Legendák egymás között

Elton John és Madonna puszipajtások voltak, ezért nagy visszhangot váltott ki az angol énekes nyilatkozata, melyben súlyos vádakkal illette a pop királynőjét.

A Q Awards után indított támadást Madonna ellen, amelyet a hasonló című brit zenei magazin rendezett. Az énekest saját bevallása szerint meglepte, hogy kolléganője jelölést kapott „A legjobb koncertet adó művész” kategóriában. „A tátogás mióta élő előadás? Le kéne lőni azokat, akik hetvenöt fontot is elkérnek a közönségtől, és közben csak eljátszszák azt, hogy énekelnek” – áll Elton nyilatkozatában. Madonna szóvivője, Liz Rosenberg visszautasította a vádakat. „Minden egyes hangot ő énekelt a Re-Invention című turné koncertjein, és egy cseppet sem szégyelli, hogy ennyit keresett a kemény munkával” – mondta a szóvivő.

Az ügy ezzel nem zárult le. Az elmúlt héten Elton John mellé állt az egykori Queen dobosa, Roger Taylor, aki szerint Madonna valóban nem érdemelt jelölést a Q Awardson a szóban forgó kategóriában. „Túl sok a tánc, és kevés a valódi éneklés. Szerintem korrekt volt John nyilatkozata. Madonna kaphatna díjat a koreográfiáért, de a teljes koncertjéért biztos nem” – mondta. A Queen másik tagja, a gitáros, Brian May másképpen látja a dolgot. Szerinte felesleges volt Elton kirohanása, és csak magát járatta le. „Ha nincs fontos mondanivalód, akkor inkább maradj csendben” – üzente a zenésznek.

Elton John minden bizonnyal nem véletlenül vádolta meg éppen Madonnát. A tervek szerint november nyolcadikán jelenteti meg az új stúdiólemezét, és valamivel muszáj volt visszakerülnie a figyelem középpontjába. Talán abban bízik, ezzel sikerül elérnie, hogy az albumáról is beszéljenek. Ezt támasztja alá, hogy korunk egyik legprofibb előadóját kritizálta, és nem a sok műsztárt, mivel ha ellenük intéz kirohanást, bizonyára nem kerül vele a zenei híradások élére. (pj, z)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?