Lehangoló vidékrajzok

A mostanában kiadott verseskötetektől szokatlan módon ez a könyv határozottan és nyersen a szegénységben tengődők mellett foglal állást. Teszi ezt olyannyira jól felépítetten, hogy alig vesszük észre, jócskán benne vagyunk a problémamegoldásnak jottányi esélyt sem adó, a nélkülözést napi rutinná és helyzetéből következően elfogadottá emelő világban, ahol a remény ritkán látott vendég. Nincs neki hely. Hogy is lenne? Ezt a környezetet nyújtja át Nagy Zsuka Pigmentje – miközben alapos terepszemléje a megértést teszi feladattá, a mit, miért, hogyan nyugtalanító kérdéseire keres és talál mindennél nyugtalanítóbb választ. Traumaköltészet ez, az együttérzés tökéletes súlyának megteremtésével. A verseknek szereplői is vannak, zömében kispadra kényszerített, talponállók karanténjában veszteglő emberek, akik „végignótázzák és hugyozzák az utcát, mert ilyen az élet, ennyi boldogság”. A Kádár Jánostól megörökölt linóleumon csúszkáló, ügyeskedésben jeles, morálban elégtelen, szegényszagú Magyarország lesz itt a maga őszinteségében látható. A fenevad módján leselkedő világ döbbenetes drámája a kényes középpont, az elmozdulás onnan esélytelen kísérlet, és a mindennapi túlélést csak nehezíti a feneketlen nyomor kiváltotta játszmák tömkelege, a másikon átgázolás kíméletlensége, a betárazott hazugságok és becsapások elkerülhetetlensége. Sejthető, nyomor és kegyetlenség alig mérhető mélységre tart itt igényt.

A reménytelenség nem a legjobb jelző egy verseskönyvről beszélve, kivéve, ha az a verseskötet az, ami: a remény elvesztésének fokozatait nyomon követő gyűjtemény. A kötet legerősebb, többek között Rakovszky Zsuzsa és Lackfi János szimpátiáját is elnyerő, branül szoba- és kórkamerák című ciklusában egy beteg ember életébe és egyre elviselhetetlenebb állapotába nyerhetünk bepillantást a napló-szerűen felépülő, csak erős idegzetűeknek ajánlott, a psziché felállította csapdákba vezető szövegekben.

A Pigment minden szempontból fekete könyv, feloldást csak a váratlanul felbukkanó humor jelent. „A szomszéd fiú csalja a barátnőjét. / Mikor találkoztunk, kitettem a lábam, / hogy felbukjon. Bocsánat, véletlen volt. / Mosolyogtam. Remélem, otthon is lebukik. / A kis köcsög.”

Helyenként becsúszik egy-egy rosszul kivitelezett hasonlat, jelző, semmitmondó elem, néhány vers elhagyása pedig nem keltett volna fájó hiányt, az összbenyomás azonban pozitív, jó könyv a Pigment. Olvasni nem szívderítő, de olvas-e ma valaki azért, hogy nyugalmat nyerjen?

Nagy Zsuka verseskötetének megismerése után megváltozik az életszemlélet, a világfelfogás. Ritka tapasztalat, amit a szerző közvetít: az együttérzés képességét adja át az olvasónak. S tehet-e többet egy jó verseskötet, tehet-e többet másokért, mint ezt a világból kiveszni látszó, érzékeny és tanító szándékú gesztust?

Ayhan Gökhan

Nagy Zsuka: Pigment. Orpheusz Kiadó, 2018. 116 oldal.