Kondor Vilmos az ötödik kötettel lezárja Budapest-sorozatát

<p>A rejtőzködő magyar krimiíró, Kondor Vilmos Budapest romokban című regénye után a Gordon Zsigmond-sorozat lezárására készül. Az új kötet 1956-ban játszódik majd és a következő könyvhétre fog megjelenni.</p>

A szerző közben karácsonyra egy thrillert tervez.

Kondor Vilmos az MTI-vel közölte: eredetileg négy kötetre tervezte Gordon Zsigmond újságíró történeteit, ám amerikai kiadója javaslatára kiegészítette a sorozatot egy ötödik történettel.

"Megkérdezték, nem akarok-e írni 1956-ról. Eleinte nem tetszett az ötlet, aztán átgondoltam, és sikerült találnom egy olyan megközelítést, amely szinte adja a sorozat lezárását" - fogalmazott az író, aki továbbra is rejtőzködik a nyilvánosság elől, az MTI kérdéseire is csak e-mailben volt hajlandó válaszolni.

A kötet a 83. Ünnepi Könyvhét előtt kerül a boltokba. "Gordon 1956 után már nem nyomozhat, vagy ha nyomoz is, már nem írhatok róla. Akkor már minden megváltozott az országban, Gordon története is véget ér" - fogalmazott Kondor Vilmos. 1956-ig még a remény jellemezte az országot, ám novemberben a remény maradéka is eltűnt. Gordont én olyannak ismertem meg, akinek - még ha ez nem is látszik rajta - a remény sokat jelent, és e nélkül nem hiszem, hogy hitelesen tudnék írni róla - tette hozzá, megjegyezve, az újságíró a zárókötetben nagyjából annyi idős lesz, mint most ő.

Nevük hasonló csengése ellenére az író úgy látja, nem sok közös vonás van köztük. "Nem írtam soha újságot, a bokszot kifejezetten nem szeretem, viszont az igazságtalanság engem is bosszant".

Felidézte: a figurájában "nagy kedvenceinek hősei" is fellelhetők "nyomokban". Példaként Dashiell Hammett Continental Opját, Charles Willeford Hoke Moseley-ját, James Crumley Milodragovitch Milóját említette. A regények filmszerű ábrázolásmódja ellenére Kondor nem támaszkodott filmes előképekre, mert - mint fogalmazott - élénkebben élnek benne az olvasás közben szerzett élmények.

A második világháború előtt, alatt és után játszódó krimiket több nyelvre, például angolra, franciára, olaszra, hollandra, lengyelre és németre is lefordították, emellett - mint Kondor Vilmos fogalmazott - film is készül majd belőlük. A részletekről az író csupán annyit közölt, hogy az ügynöke "előrehaladott tárgyalásokat" folytat a filmváltozatról.

Kondor Vilmos kifejtette: elsősorban a korszakról kialakított hamis, eltorzított történelemképet szerette volna árnyalni. "Valójában a véletlen irányított rá a figyelmem erre az időszakra. A kezembe akadt Nádas Sándor egy regénye, és azt láttam, hogy köszönő viszonyban sincs azzal a képpel, ami bennem élt a két háború közti időszakról. Elkezdtem még többet olvasni, mert érdekelt, hogy milyen lehetett élni akkor Magyarországon" - fogalmazott a szerző.

Szerinte az 1930-as, 1940-es éveket "politikai töltetű értelmezésekkel" mázolták át. "Sehol sem találtam ebben a képben a néptanító nagyapámat vagy a varrónő nagyanyámat. Ahogy mások sem találják nagyszüleiket, a múltjukat, annyira betakarta a guanószerű lózungréteg, amit a politika kent rá" - vélekedett.

Az írást hosszú előkészület előzte meg, hónapokig böngészte a korabeli újságokat, híradásokat, regényeket, magazinokat és kerülte az utólagos értelmezéseket. "Arról akartam írni, hogy milyenek lehettek akkor a hétköznapok az utókor óhatatlanul is torzító szemüvege nélkül" - mutatott rá.

A párbeszédekhez szívesen merít a korszak humoristáitól, kabarészerzőitől, újságíróitól is, szerinte a pesti humor "külön műfajnak" számít, amit aztán "ráhúz" a szereplőire. "Frappáns, humoros párbeszéd csak két jó karakter között hangozhat el, így az a dolgom, hogy érdekes szereplőket találjak ki, a humor már adja magát" - írta.

A korszakábrázolásról, a kötetekben megjelenő, valóban létező emberekről Kondor Vilmos úgy vélekedett, hogy mindig törekszik a történelem és a tények felállította határokon belül maradni. "A technikám lényege az, hogy a könyvben leírtak akár meg is történhettek volna, Kállay Miklós akár azt is tehette volna, ami A budapesti kémben történik. Ám ez nem jelenti azt, hogy a történelmi szereplők ábrázolása hiteles - vagy éppen hiteltelen - lenne" - szögezte le, hozzátéve, hogy a végeredmény a tények és a képzelet keveréke.

Kondor Vilmost az MTI arról is kérdezte, hogy a szakmai és a közönségsiker ellenére miért nem ad személyesen interjút. Az író válaszában kifejtette: nem szereti a nyilvánosságot, úgy véli, semmi különös nincs az ő személyében. "Unalmas tanár vagyok, aki éjjelente azon dolgozik, hogy érdekes regényeket írjon" - írta. Az írót mulattatja, hogy sokan még mindig fiktív személynek tartják. Elmondta: kiadója figyelmeztette, hogy többen is próbálják kideríteni, ki is ő valójában, ám szerinte végül "mindenki rájött, hogy nincs itt semmi lelepleznivaló". Mint fogalmazott, diákjai tudják, hogy ő a bestsellerek szerzője, de nem foglalkoznak vele, lányai viszont büszkék a sorozat sikerére.

A következő könyvéről úgy nyilatkozott, hogy az is a múltban fog játszódni. "Jelenleg van pár sorozatötletem, az egyik a 19. században játszódik, a másik sokkal régebben, ám hamarosan egy thrillernek állok neki, ami a második világháború vége felé játszódik" - fogalmazott. Tervei szerint a kötet karácsony környékén kerülhet a boltokba.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?