Lepattintva – nyári mozis utazás

Peter Bretter (Jason Segel) a szálloda egyik fura alkalmazottjávalFotó: BontonfilmIdehaza a képek zavartalan nézése helyett megint olvasni kényszerülünk. Sajnos. A verbális humorra építő film esetében ugyanis nagyon fontos a pontos szóértelmezés, amelyhez a hangsúlyokkal, intonációval (és egyéb metakommunikációs eszközökkel) tökéletesen élezett és fényesített poénok is hozzáteszik a magukét. Márpedig a Lepattintva humora nagyon is a szövegből fakad, a sűrűn pattogó szexuális töltetű verbális sziporkák táplálják. (Abban a domináns jelenetben, amikor webkamerás kapcsolatban beszélgetnek a szereplők, a feliratok olvasása miatt csak fáziseltolódással „sül” el a poén, s derül ki, milyen szennyes verbális szándékot takarnak a túloldalra üzenő utasítások. Vagyis, hogy a párbeszédben részt vevő nő milyen hosszanti csúszásokkal közelítsen a „mikrofonhoz”.) A sajtóvetítésen – az ember mindig annak a közönségnek a reagálására hivatkozik, amellyel látta a filmet – talán csak az ilyen és hasonló késések miatt – a feliratokba sűrített kommunikáció nem töltötte meg a termet az ítészek hahotázásával. Ez azonban semmit sem jelent, s nem is vesz el az élményből fikarcnyit sem, hiszen a látvány pazar. Kész Hawaii. Ezért is nyári film a Lepattintva. Hawaiival, meg a könnyedségével, a mindennapiságával, azzal, hogy nem akar több lenni, mint egy kikapcsoló napozás vagy egy üdítő fekete, zaccal és hosszú lével, amitől – hangulatunktól és közérzetünktől függően – néha feldobódunk, máskor felmegy a vérnyomásunk, de a legtöbbször lekortyintgatjuk különösebb hatás, következmény nélkül. S csak abból tudjuk, hogy túl vagyunk rajta, hogy a fizetőpincér számláz, s fizetnünk kell. Csak a pénztárcánk tétjével, vagyis a mozijegy árával emlékezünk majd a Lepattintva című vígjátékra is. Amíg bent vagyunk, beszippant, visz, megtart, s jól elvagyunk vele, de ahogy a vége felirattal elválunk egymástól, elszáll, mint a hawaii nyár. Legalábbis az ilyen mozivászonról kisugárzó, amilyet a Lepattintva nyújt, mert valahogy nem tökig Hawaii ez a hawaii nyár. Holott van gyönyörű tengerpart, már-már gyanúsan áttetsző víz, szörfprogram, pofonos buli az éjszakai plázson, van virágfüzér és csicsás ing, áfonyaszörp és kókusztorta. Valahogy mégis steril, hiányoznak a turisták, nincs tömeg, több barellnyi elfolyó napolaj, topless napozás és egyéb civilizált velejárók. Már az is a hiteltelenség gyanúját kelti, ahogy főhősünk, Peter Bretter (Jason Segel) filmzeneszerző a legelőkelőbb apartmanban kap elszállásolást. Abban, amelynek az árát Celine Dion pénztárcájához méretezték. Peter azonban bérmentve jut hozzá a csinos mindenes recepciós hölgytől, Racheltől (Mila Kunis), azon az áron, hogy takarítania kell maga után. Igaz, neki a rendcsinálás is nagy áldozat, hiszen odahaza egy vegyes szekrénybe takarítja be az útban lévő szennyest, szemetet, használt és elhasznált holmit. Már itt az elején kiderül (nem direkt módon, hanem az egyszerű, kikövetkeztető, átlátható dramaturgiából), hogy a vigasztaló apartman mellé, felvidításképpen a csinos Rachelt is megkapja vigaszágyasnak. Főhősünk, Peter ugyanis öt év együttlét után szakított kedvesével, Sarah Marshallal (Kristen Bell), akiért a fél világ férfitársadalma csorgatja a nyálát, ugyanis egy sikeres tévésorozat szőke tündére, aki – ha a film szexista humorának stílusában kellene megfogalmazni – már egy éve dugaszol a drogból és alkoholból kigyógyult, agyontetovált rockénekessel, Aldous Snow-val (Russell Brand). Peter azért utazik Hawaiira, hogy kigyógyuljon a szakítás okozta, sírógörcsöt előhívó allergiájából, ám ehelyett újabb allergén környezetbe csöppen: tőle csak pár szobával távolabb cicázik Sarah hosszú sörényű rockbikájával. A szállodában kibicsaklunk egy icikét a fősújtásból, mivel több fura figura lép elő a szálloda lakói és alkalmazottai közül. Élen az az ifjúházas pár, akik élveznék ugyan a nászút kéjeit, ha hitük miatt nem visszakoznának a behatolás bűnétől. Peter szerelemfájdalmas terápiája mellett több szállá bomlik a történet a szerelem problematikájával és a szerelmespárok gondhalmazával. Miközben a párkapcsolatok okozta sebeket a párocskák hawaii szabadságoláson nyalogatják, sok mindent megtudunk a tévelygéseket okozó szenvedélyekről. Ám azt, hogy az édes négyes, Peter, Sarah, Rachel és Aldous Snow érzelmi krikszkraksza hogyan alakul, azt hagyjuk meg könnyed záporként átvonuló nyári moziélménynek. Amiben a legfényesebbet robbanó gegpatronra azzal a párbeszéddel lehetne rávilágítani, amely – szalonképessé formálva – ilyesmi tartalmat közöl. Kijelentés a nő részéről: – Nem is szeretem a zenét, amit csinálsz. Válasz a férfi részéről: – Én is megdugtam a vezető szobalányt.

Fizessünk be egy mozgóképes Hawaiira. S a nyaralás gondja lepattintva.