Királyi borok nyomában

Szepsi. A Városi Könyvtárban szerdán a szerzők jelenlétében mutatták be a Tájak – Kultúrák – Történelem című katalógust, amely az Európai Unió PHARE CBC programjának segítségével valósult meg.

Szepsi. A Városi Könyvtárban szerdán a szerzők jelenlétében mutatták be a Tájak – Kultúrák – Történelem című katalógust, amely az Európai Unió PHARE CBC programjának segítségével valósult meg. A Királyi borok nyomában határok nélkül alcímű kiadvány elsősorban reprezentatív céllal készült, s főként az idegenforgalom növelését kívánja segíteni a tájegységben. A könyv apropóját az adta, hogy a királyok borának és a borok királyának nevezett tokaji aszút a Bódva-mente szülötte, Szepsi Laczkó Máté „találta fel”, valamint Szepsi volt a 14. században az északi irányú borkereskedelem egyik legjelentősebb állomása. Szepsi Város Önkormányzata mellett a könyv elkészítésében részt vett a tarcali Tokaj-Hegyaljai Borút Egyesület és a miskolci Borsod Abaúj Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség. A kiadvány szlovák, magyar, angol és német nyelven teszi közzé azokat a gyakorlati ismereteket, amelyeket Szepsi és a Bódva-völgye, Rozsnyó, Kassa, Tokaj-hegyalja és Tarcal természeti értékeiről, kultúrájáról, gasztronómiájáról érdemes tudnia az idelátogató turistáknak. (K. Á.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?