Lemondták a II. Miklós cárról szóló botrányfilm premier előtti vetítését

Moszkva |

<p>Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a&nbsp;Miklós&nbsp;herceg, a későbbi II.&nbsp;Miklós&nbsp;cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.</p>

A Goszfilmfond, amelynek kezelésében van a moszkvai mozi, ahol levetítették volna a hónapok óta viták, tiltakozások kereszttüzében álló filmet, részletek ismertetése nélkül, technikai okokkal indokolta a lemondást.

A film oroszországi forgalmazását az illetékes hatóságok engedélyezték, noha vallásos és ultrakonzervatív körök, monarchisták és a kaukázusi muszlim köztársaságok a nagyszabású, látványos produkció betiltását követelték.

Alekszej Ucsityel romantikus filmje többszöri halasztás után október 26-án kerülhet a mozikba. Ám ahhoz, hogy a filmet nevezzék az amerikai filmakadémia díjára, október elsejéig be kellene mutatni hazai filmszínházban. Ezt a célt szolgálta volna a hétfőre kitűzött moszkvai vetítés.

Kosztantyin Dorinyin, Alekszej Ucsityel jogi képviselője a vetítés lemondásával kapcsolatban a TASZSZ orosz hírügynökségnek elmondta, hogy a nap folyamán a Moszkva központjában lévő irodája közelében három fiatal férfi felgyújtott két gépkocsit, hátrahagyott üzenetükben azt írták, hogy a Matilda miatt gyújtottak tüzet. 

Eközben egy szentpétervári bírósághoz fordult az orosz cári család egy közeli rokona, Olga Kulikovszkaja-Romanova, aki azzal vádolta meg a Matilda rendezőjét, hogy filmjével megsértette II. Miklós cár becsületét és méltóságát. A néhai orosz cár egyik unokatestvérének 91 éves, Kanadában élő özvegye keresetét az Ucsityel igazgatása alatt álló Rok filmstúdió ellen még augusztus 21-én nyújtotta be. 

A bíróság hétfőn szeptember 30-ig adott neki határidőt arra, hogy kiegészítse a polgári törvénykönyv megsértésére vonatkozó keresetét.  

A film ellen hónapok óta heves kampányt folytatnak pravoszláv aktivisták, mondván, az meggyalázza a kivégzett és a pravoszláv egyház által szentté avatott cár emlékét és sérti a hívők vallási érzelmeit. Júliusban ortodox hívek ezrei gyűltek össze éjszakai imára a film ellen, egy csoport a filmet vetítő mozik felgyújtásával fenyegetőzött.  Natalja Poklonszkaja, a Krím félszigeti parlamenti képviselő pedig többször is az ügyészséget küldte a rendezőre különféle ürügyekkel. Egyik különösen heves ellenzője lett a filmnek Ramzan Kadirov csecsen vezető.

Miután támadást intéztek a Rok filmstúdió ellen, Ucsityel a múlt héten felszólította a hatóságokat, biztosítsák azoknak a moziknak a biztonságát, ahol filmjét bemutatják. 

A filmben a német Lars Eidinger alakítja a cárevicset, a táncosnőt pedig a lengyel Michalina Olszanska.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?