„Mecky haláláról egyelőre annyit tudok elmondani, hogy a koronavírus és annak következményei miatt ment el” – nyilatkozta a Blikknek Kóbor János halálával kapcsolatban az Omega menedzsere.
Kóbor János menedzsere megerősítette: Az énekes koronavírusban halt meg
Kóbor Jánost egy hónapja a felesége vitte kórházba koronavírus-fertőzés miatt, ezután az énekes állapota folyamatosan romlott – írja a 24.hu.
Molnár György Elefánt azt nyilatkozta, ő úgy tudja, hogy zenésztársát mélyaltatásban tartották. „Mecky nagyon makacs volt, nem hitt a vírusban, ezért nem is oltatta be magát. Szomorú vagyok amiatt, hogy így döntött, hiszen most ott van a kislánya, és miatta kellett volna kötelességének érezni, hogy mindent megtegyen. A szívem szakad meg érte” – mondta.
Az énekes hétfőn vesztette életét, 78 éves volt.
Kapcsolódó cikkünk
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.