Leleplezték Amy Winehouse szobrát Londonban

London |

<p>Leleplezték vasárnap Amy Winehouse szobrát Londonban: az emlékmű felavatására a néhai énekesnő 31. születésnapján került sor egykori otthona közelében.</p>

A Scott Eaton által tervezett  életnagyságú bronzszobor, amely csípőre tett kézzel, magas sarkú cipőben és jellegzetes, magasra tornyozott frizurájával örökíti meg az énekesnőt, az észak-londoni Camden városrész nyüzsgő piacának szívében áll.    A Grammy-díjas énekesnő 2011 júliusában, 27 éves korában hunyt el alkoholmérgezés következtében.    Mitch Winehouse, az énekesnő apja vasárnap arról beszélt, hogy "hihetetlenül megrendítő" az emlékművet látni. "Olyan, mintha egy csodálatos pillanatot örökítene meg az életéből. Reméljük, hogy Amy rajongói szeretni fogják a szobrot" - mondta.     Az apa korábban elárulta: családja mindenképpen azon a helyen, Camdenben akart emléket állítani Amynek, amelyet a legjobban szeretett, hogy a rajongóknak legyen hova ellátogatniuk és a turisták számára is vonzóbbá váljon a kerület.    Winehouse családja az énekesnő halálát követően alapítványt hozott létre a nevében a drog- és alkoholfüggőséggel küzdő fiatalok segítésére.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?