Közel hatvanezren látogattak el a hétvégén a Művészetek Völgyébe

Kapolcs |

<p>Idén is közel hatvanezren látogattak el az <a href="https://www.youtube.com/watch?v=JGZmOmEkVFk&amp;feature=youtu.be">első három nap</a> alatt a&nbsp;Művészetek Völgyébe. Július 21-23. között, a fesztivál első három napján, harmincezren célzottan a programok miatt érkeztek a Völgybe. Az eddigi jegyeladások másfélszeres növekedést mutatnak a tavalyihoz képest. Péntek, szombat és vasárnap este is megtelt a fesztivál nagyszínpadának nézőtere.</p>

A Magyar Turisztikai Ügynökség támogatásával megvalósuló tíznapos fesztivál június 30-ig várja a látogatókat. Magyarország legnagyobb összművészeti fesztiválja három Veszprém megyei településen, Kapolcson, Vigántpetenden és Taliándörögdön. A Művészetek Völgyébe idén is közel hatvanezren látogattak el az első hétvégén.

„Közülük harmincezren célzottan a programokra voltak kíváncsiak, ami azért nagy siker, mert mindössze néhány év alatt sikerült elérni ezt a növekedést: 2013-ban naponta kevesebb mint ezren vettek jegyet kifejezetten a programokra” – mondta el Oszkó-Jakab Natália, a fesztivál program-és marketingigazgatója, aki hozzátette: az eddigi jegyeladások másfélszeres növekedést mutatnak a tavalyihoz képest.

A fesztivál szinte valamennyi helyszíne teltházas programokkal ment az első három napon. Pénteken koncertezett többek között az amerikai Pink Martini feat. China Forbes a MOL Nagyon Balaton Panoráma színpadon, ahol több ember bulizott, mint a Völgy történetében eddig valaha. A vasárnapi Quimby-koncert alatt is teljesen megtelt a színpad nézőtere; ez volt az első hétvégén a leglátogatottabb koncert. Sokan voltak kíváncsiak ugyanitt a 20 évvel ezelőtti, eredeti felállású Anima Sound System feat. Bognár Szilvia koncertre, és rengetegen buliztak szombaton a 30Y és a Hiperkarma, valamint vasárnap az Anna and the Barbies koncertjén.

[[{"type":"media","view_mode":"media_original","fid":"282811","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"1000","style":"width: 600px; height: 400px;","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"1500"}}]]

A következő napok előadói ezen a színpadon: a francia Deluxe és Nouvelle Vague, az Irie Maffia, a Kiscsillag, a Csík zenekar, Palya Bea, Péterfy Bori & Love Band, Hobo, a Vad Fruttik, a Magashegyi Underground, Szabó Balázs Bandája, az Ivan and the Parazol, a Pál Utcai Fiúk és a tízéves születésnapját ünneplő Budapest Bár.

Idén visszatért Kőbánya Önkormányzata támogatóként, és sikerült életre hívni a Kőbánya Udvart, ahol eddig minden este teltházas koncerteken bulizhatott a közönség. A következő napokban itt lép fel a Bohemian Betyars, Váczi Eszter és a Quartet, a Póka Egon Experience, a Budapest Voices, a Lóci játszik és a Margaret Island is.

Az idén már harmadik alkalommal megnyitó Momentán Udvar legtöbb eddigi esti programja teltházzal ment és a következő napokban is bőven kínálnak csemegét; a társulat főhősei lesznek: Dolák-Saly Róbert, Ganxsta Zolee és Zacher Gábor is. Az utolsó délután az óriási nagyobb népszerűségnek örvendő ’Azt meséld el Pista!’ előadással érkezik Mácsai Pál.

[[{"type":"media","view_mode":"media_original","fid":"282814","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"1000","style":"width: 600px; height: 400px;","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"1500"}}]]

Harcsa Veronika idén negyedik alkalommal, napi négy koncerttel, a tíz nap alatt összesen 40 jazz-koncerttel és dj-kkel várja a látogatókat. A legnagyobb sztárok az udvarban pénteken az izraeli Shai Maestro Trio, valamint a #newkidsfromthebloc jóvoltából koncertező román Golan zenekar.

A fesztivál idén három, az EMMI (Emberi Erőforrások Minisztériuma) és az NKA (Nemzeti Kulturális Alap) támogatásával megvalósuló színházi helyszínnel várja a látogatókat Taliándörögdön: a Nemzeti Szín-Téren vasárnap este teltházzal játszották a Kaposvári Egyetem hallgatói a Rómeó és Júliát. Az SZFE Színmű Globe különleges, a londoni Globe színházat idéző épületében pedig – a nagy érdeklődésre való tekintettel - minden eddigi előadáshoz sorszámot kellett kiváltani a nézőknek. A Fidelio Színház Színpadon nagy sikerrel, két alkalommal játszották a Katona József Színház ’Lélegezz’ című előadását Nagy Ervin és Pálos Hanna szereplésével.

[[{"type":"media","view_mode":"media_original","fid":"282813","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"1000","style":"width: 600px; height: 400px;","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"1500"}}]]

Pezsgő hétvégét zárt a Kaláka Versudvar, a versműhelyben minden nap száz-százötven ember faragja a sorokat, a Versimpró alkalmával költők és zenészek rögtönöznek a színpadon, Müller Péter Sziámi szereplésekor az ereszen is lógott a nép, a húszéves évfordulót ünneplő Misztrál is robbantotta a színpadot.

Idén az ElevenKertbe költöztek a Cseh Tamás Program zenekarai; a következő napokban itt koncertezik például Hangácsi Márton, a Belau, Antonia Vai és a Window is.

A komolyzenének helyt adó Papageno Klasszik, valamint a Völgykomolyzenei és Virtuózók színpadán, a kapolcsi római katolikus templom is több alkalommal telt meg. Utóbbi a következő napokban például a Virtuózok fiatal tehetségeit, a Snétberger Zenei Tehetségközpont növendékeit látja vendégül. Nagy várakozás előzi meg a szerdai Óbudai Danubia Zenekar éjszakai filmzene koncertjét is a Nemzeti Szín-Térnél.

[[{"type":"media","view_mode":"media_original","fid":"282815","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"1000","style":"width: 600px; height: 400px;","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"1500"}}]]

Vigántpetenden került felállításra az idei fesztivál egyik legkülönlegesebb helyszíne, a Cirque du Tókert valódi cirkuszi sátra, ahol a kortárstánc-és újcirkuszi társulatok színe-java váltja egymást.

Az idén új helyszínnel jelentkező Szirtes Edina Mókus udvarában volt olyan előadás, amelyet követően a közönség hét alkalommal kért ráadást, a Muharay Udvar programjai alatt pedig sokszor az utcán is kígyózik a sor. Nagyon népszerű a több civil szervezet összefogásával működő Művészetek Zöldje, ahol szombaton például a 30Y zenekar frontemberével, Beck Zolival közösen kézműveskedhettek a látogatók.

A hajnalig tartó önfeledt mulatságok egyik színhelye, a Hagyományok Háza szervezésében megvalósuló Folk Udvar, ahol a következő napokban Berecz András ad népzenei koncertet, Agócs Gergely pedig felnőtteknek szóló esti mesével készül. Szerdán a Fölszállott a páva 2012-es évadának nyertes zenekara, a Parapács vendége Berki Pál prímás lesz.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"282816","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]

Nagy sikert aratnak a közönség körében a Magyar Nemzeti Filmarchívum szervezésében a kapolcsi Kastélyban vetített filmritkaságok, a rég látott reklámok és filmhíradók. Különleges látványt nyújt a kapolcsi evangélikus templom, ahol minden este színes fényfestésben gyönyörködhetnek a fesztiválozók.

A reformáció 500 éves évfordulójának apropóján egymás szomszédságába költözött a Tarisznya Evangélikus Udvar és a Ládafia Református Udvar; utóbbiban minden nap közösen festenek mennyezet-kazettát az érdeklődők. Az ünnepi év tiszteletére még közös helyszínnel is készült a két egyház.

A fesztivál teljes programfüzete ITT.

Friss információ a fesztivál honlapján, illetve a Facebook-on.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?