Király Miklós lett a balatonfüredi győztes prímás

A győztesek a Balatonfüredi prímásverseny gáláján: középen Király Miklós (Fotó: Hagyományok Háza)

Idén elmaradt a hagyományos balatonfüredi Anna-bál, de egyik kísérő rendezvényét, a prímásversenyt sikeresen megtartották. Ezt Király Miklós, az Ifjú Szivek muzsikusa nyerte.

A Balatonfüredi Prímásversenyre ebben az évben a hagyományos magyar népzenét játszó hegedűsök jelentkezését várták az egész Kárpát-medencéből. A nyilvános színpadi versenyt július 21–22-én tartották. A nyertesekről szakmai zsűri döntött, amelynek tagja volt: Árendás Péter, Koncz Gergely, Lakatos Róbert és Salamon Beáta.

A Balatonfüred város önkormányzata, a Hagyományok Háza, valamint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népzene tanszéke által szervezett Balatonfüredi Prímásverseny 2020-as győztese Király Miklós lett, aki idén diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, jelenleg pedig a pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház zenekarának prímása. Nyereménye egymillió forint, emellett felléphet a 196. Anna-bálon. Második helyen a délvidéki Cseszák Zsombor, az óbecsei Fokos zenekar prímása, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója végzett, pénzjutalma ötszázezer forint. A harmadik helyezést pedig Boda Gellért Junior Prima díjas muzsikus, a Zagyva Banda prímása nyerte el, ő háromszázezer forinttal gazdagodott – tájékoztatott a verseny kimeneteléről Csermák Zoltán, a Hagyományok Háza munkatársa.

Király Miklós (balra) az Ifjú Szivek Határon túli nemzeti tánc című előadásán  (Somogyi Tibor felvétele)

A versenyre Magyarország több pontjáról és a Vajdaságból is jelentkeztek fiatal muzsikusok. Minden prímás három produkciót adott elő – két kötelező versenyszámot és egy szabadon választottat. A kötelező versenyszámokban a résztvevők Szék, illetve Gömör népzenéjéből, azon belül egy-egy emblematikus prímás játéka alapján választhattak.

Az Ifjú Szivek Táncszínház művészei sikeresen szerepelnek hasonló versenyeken, Hegedűs Máté, a Szivek zenekarának vezetője 2007-ben megnyerte a Kecskeméti Prímásversenyt.

Érdekes

Elismerő szavak

Hégli Dusan,az Ifjú Szivek Táncszínház művészeti igazgatója a következőket mondta el Király Miklós sikeréről az Új Szó megkeresésére:

„Király Miklós három éve az együttes tagja. A Finetuning sanghaji turnéja volt az első komolyabb szereplése az együttessel. Azóta részese volt a Határon túli nemzeti tánc és az Allegro Molto Barbaro alkotói folyamatának is. Az Ifjú Szivek Táncszínház mindig is küldetésének érezte, hogy tehetséges fiatalokat támogasson és foglalkoztasson. Miki kiváló zenész és remek kolléga, akinek tehetsége megkérdőjelezhetetlen, nagyon örülünk a sikerének, és büszkék vagyunk rá. Nagyban segíti a munkámat, ha olyan művészekkel dolgozhatok együtt, akik értik 
a nyelvet, amin az együttes megszólal.”

Király Miklóst legközelebb az Ifjú Szivek Táncszínház Autentika című előadásában láthatja a közönség. A Szivek vonósnégyesének új lemeze Giuoco Piano címmel az ősz folyamán jelenik meg, a lemezbemutató koncert a pozsonyi Prímási palotában lesz november 19-én – tájékoztatta lapunkat a táncszínház.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?