Könyv könyv, ember ember hátán

Könyves piknik a térenA szerző felvételeA hétfőn véget ért 78. Ünnepi Könyvhét hivatalos listáján 348 kötet szerepelt, a kiadók évek óta igyekeznek ilyenkor, június elején kirukkolni az újdonságokkal, mert ez a néhány nap eladási szempontból, és persze sajtófigyelem szempontjából is a karácsonyi piaccal egyenrangú. Az operatőrök és fotósok egymást taposták, mert nem akármilyen vizuális élmény ilyenkor a központi helyszín, a Vörösmarty tér. Könyvektől roskadozó pultok, hömpölygő tömeg, napernyők alatt ücsörgő írók. Meg lehet őket figyelni, ahogy buzgón dedikálnak, cseverésznek, interjút adnak, vagy csak úgy tétlenül darvadoznak a műanyag székeken. Mindez egyáltalán nem függ össze a művek értékével, sőt az arány gyakran fordított: ponyvaírók, tévés személyiségek, botrányhősök lényegesen több kötetet „adnak el”, mint a kortárs irodalom képernyőn ritkán szereplő képviselői. Olyan fiatal költővel is elbeszélgettem, aki előtt a szakma megemeli a kalapját, ám a téren negyvenöt perc alatt egyetlen olvasó sem járult elébe. Az „olvasó”, akit munka közben oly sokszor képzelnek maguk elé az írók, hogy már-már fogalommá nemesül számukra, szóval az olvasó egyébként úgy tolongott ezen a sátras ünnepen, mintha legalábbis akciós banán érkezett volna. Ott és akkor valahogy nehéz volt elhinni, hogy válságban a kortárs irodalom, hogy a kutyát sem érdeklik a versek, a novellák, az esszékről nem is beszélve. Pedig tudjuk, ez a helyzet, csak hát a könyvhét nem hétköznapokból áll. Ha úgy tetszik: ez itt nem a valóság. A szervezők ki is használták rendesen a teret: pódiumbeszélgetések, nyilvános viták, könyvbemutatók, megzenésített versek, és persze gyermekirodalom minden mennyiségben, hiszen ne feledkezzünk el a 6. Gyermekkönyvnapokról sem. A legkisebbek játszóházát többször majdnem elsodorta a tömeg, mivel idén ismét osztozniuk kellett a felnőttekkel a Vörösmarty téren, ahol azelőtt zavartalanul szétpakolhattak. A „felnőtt” könyvhét ugyanis a Bazilika előli placcról visszakerült eredeti helyszínére, Budapest legbensőségesebb hangulatú terére, ahol százötven könyvkiadó volt kénytelen elférni.

Pár évvel ezelőtt csúnyán legorombított egy hazai magyar kiadó igazgatója, amiért helyszíni beszámolómban nem szenteltem elegendő teret a határon túli szerzőknek és könyveiknek. Nos, hála istennek, kollégáim idén már előzetesen szemezgettek e hasábokon a szlovákiai magyar kínálatból, a teljes lista pedig lapunk szombati számában böngészhető. Jóval könnyebb tehát a dolgom, mert senki sem reklamálhat, hogy kimaradt a felsorolásból, hiszen senkit sem sorolok fel. A „felvidéki”-ként szereplő pavilonon idén legalább öt szlovákiai magyar kiadó osztozott (mea culpa, meg kellett volna számolnom őket!), fizikai lehetetlenség volt mindenkinek minden kiadványát jól látható helyre kipakolni. Ráadásul a külön pavilonnal rendelkező Kalligram Kiadó köteteiből szintén kapható volt itt néhány, köztük magyarországi szerzők könyvei is, ami persze nem baj, csak kissé fura. Ottjártunkkor komoly tömeg kavargott a felvidéki stand körül, épp Kováts Miklós történész dedikálta Kassáról szóló turistakalauzát, egy valóban hiánypótló kiadványt. Az érdeklődők közül sokan a szomszédos romániai pavilon kínálatát is szemrevételezték.

Bár a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületének elnöke a beharangozó sajtótájékoztatón nem győzte hangsúlyozni a könyvhét politikamentes jellegét, a napi politika folyton ott lopakodott a sátrak között, rafinált agitátorok cipelték hátukon, zsákjukban. Egy transzparenssel köröző ember például naphosszat tizenhat év börtönbüntetést követelt a jelenlegi miniszterelnöknek. Egy másik szatyorból árusított „hungaropannon-népnemzeti” kiadványokat, mintha csak csempészett ukrán cigi lenne. Csurka István dedikálása ismét köztéri performanszba csapott át, Orbán Viktor volt miniszterelnök pedig szombaton órákon át lefoglalta a tér Váci utca felőli sarkát új könyvének intenzív promotálásával. Egyes szerzők magyar zászlócska mellett ülve dedikáltak, ami persze szívük joga, mások fennhangon szidták az „ellentáborhoz” tartozó kollégáikat, lehetőleg úgy, hogy minél messzebbre elhallatszon. Ha egyetértünk azzal a nézettel, hogy a könyvhétnek erős kánonképző szerepe van, akkor ki kell mondanunk, hogy ma már ez is a kánon része. Az írókat ugyanis nem csak műveik alapján ítélik meg, hanem az alapján is, hogy – például – az Ulpius Ház vagy a Püski Kiadó adja-e ki őket.

A hat budapesti helyszínen kívül minden nagyobb vidéki városban az utcán ünnepelték a könyvet, sőt állítólag Párkányban is zajlottak csuda dolgok. Próbaképp benéztünk néhány eldugottabb könyvesboltba: mindenütt külön polcon szerepeltek az új kötetek, és plakátok hirdették az ünnepi eseményt. Ám a leleményes pestiekre jellemzően néhány könyvheti újdonságot a közeli antikáviumokban máris 600-700 forinttal olcsóbban meg lehetett vásárolni.