Kontroll, Dealer, Tamara

Pozsony. A Magyar Köztársaság Kulturális Intézetének A magyar kultúra napjai Pozsonyban című rendezvénysorozatában – a zenei, a színházi, az irodalmi és a képzőművészeti programok mellett – a magyar filmkultúra is helyet kapott. A 35. Magyar Filmszemle alkotásaiból mutatnak be hármat a Mladosť moziban.

Pozsony. A Magyar Köztársaság Kulturális Intézetének A magyar kultúra napjai Pozsonyban című rendezvénysorozatában – a zenei, a színházi, az irodalmi és a képzőművészeti programok mellett – a magyar filmkultúra is helyet kapott. A 35. Magyar Filmszemle alkotásaiból mutatnak be hármat a Mladosť moziban. Ma Fliegauf Benedek Athénban Arany Athéné-díjat nyert Dealer című filmje van programon. A film egy kábítószer-kereskedő egy napjáról szól: szélsőségesen drámai eseményekből építkezve mutat be egy személyes tragédiát. Holnap Antal Nimród bliccelő utasokról és ellenőrökről szóló nagy sikerű metrófilmjét, a Kontrollt vetítik, amely cannes-i világpremierje óta számos rangos nemzetközi fesztivál versenyprogramjában szerepelt, és eddig tíznél több díjat gyűjtött be. Legutóbb Varsóban a közönségdíjat, Észak-Amerika első számú fesztiválján, a chicagói mustrán pedig a fődíjat nyerte el. Vasárnap Hajdu Szabolcs Tamara című opusa zárja a mini magyar filmszemlét. Ez a film Játékos Demeter híres fotóriporterről szól, aki mély depresszióban szenved, oly mértékben magába zuhan, hogy felesége kénytelen gondoskodni róla. Velük él a fotós öccse, Krisztián, akinek oldalán egyszer csak betoppan a szépséges Tamara. Csakhogy Tamarát nem Krisztián érdekli... A film a Magyar Filmszemlén megkapta a zsűri különdíját.

Kivételes lehetőség, hogy e sikeres új magyar filmeket Pozsonyban is megnézhessük. Mi több, ingyen, hiszen mindhárom vetítésre a belépés díjtalan. A vetítések kezdési ideje: 16.30. (tébé)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?