Konrád György 80 éves

Debrecenben született, a család Berettyóújfalun élt. A zsidóüldözés idején szüleit innen deportálták, ő és nővére egy nappal korábban menekült Budapestre, rokonokhoz. Berettyóújfalu ezerfős zsidó lakosságából egyedül a Konrád család élte túl a holokausztot, az apa hazatérve folytatta vaskereskedő üzletét, és magához vette a tágabb család megárvult gyerekeit.

    Konrád György 1956-ban végezte el az ELTE magyartanári szakát. Mivel a forradalom alatt egyetemi nemzetőr volt, diplomájának megszerzése után évekig nem kapott állást, csak 1959-ben tudott a VII. kerületi tanácsnál ifjúságvédelmi felügyelőként elhelyezkedni. Munkája során naponta volt tanúja a reménytelen helyzetben vergődő emberek nyomorúságának. Tapasztalatait A látogató című első regényében szociográfiai pontossággal, távolságtartásra törekedve, de a szenvedést átérezve és átélve írta le, műve az 1969-es könyvhét legnagyobb sikere lett.     Ezután könyvszerkesztőként, városszociológusként dolgozott, több tanulmányt publikált Szelényi Iván szociológussal közösen. Második regénye, A városalapító kiadását 1973-ban politikai okokból elutasították, a mű csak négy évvel később, erősen megcsonkítva láthatott napvilágot (a teljes kiadás 1992-ben jutott el az olvasókhoz). Konrád, aki ügyészi figyelmeztetésben részesült és állását elvesztette, 1974 nyarán Szelényivel megírta Az értelmiség útja az osztályhatalomig című történetfilozófiai esszét. A kéziratot a hatóság lefoglalta, a szerzők ellen államellenes izgatás címén eljárás indult - Szelényi a zaklatások elől kivándorolt, Konrád a belső emigrációt választotta.     Idehaza 1988-ig csaknem folyamatosan publikációs tilalom alatt állt, újabb regényei - A cinkos, az Agenda-trilógia első része, a Kerti mulatság - csak külföldön jelenhettek meg. A Német Felsőoktatási Csereszolgálat (DAAD) művészprogramjának ösztöndíjával egy évet Berlinben, majd még egyet amerikai kiadójának ösztöndíja révén az Egyesült Államokban, illetve Párizsban töltött, ahol felesége élt két gyermekükkel.     Konrád a nyolcvanas évek végére a külföldi közvélemény előtt a kortárs magyar széppróza egyik legismertebb képviselőjévé vált, így a hatalom nem tudta eldönteni, hazaengedjék-e vagy a határokon kívül rekesszék. Az író részt vett a demokratikus ellenzék tevékenységében, 1988-ban a Szabad Demokraták Szövetségének egyik alapító tagja, 1991-ben a Demokratikus Charta egyik kezdeményezője, 1993-tól szóvivője volt. 1990 után főként esszéket írt, 1994-ben jelent meg az Agenda-sorozat második része Kőóra címmel, majd 1998-ban a Hagyaték, a trilógia harmadik kötete.     2001-ben látott napvilágot önéletrajzi regénye, az Elutazás és hazatérés, amelyben a család háború alatti sorsát, saját vallomása szerint az életbemaradás gyermekkori kalandját írta meg. Az önéletrajz második része 2003-ban jelent meg Fenn a hegyen napfogyatkozáskor címmel. 2005-ben Kakasok bánata címmel látott napvilágot életregénye egy képzelt alakról, a szerző harmadik személyben tárgyalt, de önálló életre kelő hasonmásáról. Esszékötetei: Az autonómia kísértése, Antipolitika, Ölni vagy nem ölni, Az újjászületés melankóliája, Várakozás, Áramló leltár, A közép tágulása, Az író és a város, Csodafigurák - Arcképek, Inga, Harangjáték, és legutóbb 2010-ben a Zsidóságról.     Az író 1990-1993 között a Nemzetközi Pen Club elnöke volt. 1984-ben megkapta a Herder-díjat, 1991-ben a német könyvszakma Békedíját. 1992-ben a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia alapítója, 1997-től 2003-ig a Berlin-Brandenburgi Művészeti Akadémia (AdK) első külföldi elnöke volt, e tisztségében sokat tett Európa keleti és nyugati felének szellemi közelítéséért, a közép-kelet-európai és ezen belül a magyar írók és művészek bemutatásáért. Konrád György 1990-ben a Kossuth-díjat, 1996-ban a Francia Becsületrend tiszti fokozatát, 2001-ben a Károly-díjat, az egyik legkiemelkedőbb európai elismerést vehette át, és megkapta a Német Szövetségi Köztársaság Nagy Érdemkeresztjét is. 2003-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjével (polgári tagozat) tüntették ki, s ugyanebben az évben lett szülővárosa, Berettyóújfalu, 2004-ben pedig Budapest díszpolgára. 2007-ben Franz Werfel emberi jogi díjjal tüntették ki.