Látványos szép remények

 

Mintha a mozi a klasszikusok korát élné: Jane Eyre után Anna Kareninát filmesítették meg ismételten. Most pedig itt van Dickens regényének újabb mozis verziója. Klasszikus felfogásban, kevesebb akcióval, több párbeszéddel és a részletekre is figyelő, lenyűgöző látványvilággal. Bizonyára többen emlékeznek még a korábbi, modernizált feldolgozásra. Azt Alfonso Cuarón rendezte 1998-ban, az akkor éppen felkapott Gwyneth Paltrow-val és az azóta kissé megkopott Ethan Hawke-kal a főszerepben. Az is Dickens alapján készült, abban is ott van Estella és Finn szerelmi története. Igen, Finn, és nem, ahogy ismerjük, Pip. A modern műteremben lezserül mozgó farmernadrágos Finn egy nap arról értesül, hogy egy titokzatos jótevő kiállítást szervez a számára New Yorkban, egy előkelő galériában. Már ez a New York-i kiállítás és modern, előkelő társaság motívum, majd a párizsi helyszín is furcsának tűnt egy kicsit (igaz, ezt megelőzően, egy 1989-es filmes változat is New Yorkban játszódik), nem beszélve arról, hogy metrókocsi a helyszíne az egyik fő konfliktusnak. Cuarón átirata eléggé távolra esik Joseph Hardy 1974-es rendezésétől, melyben Pip karakterét Michael York keltette életre. Az arról szól, hogy: „Az 1840-es években a fiatal árva Pip, a tengerparton találkozik egy szökött rabbal, Magwitch-csel. A fiú önzetlenül segít neki. Nem sokkal ezután Pip az idősödő, excentrikus Miss Havisham házába kerül. A nő azt akarja, hogy a fiú örökbefogadott lányával, Estellával, foglalkozzon. A lány, aki férfiellenes környezetben nevelkedett, hidegen és kegyetlenül bánik vele. Ennek ellenére a fiút elvarázsolja Estella. Hamarosan kiderül, hogy Pip egy ismeretlentől jelentős pénzösszeget kapott. Elindul Londonba, mert úgy gondolja, hogy titokzatos jótevője Miss Havisham. Nem is sejti, hogy Magwitch hamarosan újra felbukkan az életében.”[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"98423","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]Valójában ez adja vissza Dickens történetét, és szerencsére erről szól a legújabb mozgóképes verzió is. Mike Newell rendezésével atmoszférájában, hatásában, mondhatni, színtiszta klasszikus angol irodalmat kap a néző a képi megjelenítés nyelvén. Még az 1974-es változattól is klasszikusabb köntösbe öltöztették, komor, súlyos, megható, meghökkentő képekkel. Nem véletlen, hogy a legjobb jelmeztervezésért BAFTA-díjra jelölték a filmet. Jelmeztervezője az a Beatrix Aruna Pásztor, aki Goda Krisztina Szabadság, Szerelem című filmjének jelmezeit is tervezte, de többször dolgozott a független Gus Van Sant-nal is: klasszikusához, az Otthonom, Idaho című drámához tervezte a ruhákat, és ő öltöztette Will Huntingot is. A Szép reményekben a kovácstól kezdve a nemes urak öltözetéig, Estella ruházatától Miss Havisham túlviselt menyasszonyi ruhájáig, és Pip ruhatárával kicsúcsosodva hibátlan „divatot” teremtett ebben a filmben. Ez azért fontos, mivel a ruhák tökéletesen illenek bele a hitelesen kialakított környezetbe, akár a tengerparton járunk, akár a legpazarabb nemesi környezetbe látjuk a hősöket. S ez az alapja annak, hogy ráérezzünk Dickens világára. Amit Mike Newell úgy alkalmazott filmre, hogy kedvet csinál az irodalmi alap elolvasásához is.