötet el szokott fogyni. A fiatalok pedig tehetségesek és lelkesek, érdemes megismerni őket még azelőtt, hogy a világot jelentő deszkákra lépnének. Egyiküket, az első éves Balla Barnabást vágfarkasdi otthonában értük el, stílszerűen Messengeren.

„Egyelőre kilencen vagyunk, mindannyian Culka Ottóhoz járunk magyar beszédtechnikára az egyetemen, és van egy Facebook-csoportunk, amelyet eddig csak privát kapcsolattartásra használtunk. Az irodalmi fórum ötlete a másodéves Katona Eszter fejéből pattant ki, és mindenkinek tetszett, mert így egyszerre tudunk dolgozni, másokat szórakoztatni és népszerűsíteni az irodalmat. Bárki csatlakozhat hozzánk, aki szívesen elmondaná egy magyar szerző művét szlovákul, illetve fordítva.” 

A színinövendékekről köztudott, hogy egész napjukat az egyetemen töltik, alig van szabad idejük. Ennek a pörgésnek hirtelen vége szakadt, de szeretnék hasznosan eltölteni a bezártság heteit.

„Azt vettük észre, hogy a szlovákok egyáltalán nem ismerik a magyar költőket, írókat. Pedig sok remek fordítás készült. Talán így jobban felfigyelnek ezekre a szövegekre”

– mondja Balla Barnabás, aki Kosztolányi Dezső Már néha gondolok a szerelemre című versét osztotta meg a nagyközönséggel ezen a fórumon. Tanára, Culka Ottó színművész ajánlotta neki ezt a szöveget, mert szerinte illik a személyiségéhez. Fontos ugyanis, hogy az előadó megtalálja önmagát a műben, nem elég jól elmondani valamit. Barnabás galántai gimnazistaként kezdett komolyabban érdeklődni a költészet iránt. „Pilinszky János nagy kedvencem. A kortársak közül pár éve még Simon Márton szabadverseit olvasgattam leggyakrabban, mostanában viszont inkább Dékány Dávid versei állnak közel hozzám. De egyre jobban kezdem szeretni a klasszikus költőket.”

A Litera túrát az elsődleges célközönség mellett sok szlovákiai magyar is figyelemmel kíséri. „Szerencsére ők sem kifogásolják, hogy szlovákul hangzanak el a magyar alkotások. Sőt, sokan kifejezetten kíváncsiak, hogy hangzanak ezek a szövegek szlovákul. Hiszen megvan bennük ugyanaz az eszmei érték és háttértartalom, mint az eredetiben, csak a nyelv más” – mondja Barnabás, hozzátéve, hogy az eddig visszajelző szlovák ismerőseik nem is igazán foglalkoztak a szerzők nemzetiségével, „csupán” az előadást és a választott szövegeket dicsérték. 

Az eddigi kínálatban a már említett Kosztolányi-vers mellett szerepel egy Örkény-egyperces, a Presztízs (Hostomský Fanni előadásában), egy részlet Márai Füveskönyvéből (Erik Šupčík) és József Attila verse, a Kopogtatás nélkül. Ez utóbbit két változatban, Ján Smrek és Emil Boleslav Lukáč fordításában is elmondja Bencsík Stefánia. 

Kétnaponta tesznek fel új videót a netre, természetesen nem áruljuk el, mi lesz a következő, tessék feliratkozni a YouTube-csatornájukra (Študenti Herectva VŠMU), vagy lájkolni a Litera túra Facebook-oldalát. Aki pedig tevékenyen is szeretne részt venni a projektben kedvenc versével vagy elbeszélésével, ide küldheti a videót: [email protected]

„Nemrég írt nekünk egy erdélyi magyar színész, és érdeklődött, hol talál szlovák verseket magyar fordításban, mert szeretne bekapcsolódni a kezdeményezésbe. Egy rendező szakos cseh diáktársunk pedig csehül keresgéli a magyar költők verseit. Ha elkészül a videója, mi majd egy cseh szerző művének magyar fordításával válaszolunk rá. Én személy szerint Hrabaltól választanám a Gyöngéd barbárok egyik részletét” – árulta el Balla Barnabás.

A fiatalok misszióját segítő beszédtanár, Culka Ottó ezeket a produkciókat is szakmai szemmel nézi. Azt kérdeztük tőle, mennyire lehet kiküszöbölni a magyar akcentust, ha az ember nem az anyanyelvén ad elő. 

„Természetes, hogy egy magyar növendék magyar akcentussal beszél egy számára új és viszonylag idegen nyelvi környezetben, mint amilyen például a szlovák. Nem az akcentus ellen kell tenni, sokkal inkább meg kell tanulni dolgozni vele. Ez egy összetett, sok munkát, erőfeszítést igénylő feladat, és minden esetben teljesen egyéni folyamat, hiszen mindnyájan más nyelvi adottságokkal és beszédkészséggel érkezünk az egyetemre. Elvárható-e egyáltalán egy magyar növendéktől, hogy 2-3 év alatt megtanuljon szlovákul úgy, hogy teljes mértékben eltűnjön a magyar akcentusa? Úgy gondolom, nem. Emellett ne felejtsük el, hogy a színinövendékek napi szinten állandó fizikai és pszichikai megterhelés alatt állnak. Elsősorban azt tartom fontosnak, hogy megbarátkozzunk a szlovák nyelvvel, és egy másik hiteles kifejezőeszközzé váljon az anyanyelvünk mellett. Ez pedig nem feltétlenül csak azon múlik, hogy van-e akcentusom vagy nincs.” 

A színművész-tanár szerint a tájszólás sem feltétlenül irtandó dolog a színészi pályára készülőknél. „Minden esetben örökségünk, identitásunk meghatározó eleme s egy nagyon erős személyiségi jegyünk, mint önmagában a beszédünk. A tájszólást nem irtani kell, Isten ments! Dolgozni kell vele. Tudjuk, hogy bizonyos esetekben sokat hozzátehet a színpadi karakterhez a jellegzetes beszéd, és olyan is van, amikor elvesz az alakítás értékéből. Meg kell tanulni elrejteni a tájszólásunkat, ha azt az anyag, legyen az vers vagy színpadi mű, megkívánja.”

Az átlagember nem is tudja, hogy a színpadi beszéd külön tantárgy, hiszen ha valaki nem beszédhibás, színpadra is állhat, gondolhatnánk. 

„Igen, színpadra állhat. Kérdés, hogy milyen minőségben. Attól, hogy valaki nem raccsol és nem pösze, még nem feltétlenül alkalmas arra, hogy megtanuljon hitelesen gondolatot, érzelmet közvetíteni. Bárki megtanulhat egy 800-as nézőtér előtt beszélni, de nem mindenki szájából lesz igaz egy vers vagy egy drámai szöveg. Ehhez külön adottság kell, amit később a színészmesterség órákon fejlesztenek. Másrészt a hitelesség önazonosság kérdése is. Én arra ösztönzöm a növendékeket, hogy mindig saját magunk nevében szólaljunk meg a színpadon. Talán az önmagunkkal szembeni igényesség és a szakmai alázat az, ami leginkább meghatározza a munkánkat már az első óráktól kezdve.”