Köszönet az olvasóknak

Már a telefon is hálásan berregett a zsebemben, legalábbis másképp, mint amikor dorgáló jellegű közlendő végighallgatása vár rám.

Már a telefon is hálásan berregett a zsebemben, legalábbis másképp, mint amikor dorgáló jellegű közlendő végighallgatása vár rám. Két héttel ezelőtti riportunk főszereplője, a kassai Petrik Jolán jelentkezett azzal a jó hírrel, hogy a Családi Kör olvasói egy hét leforgása alatt 8100 koronát küldtek a megadott számlaszámra. Az asszony szerint ez meglepően sok, szerintem meglepően kevés, ám mindenképp azt mutatja, vannak még jóakaratú emberek az országban. Emlékeztetőleg: az ötgyermekes, két éve munkanélküli asszony napokig nem tudta eltemettetni férjét, mivel képtelen volt összeszedni harmincezer koronát e célra. Végül a tágabb család összeadta a pénzt, ám a tartozást vissza kell fizetnie. Petrikné elmondta, hogy még mindig nem kap özvegyi nyugdíjat, csupán a szociális minimumot, 3460 koronát. A két tizenéves gyerekre havi 5200-at kap, ebből él a család. Az egyik gyermek tavaly öt hónapon át a Széchenyi-tervből származó ingyenebédre járt, ám ez a lehetőség idén megszűnt, a támogatás elfogyott. A jövő továbbra is ködös, a magukat humanitáriusnak tartó szervezetek továbbra is csak plédekkel tudnak segíteni, a számlaszám pedig továbbra is él. VÚB, 1257738275/0200

Juhász Katalin

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?