Könyvbemutató és beszélgetőest Komáromban

Komárom |

<p>December 8-án, kedden 17 órakor mutatja be Mácza Mihály komáromi történész válogatott tanulmányait tartalmazó kötetét a PRO MUSEUM polgári társulás a Duna Menti Múzeumban (Zichy-palota, Klapka György tér 9.).&nbsp;</p>

A szerző válogatott tanulmányait tartalmazó kötet igazi szellemi csemegét kíván nyújtani a Komárom múltja iránt érdeklődők számára. A benne fellelhető tizennégy írás mindegyike egy-egy érdekfeszítő történelmi kalandra invitálja az olvasót. Levéltárak mélyén rejtőző poros dokumentumok, feledésbe merült régi kiadványok, megsárgult folyóiratok lapjain fellelhető adatokból és rég elhunyt komáromi polgárok visszaemlékezéseinek mozaikdarabjaiból illesztette őket össze szakértő kezekkel a szerző. Habár a kötet sokszínű tanulmányai nem képeznek szerves egységet, azonban így is páratlan bepillantást engednek egy megannyi sorsfordulót átélt város rendkívül gazdag történetébe. A könyvet annak szerkesztője, Galo Vilmos,  a Duna Menti Múzeum történésze mutatja be, aki ezt követően az idén nyugdíjba vonult szerzővel beszélget életéről, gazdag közéleti és muzeológiai tevékenységéről.  Mácza Mihály: Válogatott tanulmányok. Fejezetek Komárom és Alsó-Csallóköz történetéből. Szerkesztette: Galo Vilmos. Komárom, Pro Museum, 2015. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?