Levenni a lélegeztetőgépről – azaz újjáéled vagy…

Ha valakit leveszünk a lélegeztetőgépről, ott két eset áll fenn: vagy jobban van és nincs már rá szüksége, vagy vége mindennek és már a gép sem segíthet rajta. A helyzet az, hogy kissé elszomorodtam, azaz pontosabban elszomorodtunk amiatt néhányan, mert láttuk az idei, a 26. Tompa Mihály Országos Verseny lírai versszínpad kategóriájának riasztó létszámbeli csökkenését.  Ami nem túl biztató jel, de adott esetben nem elég reménykedni abban, hogy ez magától megjavul, hanem itt az ideje a beavatkozásnak, a szakma felelősségének, hogy megmentse, újjáélessze a lírai versszínpadot, mint műfajt. Hogy a szervezők nyugodt lélekkel hirdethessék meg a jövőre is. Meg még sokszor.

Ismérvek és élmények

A lírai versszínpad meghatározását igen jól és pontosan felállították a kategória kitalálásakor, meghirdetésekor. Ha valakinek kimaradt volna, idemásolok néhány meghatározást, amit anno a szervezők afféle tájékozódási pontokként megadtak: „A kategóriának létrehozásával szeretnénk lehetőséget teremteni a szerkesztett versműsorok újabb térnyeréséhez. Lényege: színpadi eszközökkel többszereplős színpadi produkció létrehozása, amely elsősorban a líra alkotásait használja alapanyagul. Nem hagyományos verskórusokra, hanem a pódium számos lehetőségét kihasználó színpadi eszközökkel is élő összeállításokra gondolunk. A „versszínpadi előadás“ egy lírai mű (vers, verses próza), vagy több lírai mű dramaturgiailag átgondolt színházi elemekkel történő feldolgozása. Nem az irodalmi mű mondandójának egyszerű tolmácsolása a célja, hanem annak színpadi megjelenítése, esetleg továbbgondolása. A versszínpadi előadás eszköztárában az irodalmi szövegen túl, s azzal arányosan jelen van (lehet) a zene, a mozgás, a tánc és más látványelemek is.” (lásd a Csemadok honlapján a meghirdetésben) Izgalmas és laza keretek. Kreatív pedagógusnak, tanítványainak igazán tág teret biztosítva az együttalkotáshoz. Az első években a kiírásnak megfelelő, jól értékelhető, színvonalas produkciókkal jelentkeztek a csapatok. Valóban lírát vittek a színpadra, színházi eszközökkel, átéléssel, élményt adva nézőnek, átélés élményben részesítve önmagukat. Aztán… Aztán megjelentek az egyre több műszaki elemet (vetítés, hangeffektusok, fény, díszlet stb.) tartalmazó előadások, és véleményem szerint ezek a dolgok sokszor nem váltak hasznára az előadásnak, sőt! Teljesen háttérbe szorították az értelmezést, a műolvasatot ellehetetlenítetve, gyengítetve, olykor teljesen élvezhetetlenné téve. Ezek semmit nem adtak a szöveghez, a színpadon lévőt nem segítették, az előadót inkább eltakarták, a nézőt pedig inkább csak fárasztotta, mint felüdítette az ilyesmi. Ellenpéldákként viszont láttam olyat is, amikor tucatnyi fiatal két gitárhanggal csodát tudott művelni. Vagy amikor egyszerű kendők hol madárszárnnyá, hol széllé változtak. Székek meg börtönné, egymás szemébe nézések izzó tűzzé. Élmények voltak!

Adott helyzet és gondok

Úgy tudom, évek óta nincs lényeges számbéli csökkenés a középiskolás diákoknál. Akkor hová lettek a csapatok? Ha diák lenne. Eltűntek tanárok? Azt tudom, vagy pálya elhagytak, vagy nyugdíjba vonultak, vagy kivonultak az alkotói folyamatból egykori aktív, lírai színpaddal foglalkozó pedagógusok. Kár! De megértem őket. Sem anyagi, sem erkölcsi elismerés nem jutott elég, s nem mindenhol jut ma sem a munkájukért. Tessék azt is figyelembe venni, zsűri és közönség egyaránt, hogy aki lírai versszínpadba kezd, az nem profi rendező, színész, és a szereplők sem azok. De nem ám! Hol jobban, hol nem egészen jól verset mondó diákok, akik úgy érzik hogy… Valami nagy-nagy tüzet kéne rakniuk! S ha együtt a fűtőanyag, a vers és a lelkesedés, akkor belefognak. Tanárok, diákok dolgoznak együtt. Hol több, hol kevesebb idő alatt kell a produkciójukat felállítani. Saját szabadidőben! Jókedvből! Tehát ha bírálunk, akkor ezt is vegyük figyelembe. De azt is, hogy ha már egyszer a lírai versszínpad elkészítése saját szabadidőben és jóakaratból, jókedvből végzett munka, akkor ajánlatos, szerencsés, ha jól, hozzáértőn csinálják azt az érintettek. Így eleve nekik is nagyobb az esélyük a sikerre, nem lesz keserű a szájuk íze, ha bírálatot kapnak. Mert a bíráló a hibát keresi. Abból tanulni lehet. Bírálni joga van a zsűrinek, az is a dolga, persze a bírálat hangneme mindig akkor jó, ha baráti, ha segítő és az érted haragszom, nem ellened elvet követi.

Mi van most

A jelenlegi helyzet az, hogy ma már nincs egyszerre öt olyan csoportja a 460 ezres szlovákiai magyarságnak, amely képes lenne és részt akarna venni a Tompa Mihály Országos Verseny Lírai Versszínpad kategóriájában. Ami letaglózó tény. Súlyos és fájó! Amit orvosolni, amin változtatni kell, mert nem lehet most lekapcsolni azt a bizonyos lélegeztetőgépet, mert ha most lekapcsoljuk, akkor ez a kategória meghal. Tehetséges gyerekek maradhatnak fellépés, nyilvánosság híján háttérben, lefojtva. „A kategóriát megölni nem kell félnetek jó lesz ha mind beleegyeznek én nem ellenzem” – írom le az ominózus mondatot, amit a jelenre applikálva lehet interpunkciókkal ellátni. Kinek-kinek kedve szerint. Én nem, ellenzem! De erről majd még később. Is. E kérdéssel, a lírai versszínpaddal, annak hogyan tovább kérdésével kapcsolatban ismert szakemberek véleményét kértem ki. Az idei és korábbi versenyeken zsűriző Spátay Adrianna, Kiss Péntek József és Hizsnyan Géza véleményét. Mindannyian egyértelműen és hangsúlyozottan a kategória megmaradása mellett tették le voksukat! Persze egyéni ízlésüknek megfelelően, más-más dolgot tartva fontosnak a jövőben. Vannak, akik a szabályozás módosításában látja az egyik lehetséges megoldást, azaz nem támogatják a technika túlzott használatát, így tehát a színpadi eszközöket is minimalizálnák, szövegközpontú, előadásélményt generáló versszínpadot látva szívesebben a színpadon. (Spátay Adrianna, Kiss Péntek József) Más vélemény (Hizsnyan Géza) szerint semmilyen korlátozást nem kell bevezetni, csupán koordinálni kell a fellépő technikai igényeket és normális keretek közt próbaidő és műszaki lehetőséget biztosítani akár a legkísérletezőbb előadásnak is. Ha az előadás igazán jó, nehogy már a technikán múljon, legyen akár lézer is benne! Mindkét véleménnyel egyet tudok érteni. Magam inkább a szövegközpontúságot helyeznék előbbre, a tiszta emberi hangnál nem lehet szebb, a megélt versnél nagyobb élmény, de persze az indokolt és a szöveg mondanivalóját segítő műszaki megoldásoknak sem vagyok ellensége. Amit hozzá kell tenni, jó lenne a felfutó versenyen egy olyan előzsűrizést is elvégezni, ami szakma garanciát adna és segíthetne a felkészülőknek.

Mit s hogyan tovább

A már említett szakemberek – az idei Tompa Mihály Országos Verseny Lírai Versszínpad kategória zsűrije – és a saját véleményem szerint is újra szükséges lett, lesz a metodikai segítségnyújtás a lírai versszínpad kategóriába benevezni kívánó, a műfajjal próbálkozó csoportok, pedagógusok számára. Ami segédanyagok kiadásán túl, állandó és élő szakmai kapcsolattartást is jelent, szakmai találkozókat, beszélgetéseket, tanfolyamokat, képzéseket. Amelyeken rendezők, dramaturgok, színészek, előadóművészek, színházi műszaki szakemberek, drámapedagógusok, beszéd és mozgástanárok vennének részt. Rendszeresen, akár havonta is, változó helyszínnel Királyhelmectől Szencig! Ennek anyagi hátterét is jó lenne biztosítani, talán magát a Tompa Mihály Országos Versenyt meghirdető országos lefedettséggel rendelkező társadalmi szervezet a Csemadok tudhat, akarhat ebben lépni, ha lesz hozzá kedve és hoz erről döntést valamikor a közeljövőben. Hozhatna! Jó lenne!

Zárszó, azaz ne kapcsoljuk le

Szóval az én magam és a fentebb említett színházi és lírai versszínpadot értékelő szakembereknek a véleménye ez, a klasszikus kétféleképpen értelmezhető mondat központozott változatával, vagyis: „A Lírai versszínpad kategóriát megölni nem kell, félnetek jó lesz, ha mind beleegyeznek, mi nem, ellenezzük!” Ne kapcsoljuk ki a lélegeztetőgépet, a beteg még lélegzik! József Attilával mondva Levegőt! Neki! Akik eddig is foglalkoztak a műfajjal, azoknak kedvet a folytatáshoz, akik most szeretnének belefogni, kedvet a kezdéshez, kitartást a munkához! Nem vagyok próféta. Amit fentebb leírtam, néhány barátommal való együttgondolkodás eredménye. Kérdésfeltevések is megállapítások is. Jó lesz, ha vitatkozunk. Érvekkel, okosan. De ne valami ellen tegyük azt, hanem valamiért! Jó?